Erdő Péter: Ha Jézus Krisztus felé tartunk, biztosan jó úton járunk

Május 20-án, pünkösdvasárnap Erdő Péter bíboros, prímás, érsek mutatott be ünnepi szentmisét az esztergomi Nagyboldogasszony- és Szent Adalbert-főszékesegyházban, és kiszolgáltatta a bérmálás szentségét 60 fiatalnak.

Ókeresztény szokás szerint pünkösd a húsvéti időszak megkoronázása. Mózes korától kezdve húsvét után hét héttel tartották a „hetek ünnepét”, amelyet hellenista hatásra ógörögül pentékoszténak (ötvenedik) neveztek. Nyelvünk – számos más nyelv között – ebből származtatja az ünnep ma használatos nevét.

Pünkösd ünnepi napján három fontos esemény történt: a Szentlélek eljövetele mint Krisztus megváltó tettének gyümölcse és beteljesítője; az Egyház alapítása és az egész világra kiterjedő missziós munka kezdete.

Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek pünkösdvasárnapi homíliáját teljes terjedelmében adjuk közre.

„Még sok mondanivalóm volna, de nem vagytok hozzá elég erősek. Hanem amikor eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra. Nem magától fog beszélni, … az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek” (Jn 16,12–14) – így beszél Jézus tanítványaihoz a mai evangéliumban. De mi ez a sok mondanivaló? A korai kereszténység századai óta voltak, és talán vannak ma is, akik úgy gondolták: a Szentlélek valami egészen mást, korról korra új meg új kinyilatkoztatásokat fog közölni, meghaladja vagy elfeledteti Jézus tanítását, hogy mást hozzon helyette, ami annak az időnek talán jobban megfelel. Vagy a kiválasztottak egy szűk csoportja előtt titokzatos rejtelmeket fog feltárni, amelyek teljesen eltérnek az evangéliumtól.

A sok mondanivaló, amihez az apostolok nem voltak még elég erősek, Szent Ágoston szerint földön élő ember számára ma sem teljesen megismerhető. Részben talán a Krisztusra és az Egyházra váró szenvedésekre és üldözésekre vonatkozik. A Getszemáni kertben, mikor Jézust elfogják, a tanítványok elmenekülnek. Péter a főpap udvarában félelemből megtagadja Mesterét. Ekkor még „nem elég erősek” a vértanúság vállalására. De a Szentlélek később bátorságot és erőt ad nekik. Sőt erőt és hősies bátorságot ad azóta is időseknek és fiataloknak, néha gyermekeknek is, hogy hitükért vállalják a megszégyenítést, a rágalmakat, az üldözést, a kigúnyolást, minden elképzelhető hátrányt és manapság újra nagy számban a halált is. Ehhez pedig az erőt a Szentlélek adja.

Azt azonban nem várhatjuk, hogy ebben a földi életben mindent megértsünk vagy képesek legyünk befogadni, amit Isten számunkra készít. Szent Pál szerint „szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik szeretik őt” (1Kor 2,9). Ugyanő vallja a szeretet himnuszában: „Most még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre. Most még csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek, ahogyan én is ismert vagyok” (1Kor 13, 12).

Kedves Testvérek! Manapság gyakran beszélünk arról, hogy a Szentlélek korában élünk. Fontos dolog ez, de jól kell értenünk. A krisztusi hittől való eltévelyedéseknek, az apostoli igehirdetéstől eltávolodó emberi okoskodásoknak a kezdet kezdetétől két nagy iránya lehetséges. Az egyik a túlzottan földhözragadt gondolkodás, amely nem tudta elhinni Krisztus istenségét, amely azóta is megpróbálja pusztán a földi élet tapasztalatai szerint magyarázni akár a Szentírás kijelentéseit is. Ez a racionalista irány újra és újra megmutatja, hogy milyen gyenge és szűk az emberi értelem, ha csupán magára hagyatkozik. Az apostoli tanítástól való másik eltérési lehetőség a túlzott spiritualizmus, amely egyes változataiban a mélyebb, titokzatos tudásra törekvő gnózis alakját öltötte. Ma is kísértés lehet, hogy a Szentlélekre hivatkozva felülírjuk Krisztust. Hogy a biztos és az Újszövetségben, meg a hagyományban világosan továbbadott krisztusi tanításra azt mondjuk, hogy ma már nem aktuális, hanem a Szentlélek valami mást, valami újat fog súgni nekünk, hogy ez lenne az igazi haladás. Nekünk azonban tudnunk kell, hogy a Szentlélek Krisztus Lelke. Hogy ő nem magától beszél, hanem azt mondja el, amit hall (vö. Jn 16,13). Róla mondja Jézus: „az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek” (Jn 16,14). A Szentlélek tehát nem mást, nem újat mond, hanem abban segít, hogy Krisztus tanítását jobban megértsük és alkalmazzuk életünk változó körülményei között. Ilyen értelemben kíséri a Szentlélek az Egyházat is, amely Krisztus teste. Olyannyira Krisztus teste, hogy az idén pünkösdhétfőtől már Szűz Máriát is külön emléknapon tiszteljük, mint az Egyház édesanyját. Hiszen ha Krisztus édesanyja, akkor anyja testének, az Egyháznak is.

Az Egyház élő közösség. Sohasem állhat meg, haladnia kell. De a haladás célja, az Egyház egész útjának a célja: maga Jézus Krisztus. Ha felé tartunk, ha hozzá közeledünk minden erőnkből, akkor biztosan jó úton járunk. A történeti Krisztus emlékeit a Szentlélek és az Egyház közössége segítségével tudjuk megérteni és életre váltani. Ebben ad különös segítséget a bérmálás szentsége.

Egy ősi hagyomány szerint (D.5 c.2 De cons.) a Szentlélek már ott lebegett a keresztség vize fölött. És a keresztségben megtisztított minket a bűntől, megadta az ártatlanságot. A bérmálásban pedig megerősít a kegyelemben. Szükségünk is van erre, mert ezen a világon láthatatlan ellenségek között zajlik az életünk és veszélyek között járunk. A bérmálás tehát megerősít a Krisztus szerinti életre. Ezt fejezi ki a Szentlélek hét ajándékának felsorolása is. Ezeket az ajándékokat mindig kérhetjük a Szentlélektől, amikor szükségét érezzük. És Jézus megígérte, hogy a Mennyei Atya megadja nekünk a Lelket, ha az ő nevében kérjük.

Kedves bérmálkozók! Kérjétek ti is minden örömben és nehézségben a Szentlélek segítségét, hogy ő vezessen titeket életetek útján, hogy boldogok legyetek már itt a földön és eljuthassatok az örökké tartó és teljes boldogságra.
Amen.