Évközi 34. hét péntek

Évközi  34.  hét péntek            
Jel 20,1-4.11-21,2; Lk 21,29-3
„Ekkor láttam, hogy egy angyal száll le az égből, akinél a mélység kulcsa volt”

Isten a teremtéskor a mennyországot úgy helyezte el, hogy nem része a látható csillagvilágnak, mintegy fölötte van. Ez a kifejezés tényleges helyhatározás is lehet, mint pl. a ház emeletei a földszint fölött helyezkednek el. De lehet ennek a szónak átvitt értelme is: az iskola igazgatója fölötte áll az egész tantestületnek. Mivel a mennyország nem  része a csillagvilágnak, ilyen átvitt értelmű kell legyen ez a meghatározás is, hogy fölöttünk van. Nyilván így kell értenünk a mélységet is, ahová az apostol látomása szerint az angyalnak a sátánt kellett letaszítania. Ez a mélység a földhöz viszonyítva is „lejjebb” van, mert az angyalok pártütése, ördöggé válása után az emberek közé a földre lettek száműzve a bukott angyalok. Így jajongott akkor értünk az angyalok kórusa: „Jaj a földnek és a tengernek, mert hozzátok szállt le az ördög nagy haraggal, s tudja, hogy kevés ideje van”. (Jel 12,12)A sátán igen serényen és eredményesen dolgozott, sőt dolgozik mind a mai napig. Igen sok ember még fel sem szabadult uralma alól, hiszen nincs tudomása a megváltásról, nem tud hinni az igaz Istenben, aki természetében egy de személye három, nincs fogalma a keresztségről, amely által Isten fogadott gyermekei lehetnek az emberek. De a megkeresztelkedetteket is állandóan kísérti mint ordító oroszlán (vö. 1Pét 5,8). Elcsábítja a már keresztény nemzeteket is, amint szomorúan látjuk a mai világban ügyes hazudozásával és gyűlöletével. Teszi ezt mindaddig, amíg Jézus mint hős vezér  kivonul a mennyből, és legyőzi minden ellenségét (vö. Jel 19,11-21) Most valami igen sötét mélységről beszél János, amelytől a sátán is irtózik: „Ekkor láttam, hogy egy angyal száll le az égből, akinél a mélység kulcsa volt, és kezében egy nagy lánc. Megragadta a sárkányt, az őskígyót, aki az ördög és a sátán, és megkötözte ezer esztendőre. Levetette őt a mélységbe, bezárta, és pecsétet tett rá, hogy ne csábítsa el. többé a nemzeteket, amíg el nem múlik az ezer esztendő. Azután el kell oldozni, de csak rövid időre”. (Jel 20,1-3)  „Majd székeket láttam, és azoknak a lelkei foglaltak helyet rajtuk, és kaptak ítélő hatalmat, akiknek fejüket vették a Jézusról való  tanúságtétel és Isten igéje miatt, és akik nem imádták a fenevadat, sem annak képmását, sem bélyegét nem vették homlokukra vagy kezükre, és éltek és uralkodtak Krisztussal ezer esztendeig”.(4)„Aztán láttam egy nagy fehér trónt és a rajta ülőt, akinek tekintetétől menekült a föld és az ég, és nem volt hely számukra. És láttam, hogy a halottak, nagyok és kicsik a trón előtt állnak, és a  könyveket kinyitották. Egy másik könyvet is kinyitottak, amely az élet könyve. A halottakat megítélték azokból, amik tetteiknek megfelelően a könyvbe voltak írva. A tenger visszaadta a halottakat, akik benne voltak, és a halál és az alvilág visszaadta a halottakat, akik náluk voltak, és mindegyiket megítélték tetteik szerint. A halált és az alvilágot egy tüzes tóba vetették: ez a második halál. Aki nem volt beírva az élet könyvébe, azt a tüzes tóba vetették. Ekkor új eget és új földet láttam, mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sem volt többé. Láttam a szent várost, az új Jeruzsálemet Istentől leszállni az égből mint a férjének fölékesített menyasszonyt” (20,11-21,2)