Ferenc pápa: Ilyen volt Jézus: mindig együttérzés töltötte el, mindig másokra gondolt!

Augusztus 17-én Ferenc pápa a kenyérszaporítás csodája kapcsán párhuzamot vont a szentmise csodájával: az Oltáriszentség is Jézus irgalmasságának jele, és azért vesszük magunkhoz, hogy ugyanazzal az irgalmassággal szolgáljuk testvéreinket. A Szentatya katekézisét teljes egészében közöljük.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Ma a kenyérszaporítás csodájáról szeretnénk elgondolkodni. Az elbeszélés elején – a Máté szerinti változatban (vö. Mt 14,13–21) – azt találjuk, hogy Jézus, amint hírt kap Keresztelő János haláláról, áthajózik a tavon, mert egy „elhagyatott, félreeső helyet” keres (Mt 14,13). Az emberek viszont felismerik szándékát, gyalogosan megelőzik, és így „amikor kiszállt, már nagy tömeget talált ott; megesett rajtuk a szíve, és meggyógyította betegeiket” (Mt 14,14). Ilyen volt Jézus: mindig együttérzés töltötte el, mindig másokra gondolt! Megdöbbentő az emberek határozottsága, félnek ugyanis, hogy magukra maradnak. Miután meghal Keresztelő János, a karizmatikus próféta, Jézusra hagyatkoznak, akiről maga János mondta: „Aki utánam jön, erősebb nálam” (Mt 3,11). Így a tömeg mindenhová utánamegy, hogy hallgassa őt és odavigye hozzá a betegeket. Ezt látva, Jézus elérzékenyül. Jézus nem rideg, nem rideg szívű! Képes elérzékenyülni. Egyrészt kötődik ezekhez az emberekhez, nem akarja, hogy eltávozzanak; másrészt szüksége van az egyedüllét, az imádság, az Atyával való együttlét időszakaira. Sokszor az egész éjszakát Atyjával való imádságban tölti.

Azon a napon is tehát a mester az emberekkel foglalkozott. Együttérzése nem múló érzelem, megmutatkozik az a hallatlan erős akarata, hogy közel legyen hozzánk és megmentsen minket. Jézus nagyon szeret minket, és közel akar lenni hozzánk!

Amikor beesteledik, Jézus törődik azzal, hogy enni adjanak az összes fáradt, éhes embernek, gondját viseli azoknak, akik követik. Ebbe tanítványait is be akarja vonni. Azt mondja ugyanis nekik: „Ti adjatok nekik enni” (Mt 14,16). Megmutatja nekik, hogy azt a kevés kenyeret és halat, amijük van, a hit és imádság erejével az egész népnek kioszthatják. Jézus csodát tesz, de ez a hit, az imádság csodája, amelyet az együttérzés és a szeretet vált ki. Jézus „megtörte a kenyereket, odaadta tanítványainak, tanítványai pedig a népnek” (Mt 14,19). Az Úr törődik az emberek szükségleteivel, de mindannyiunkat konkrét részesévé akar tenni együttérzésének.

Most álljunk meg egy kicsit Jézus áldásánál: „fogta az öt kenyeret meg a két halat, feltekintett az égre, áldást mondott, megtörte a kenyereket, és odaadta nekik” (Mt 14,19). Amint láthatjuk, ezek ugyanazok a jelek [tettek], amelyeket Jézus az utolsó vacsorán végbevitt, és amelyeket minden pap végbevisz a szentmise bemutatásakor. A keresztény közösség állandóan ebből az eucharisztikus közösségből születik és születik újra. Ezért a Krisztussal való közösség megélése minden más, csak nem tétlenség, nem elidegenedés a mindennapi élettől, épp ellenkezőleg, egyre jobban növeli a ma élő férfiakkal és nőkkel való kapcsolatunkat, hogy Krisztus irgalmasságának és figyelmességének konkrét jelét adjuk számukra. A szentmise, miközben Krisztussal táplál minket, lépésről lépésre minket is Krisztus testévé és testvéreink számára lelki táplálékká alakít. Jézus mindenkit el akar érni, hogy mindenkinek elvigye Isten szeretetét. Ezért minden hívőt az irgalmasság szolgájává tesz. Jézus meglátta a tömeget, megszánta és megszaporította nekik a kenyeret; ugyanezt teszi a szentmisében. És minket, hívőket, akik részesülünk ebből az eucharisztikus kenyérből, Jézus arra ösztönöz, hogy ezt a szolgálatot végezzük másoknak, az ő együttérzésével. Ezen az úton kell tehát járnunk!

A kenyerek és halak megszaporításának elbeszélése azzal a megállapítással zárul, hogy mindannyian jóllaktak, és a maradékot is összegyűjtötték (vö. Mt 14,20). Amikor együttérzésével és szeretetével Jézus kegyelmet ad nekünk, amikor megbocsátja bűneinket, amikor átölel és szeret bennünket, akkor sohasem félig-meddig teszi ezt, hanem teljesen. Ahogyan itt történt: mindannyian jóllaktak. Jézus betölti szívünket és életünket szeretetével, megbocsátásával, együttérzésével. Jézus tehát lehetővé tette tanítványai számára, hogy végrehajtsák rendelkezését. Ily módon megismerik, milyen úton kell járniuk: jól kell lakatni és egyben kell tartani a népet; vagyis az élet és a szeretetközösség szolgálatában kell állniuk. Kérjük tehát az Urat, hogy tegye mindig képessé az egyházat erre a szent szolgálatra, és hogy mindannyian a szeretetközösség eszközei lehessünk családunkban, munkahelyünkön, plébániánkon és csoportjainkban, láthatói jelei Isten irgalmasságának, aki nem akarja, hogy bárki magányban vagy szükségben maradjon; és így szeretetközösség és béke uralkodjon az emberek között, az emberek közösségben legyenek Istennel, mert ez a közösség élet mindenki számára!