SZENT JÁNOS JÓZSEF
hitvalló, I. r.
(1654-1734)
Nápolyhoz közel, Ischia szigetén született nemes szülőktől. A vallásosságot az anyatejjel együtt szívta magába. Már ifjú korában vonzódott a tökéletesebb életre. Igen buzgó volt az imában; önmegtagadásban, a Szűzanya iránti tiszteletben. Tizenhat évesen mint olasz, elsőként lépett be az Alkantarai Szent Péter fegyelmét követő kolostorba. Még nem volt pap, s már kolostort alapított. Örök fogadalma után három évvel engedelmességből pappá lett. Teológiai ismeretekben kiváló jártasságot árult el; úgy tűnt; hogy ezeket nem tanulással szerezte. Amikor az általa alapított remeteség épült (ennek számára maga írt szabályzatot), saját vállain hordta az építőanyagot, úgyhogy izzadságával vére is vegyült. Novíciusmester, majd több alkalommal az általa létrehozott alkantarínus tartomány provinciálisa volt. Közben sok ellenkezést, támadást kellett elviselnie. Önmegtagadása olyan szigorú volt, hogy áll rá: inkább csodálandó, mint követendő. Gyakori extázisok jelezték magas fokú imaéletét. Böjtölése rendkívüli: 24 éven át - a pusztai remeték módján - csak kenyeret, vizet s gyümölcsfélét fogyasztott. Ezen csak engedelmességből enyhített. Különös szeretettel viseltetett Krisztus szenvedése és az Oltáriszentség iránt. 80 éves korában halt meg: szemét ártatlan gyermek módjára függesztve a Szent Szűz képére. Nápolyi sírját nagy tiszteletben tartják. XVI. Gergely pápa (1831-46) avatta szentté.
Szent Bonaventura tanítása Krisztus követéséről:
„Aki nem hordozza keresztjét a tökéletes önmegtagadás által s nem követ engem helyes szándékkal, nem lehet az én tanítványom. A kereszt viselésében van a tökéletesség teljessége: a legmélyebb alázatosság, a legnagyobb szegénység és a legszigorúbb vezeklés - a zsoltár szavai szerint: „Átlyuggatták kezemet és lábamat, megszámlálhatom minden csontomat.”
Imádság:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése