Évközi 21.hét csütörtök

Évközi 21.hét csütörtök
1Kor 1,1-9; Mt 24,42-51
„Szüntelenül  hálát adok Istenemnek értetek Isten kegyelméért, amely megadatott nektek Krisztus Jézusban” (1Kor 1,4)

Pál apostol Kis-Ázsiából Európába a tengeren kelt át. Nem oda szándékozott menni, hisz Kis-Ázsiában  Tarzusban született, szülei Jeruzsálembe vitték gyerekkorában, hogy az ottani rabbik iskolájában mindent sajátítson el, amit az Ószövetség tudományából tudni lehetett. Három missziós útját is többségében itt szervezte. Amikor azonban a földrész Ázsia nevű római tartományába akart indulni, hogy megkezdett hithirdetését ott folytassa, a Szentlélek megtiltotta neki, hogy oda menjen. Nem értette a tilalom okát, ismét próbálkozott, de újra csak Isten tilalmába ütközött (ApCsel 16.6-10) Ekkor éjszakai álmában egy makedón férfi jelent meg és hívta: Gyere át hozzánk!  Pál lelkesen vállalta az európai küldetést. Athénben próbált kapcsolatot teremteni a művelt filozófálókkal. A hitünk iránt mutatott kevés érdeklődés arra ösztönözte, hogy távozzék körükből. Ekkor utazott tovább Korintusba 50 vagy 51 őszén. Mivel egyedül  érkezett, nem kezdett téríteni.  Aquila és Prisíilla sátorlap szövő házaspár vette pártfogásba. Velük dolgozott.  Megvárta, amíg Timóteus és Titusz is megérkezett. Attól  kezdve aztán másfél  éven át hirdette az evangéliumot. A kikötőváros pezsgő életében bőven akadtak érdeklődők. Jézus maga biztatta őt: „Ne félj, csak beszélj és ne hallgass! Mert én veled vagyok. Senki sem fog hozzád nyúlni, hogy ártson neked, mert sok népem van nekem ebben a városban” (ApCsel 18,9-10) Aztán tovább kellett mennie. Értesült arról, hogy egy Apolló nevű keresztény hithirdető nagy sikert aratott a hívek körében, mert kiváló szónok volt. Beszéltek vitákról, felmerült problémákról. Pál négy levelet írt volt híveinek. Ezekből kettő maradt ránk. Most az első levélből idéz folyamatosan a liturgia. A levél első mondata  hivatkozik arra, hogy ő, „Pál, Jézus Krisztusnak Isten akaratából meghívott apostola” (1Kor 1,1) A címzett a korintusi keresztény  közösség: „Isten korintusi egyházának, a Krisztus Jézusban megkeresztelteknek, a meghívott szenteknek, mindazokkal  együtt, akik segítségül hívják a mi Urunk, Jézus Krisztus nevét, minden helyen, náluk és nálunk” (2) Hangsúlyozza, hogy a megkereszteltek már tagjai az Egyháznak, de oda tartoznak a hittanulók is a vágyukkal, és gondol a távolabb lévőkre is, akik hittel olvassák majd ezt a levelet.  Gondol ránk is. Ezután hálát ad Istennek, hogy a korintusiak sok oldalú képzést kaptak Isten tanításából. „Krisztus tanúbizonysága megerősödött bennetek, úgy, hogy semmiféle kegyelmi adománynak nem vagytok híjával, miközben a mi Urunk, Jézus Krisztus megjelenését várjátok, aki meg is erősít majd titeket mindvégig, hogy  feddhetetlenek legyetek a mi Urunk Jézus Krisztus napján” (6-8) Mindazt örömmel megemlíti, ami a hívek közösségét üdvösen összeköti.