Évközi 34. hét hétfő

Évközi 34. hét hétfő               
Jel 14, 1-3. 4b-5; Lk 21, 1-4
„és a szájukban nem találtatott hazugság”  

János apostol már korábban, a hetedik pecsét felnyitása előtt feljegyezte, hogy az addig lezajlott büntetésektől iszonyúan megrémültek az emberek. „Nagy földrengés támadt. A nap olyan fekete lett, mint a szőrzsák, és az egész hold olyan lett, mint a vér. A csillagok lehullottak az égről a földre, ahogy a fügefa lehullatja éretlen fügéit, amikor nagy szél rázza. Az ég visszahúzódott, mint az összegöngyölt könyvtekercs és minden hegy és sziget kimozdult a helyéről. A föld királyai, a fejedelmek, a hadvezérek, a gazdagok és az erősek: minden szolga és szabad a hegyek barlangjaiba és kősziklái közé rejtőzött, és azt mondták a hegyeknek és a kőszikláknak: Omoljatok ránk, és rejtsetek el minket a trónon ülő elől és a Bárány haragja elől. Mert elérkezett az ő haragjuk nagy napja, és ki képes megállni azon?” (Jel 6, 12-17) a türelmi idő azonban lejárt. Isten sokszor megmutatta, hogy a megtérésre általa kijelölt időt bűnbánatra kell felhasználni, mert ha a büntetés megkezdődik, már senki sem kap arra kegyelmet. Ilyen volt Ábrahám idejében Szodoma és Gomorra sorsa (Ter 18, 16-33), ilyen az ígéret földjén lakóké végrehajtani. Mielőtt azonban ez elkezdődnék, Isten megjelölteti a választottak homlokát: „Ne ártsatok a földnek és a tengernek, sem a fáknak, amíg meg nem jelöljük homlokukon Isten szolgáit. Hallottam a megjelöltek számát: száznegyvennégyezer megjelölt Izrael fiainak valamennyi törzséből” (Jel 7, 3-4)„Ekkor, íme, láttam, hogy a Bárány a Sion hegyén állt, és vele a száznegyvennégyezer, akiknek homlokára volt írva az ő neve és az ő Atyjának neve” (Jel 14, 1) Egykor János és apostoltársai is ott álltak a Sion hegyén Mesterükkel, miután ünnepélyesen bevonult az Úr birtokába virágvasárnap. Ennek történetét nem ő, hanem Lukács evangélista írta meg, de bizonyára jól emlékezett János is Jézus szomorú jövendölésére: „Jaj a várandós és szoptatós anyáknak azokban a napokban! Mert nagy szorongatás lesz a földön és harag ezen a népen. Kard élén hullanak el”. (Lk 21, 23-24) a világ végének igen szomorú de pontos előjele volt, amit Jézus akkor ott jövendölt, és ami huszonnyolc év múlva szóról-szóra bekövetkezett Jeruzsálem pusztulásával. János látomása itt most mit jelent? Azok üdvözülnek az ószövetségi szent népből, akik elfogadták Jézust Messiásnak, elfogadták a legnagyobb fontosságú kinyilatkoztatását, a Szentháromságról szóló tanítását. Az új ének valószínűleg erről szól, jelezve, hogy a zsoltárok és prófétai kantikumok, amelyeket a zsolozsma reggeli dicséretében énekeltet a katolikus Egyház, önmagukban már nem elegendők. Ezeknek az alapvető tanításoknak elfogadása tökéletesen kötelező! Erre is utal a szentlecke befejező mondata: „Ők megváltást nyertek az emberek közül, zsengéül Istennek és a Báránynak, és a szájukban nem találtatott hazugság, mert szeplőtelenül állnak Isten trónja előtt” (Jel 14, 4b-5)