Várszegi Asztrik Osliban: Legyetek mosolygó keresztények!

Nagyboldogasszony-búcsú ünneplésére gyűltek össze zarándokok és helyiek a Rábaköz híres búcsújáróhelyén, a Mosolygó Szűzanya kegyhelyén Várszegi Asztrik OSB püspök, pannonhalmi főapát vezetésével augusztus 14-én.

A faluból elszármazottak által immár öt éve felelevenített hagyomány keretében ismét szép számmal érkeztek gyalogos zarándokok az ünnepre a környező településekről. A kegyhely legnagyobb búcsúján a hívek ebben az évben is megtöltötték a templomot, annak környékét, valamint a szabadtéri szentmisének helyet adó Kálváriát.

A kegytemplom főoltárán látható, 17. század elején készült szobrot Mosolygó Máriának is nevezik. Mennyekbe felvett édesanyánk valóban rámosolygott az összegyűltekre ismét: családok, régen látott ismerősök, barátok találkoztak, és ünnepelhettek együtt.

A szentmise elején Szaradics József plébános köszöntötte az ünnep főcelebránsát, a pannonhalmi főapátot. Felidézte az osli kegyhely és kegyszobor történetét, majd így fogalmazta meg az ünneplők kérését: „Asztrik atya, taníts minket”.

A kisded Jézust a karján tartó, „öltöztetős” Mária-szobrot Esterházy Pál nádor adományozta a kápolnának és a falu népének 1690-ben. Azóta számos csoda történt Osliban, tanúsítják ezt az oltárt beborító hálatáblák, fogadalmi tárgyak, otthagyott mankók.

A hagyomány szerint, amikor a kegyszobrot a 18. század folyamán az adományozó herceg unokája vissza akarta vinni Osliból Kismartonba, hiába növelték a szekeret vontató ökrök számát, a szekér a szoborral nem mozdult. „Megrettent a herceg, nézett a szoborra, / s rámeredt a titkos, tündöklő mosolyra. / Az a mosoly talán a lelkéig tört be / kezéből az ostor lehullott a földre.”

A csodák mellett pedig megszámlálhatatlan és felmérhetetlen a kegyelem, mely ebből a kis faluból áradt az elmúlt századok során és árad ma is a Rábaköz hívő népére.

A szentmise evangéliumában Mária hálaéneke, a Magnificat hangzott fel. Erre utalt szentbeszédében a főapát, amikor Babits Mihályt idézte, aki Az európai irodalom története című művében arról ír, hogy az ókeresztény korban a kereszténységet azzal vádolták, nincs semmi köze a művészethez. Pedig milyen hamis ez a vád, olvassuk csak el Lukács evangéliumának első fejezetét – árad belőle a zene, a líra. A Magnificat, Zakariás és Simeon éneke… mindez csupa ihlet!

A mai olvasmányok lírával, a szív vonzásával akarják közel hozni az evangéliumot, a jóhírt – mondta mosolyogva Várszegi Asztrik, majd így tanított: a jóhír pedig ez: Isten van, Isten a szeretet, Isten nem hagyta magára az embert.

Nehéz történelmi helyzetben élünk, a világ szenved, mérhetetlen szenvedéseket hordoznak az emberek – folytatta a főapát, aztán a II. vatikáni zsinat tanítása szerint mutatott rá az egyház feladatára: az egyház Jézus Krisztus közössége, feladata az, hogy befogadja és visszatükrözze a fényt, örömet és biztonságot, amit Jézus Krisztus arcán felfedez.

Be kell fogadnunk Istent – hangsúlyozta Várszegi Asztrik. – Nekem, neked, mindannyiunknak, a szívünkbe. Nyissuk meg szívünket! Mert Isten megtapasztalása erőt ad. Erőt, hogy élni tudjunk, és hogy meg tudjunk halni.

Tudatosítanunk kell magunk számára is, mit jelent az egyházhoz tartozásunk, csak így tudjuk majd ezt továbbadni. A te életed, a te vonzó példád, a mások felé való odafordulásod tudja elérni, hogy megkérdezzék tőled, mi a te reményed. A szavak értéküket veszítették korunkban. Kedvességünkben, nyitottságunkban, emberségünkben kell megmutatnunk a jóhírt – biztatta az Osliban összegyűlt ünneplőket a pannonhalmi főapát, majd az osli Mária-szoborra irányítva a figyelmet kiemelte: ennek a Madonnának az a sajátossága, hogy mosoly van az arcán.

Mosollyal tekint rátok, azt üzeni, legyetek ti is mosolygó keresztények, akiknek az örömhír ott van a szívében. Ne szomorkodjatok! Ebben segítsen minket a Mosolygó Madonna – zárult a homília az osli Nagyboldogasszony-búcsún.

A szentmisét körmenet követte, majd a templomba visszatérve oltárkerülés zárta a liturgiát. Az ünnep az osli népvesperás eléneklésével ért véget délután a kegytemplomban.