Évközi 20. hét szerda

Évközi 20. hét szerda

Azon túl, amit az Úr a gonosz pásztorok ellen mond – az otthon maradt, kollaboráns elit ellen, amely galád árulóként az elnyomók szolgálatába állt –, valami olyat jelent ki, amely túlhaladja az egész Ószövetséget, annyira, hogy amikor Krisztusban beteljesedik a felfoghatatlan ígéret, megmagyarázhatatlan ellenállást vált ki az ugyancsak megalkuvó főpapságban, akik pontosan ugyanazt teszik Jézus korában, mint az Ezekiel korabeli önző pásztorok.

„Íme, én magam keresem fel juhaimat…” –nem valaki más helyettem, az én nevemben, hanem én magam, az Örökkévaló, a Szent, a világtól elválasztott, aki az egek egei fölött lakozik, akinek a neve: „Én vagyok, aki vagyok”. Itt Isten Ezekiel által olyasmit nyilatkoztat ki, ami messze felülmúlja a próféta gazdag fantáziáját és hatalmas teológiai tudását is. Csak magát az üzenetet tudja átadni, hogy Izrael hordozza, éljen vele, és főleg várakozzék. Most sejtjük csak meg az igazi jelentőségét Jézus azon szavának, ahol a juhok pásztorának nevezi magát: „Én vagyok a jó pásztor: ismerem enyéimet, és enyéim ismernek engem, amint engem ismer az Atya, és én is ismerem az Atyát; és én életemet adom a juhokért.” Nem bukolikus idillről van itt szó, birkanyájjal és alkonyati furulyaszóval a szelíd domboldalon, hanem arról, hogy Jézus egylényegű Isten az Atyával. Mivel azonban Jézusban Isten, az egész teremtett világ Ura lépett a történelembe, a megújítás nemcsak Izrael juhaira vonatkozik, hanem Ádám valamennyi fiára és leányára.

Urunk, Jézus Krisztus, hálát adunk Neked gondviselő szeretetedért, mellyel bennünket, nyájad juhait egyesével és együttesen is nap mint nap körülveszel. Kérünk Téged az Egyház pásztoraiért, akiknek nem önmaguktól, hanem Belőled élve kell a nyáj gondját viselniük, mert akár Péter, akár Pál keresztel, bennük és általuk mindig Te magad cselekszel tieid javára, és kérünk minden juhodért, hogy az Atya akarata szerint legyen egy akol és egy pásztor.