„Ezek vagyunk mi” – A Jezsuita Nyolcas vendége volt Erdő Péter bíboros

Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a farsangi idő utolsó vasárnapján, március 3-án szentmisét mutatott be a budapesti Jézus Szíve-templomban, a Jezsuita Nyolcas keretében.

Erdő Péter bíboros Horváth Árpád SJ templomigazgató meghívására látogatott a jezsuiták pesti főtemplomába. Ezúttal nem valamely ünnep vagy hivatalos esemény volt a meghívás apropója, „csak” az, hogy a Magyar Katolikus Egyház vezetője személyesen szerezhessen benyomást a vasárnap esti mise közösségéről, s hogy az egyre népesebb közösség a szokottnál kötetlenebb formában találkozhasson főpásztorával.

„Ezek vagyunk mi” – mondta végigtekintve az oltár mellett szolgáló fiatalokon Horváth Árpád a szentmise kezdetén, s felidézte: tíz évvel ezelőtt indították útjára rendtársaival az egyetemisták igényeire gondolva a Jezsuita Nyolcast, mely mára a szó szoros értelmében kinőtte saját kereteit és magát a templomot is. Köszönetét fejezte ki és megtiszteltetésnek tartotta, hogy bíboros elfogadta a meghívást, hiszen – mint rámutatott – „a jezsuitaság lényege nemcsak a peremen élőkhöz fordulás, hanem az Egyház központjához való ragaszkodás is”.

Erdő Péter köszöntőjében elmondta, nagy örömmel jött újra ide, hiszen az ötvenes években maga is gyakran járt misére a Jézus Szíve-templomba szüleivel, igaz – tette hozzá –, akkoriban leginkább az itt szolgáló atyák politikai színezetű beszédei miatt telt meg ennyire a templom.

Erdő Péter bíboros szentbeszédét teljes egészében közöljük.

Krisztusban Kedves Testvérek!

1. A mai evangéliumban közmondásszerű, erős mondatokat hallottunk. Közülük is kiemelkedik a szálkáról és a gerendáról szóló hasonlat. Ebben Jézus arra hívja fel a figyelmünket, hogy ne ítélkezzünk embertársaink felett. Másutt is halljuk tőle: „Ne ítéljetek el másokat, hogy titeket se ítéljenek el.” Ítélkezni azt jelenti, hogy a másik emberről, annak egész erkölcsi, lelki állapotáról ítéletet alkotunk, sőt döntést hozunk. Tudjuk azonban, hogy Isten az, aki a rejtekben lát. Ő az, aki ismeri a szív titkos érzéseit. Ő tudja, hogy egy-egy embernek a konkrét cselekedetei vagy magatartása mögött milyen szenvedés húzódik meg, milyen tévedés rabságában nézi a világot, milyen enyhítő vagy mentő körülmények csökkentik a felelősségét. Ezért találkozunk a Szentírás lapjain sokszor azzal a képpel, hogy Isten az ítélő bíró. Hogy az Atya Krisztusra bízta a feladatot, hogy majd az idők végén megítélje a világot.

2. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy ne volna különbség jó és rossz között, hogy ne kellene emberi szavakkal is megfogalmazni általánosságban azokat a cselekedeteket vagy szabályokat, amelyek alapján bizonyos objektív tetteink jóknak vagy rosszaknak minősülnek. Jézus azt mondja, az embereket gyümölcseikről, azaz szavaikról és tetteikről lehet megismerni. Sőt kötelességünk különbséget tenni jó és rossz között, hiszen Krisztus örömhírét és tanítását az apostolokra és az Egyházra bízta, hogy adják tovább minden népnek. Máté evangéliumának végén azt olvassuk a nagy missziós parancsban, hogy Jézus meghagyja a tizenkettőnek, tanítsanak minden népet annak megtartására, amit ő parancsolt nekünk. A keresztény közösség pedig féltve őrizte, hirdette és kötelezőnek tartotta a maga számára is a tízparancsolatot, amit Isten a választott népnek adott. És emlékezetébe véste Krisztus erkölcsi tanítását a jóról és a rosszról. Isten tehát azt akarja, hogy felismerjük a különbséget jó és rossz között, és a jót válasszuk. Olyannyira így van ez, hogy Krisztus korában a pogányok között a zsidó vallásnak híveket szerző prédikátorok, nyomukban pedig a keresztény hit első hirdetői a tanítás lényegét úgy foglalták össze, hogy két útról beszéltek. Az egyik az életre, a másik a kárhozatra, a pusztulásba vezet. És felsorolták, hogy milyen cselekedetek tartoznak az egyik úthoz, és milyenek a másikhoz. Ezt a két útról szóló tanítást megtaláljuk a Didachéban és további négy-öt olyan ókeresztény iratban, amely az apostolok tekintélyére hivatkozik. De maga Jézus is beszél a két útról. A széles, kényelmes útról, amely a pusztulásba visz, és a keskeny ösvényről, amely az életre vezet. Szóval a kereszténység világosan tanítja Krisztus nyomán, hogy mi a jó és mi a rossz az ember életében.

3. Az emberi társadalom nem mondhat le arról, hogy konkrét cselekedetek ügyében is ítéletet hozzon. Jézus nem kívánja tőlünk, hogy szüntessük meg a Büntető Törvénykönyvet. Nem akarja, hogy a közösség tétlenül nézze, ha a gondjaira bízott gyerekek, betegek, gyengék és szegények életét, épségét, anyagi javait pusztítják. Ilyenkor tehát helye van az emberi igazságszolgáltatásnak is. A földi bírók azonban nem a másik ember üdvösségét, Isten előtti állapotát ítélik meg, hanem csupán a földi közösség védelmét kell szolgálniuk. Ennek során pedig nekik is tisztességgel keresniük kell az objektív igazságot. Már Szent Pál apostol felszólítja a keresztény közösséget, hogy peres ügyeiket ne vigyék a pogány bíró elé, hanem maguk közül találjanak értelmes embert, aki döntőbíró lehet. (1Kor 6,5)

4. Amire Jézus tilalma vonatkozik, azt megérthetjük a vak emberről szóló hasonlatából. Ha valaki nem látja a különbséget jó és rossz között, vagy még inkább, ha úgy gondolja – mint manapság sokan –, hogy nem is lehet megismerni az objektív igazságot, hogy nem is lehetnek világos szabályai az emberi cselekvésnek, akkor hogyan vállalkozhat arra, hogy másokat vezet vagy a manipuláció eszközeivel hatékonyan befolyásolja mások véleményét és cselekvését? Ha vak vezet világtalant, mindketten verembe esnek.

5. Számunkra azonban Jézus a világosság. A keresztény erkölcs nem arról szól, hogy az Egyház megenged vagy megtilt valamit, hanem arról, hogy közösen igyekszünk megismerni Krisztust és követni őt.

Ezért olyan fontos, hogy magunk is újra meg újra elolvassuk és átgondoljuk a tízparancsolatot és Jézus tanítását, különösen a hegyi beszédet. Fontos, hogy mindennap előre megtervezzük, miben akarjuk különösen is követni őt és kérjük segítségét, hogy hűségesek legyünk hozzá. Ámen

* * *

A szentmisén a Szentjánosbogarak ifjúsági közösség egyházi könnyűzenét játszó együttese szolgált. A szertartás után a templomkertben szokás szerint kötetlen beszélgetéssel folytatódott az este. Horváth Árpád ezalatt röviden beszámolt a templom folyamatban lévő és a következő évekre tervezett infrastrukturális fejlesztéseiről. A rendezvényen a tél utolsó „jezsuita forralt borát” Erdő Péter bíboros is megkóstolta.