Halottak napja 2.

„Oremus pro fidelibus defunctis!”

Amikor tizenöt évesen bevonultam a ferences újoncházba, és először imádkoztuk közösen az esti harangszóra latinul az Úr angyala imádságot, a szöveg természetesen szokatlan volt, de érthető. A végén következett a halottakért való imádság. „Imádkozzunk a meghalt hívekért! Otthon ez egy Mi Atyánk és Üdvöz légy elimádkozásából állt. Hozzá tettük természetesen a szokott fohászt: Adj, Uram, örök nyugodalmat nekik, és az örök világosság fényeskedjék nekik. Nyugodjanak békében. Ámen. A szerzetesi közösségben azonban így hangzott a szándék bejelentése: „Oremus pro fidelibus defunctis!” (Könyörögjünk a tevékenységüket befejezett hívekért!) A latin szavakat megértettem, de a gondolkodást még nem. Úgy vélem, a legtöbb katolikus hívő az esti Úr angyala imádság után most is az összes megholtért imádkozik. Pontosabb a szándék felindítása, ha a feladataikat bevégzett hívőkért akarunk könyörögni. Még pontosabban azokért, akiknek lejárt a tevékenységre adott ideje, akik már érvényesen, eredményesen semmit sem tudnak tenni. Azért imádkozunk tehát, hogy az irgalmas Isten csökkentse, vagy egészen vegye el tőlük a szenvedést. Sokszor beszélek arról, hogy Istenatyánk minden világba küldött embernek nagyon pontos élettervet készít. Tehát nemcsak a csillagvilág óriási égitestei kaptak törvényeket, amelyhez minden körülmények között ragaszkodnak, hanem az emberek is. Mivel az embernek érelme és szabad akarata van, saját maga is tud terveket készteni, nála nem biztos, hogy Isten teveit választja. Lehetséges, hogy nagyszerű életpályát jelöl ki magának, és annak megvalósításához foggal-körömmel ragaszkodik. Erre mondta Szent Ágoston egyházatya ezerhatszáz éve:„Nagy lépések, csakhogy az úton kívül”. Mert a Teremtő értelmes teremtményeit is közreműködtetni akarja az egész teremtett világa javára. Ezek a tennivalók, (latinul functio-k) feltétlenül szükségesek valakiknek, akár az egész emberiségnek. Ha nem vállalja, nem teszi, nem fejezi be valaki, aki erre kapta tehetségeit, lehetőségeit, idejét, az súlyos mulasztást követ el, mert a műve feltétlenül szükséges lett volna a közösség javára. Az illető elmulasztotta, helyette más valamit tehetett, de nem azt, ami gyökeresen megoldotta volna a problémát. Amikor az ilyen ember meghal, elszámoltatják erről a mulasztásáról is. Amíg a földön az el nem végzett munka miatt emberek éheznek, szenvednek, addig a másvilágon nyugodtan élvezhetné a hibás a mennyei örömöket? Igazságos lenne? Komolyan kell vennünk a magunk feladatait, vállalkoznunk mások hibáinak javítására, pótlására, és buzgón kell imádkoznunk, hogy a feladatait elhanyagoló hívek bocsánatot kapjanak.

 

HALOTTAK NAPJA

HALOTTAK NAPJA

Circumdederunt me gemitus mortis: Dolores inferni circumdederunt me Ps17
A küzdő Egyház a győzedelmes Egyház mezsgyéjén

 
November elseje és másodika több mint egy évezrede a halottainkra való emlékezés ünnepe. Elsején tisztelettel vesszük körül azokat, akik a mennyországban Isten boldogító szinelátását élvezik, és örülnek az angyalok és az üdvözült emberek közösségének. Másodikán együtt érző szívvel imádkozunk megholtjainkért, akik bűneik, vagy büntetéseik miatt a tisztítótűzben szenvedve várnak a boldog percre, amikor büntetésük lejár, és beléphetnek ők is az örök boldogság birodalmába. Az egész világ a teljes történelem minden üdvözült emberét karolja most át a tisztelet és a közbenjáró szeretet. Megköszöntjük a világtörténelem legfontosabb szentjét, a világ Királynőjét, a Magyarok Nagyasszonyát. A tisztítótűzben szenvedők között látogassuk hazánk fiait segítő szeretetünkkel. Ki más imádkozzék értük kiemelten, ha nem mi élő magyarok. Most hat oltárnál sorban könyörgünk Anyaszentegyházunk buzgó imáival minden szenvedő lélekért. 

A kettős ünnep felezőpontján.

 
November elsején a katolikus Egyház ünnepi pompával veszi körül a mennyország örök fényében, véget nem érő boldogságban élő dicsőült tagjait. Nemcsak a templomban, de a temetőben is ez az első gondolat: Pál apostol által említett mennyei győzelmi koszorút viszik szeretteik sírjára, a mennyei fényt kívánja a sír mélyén nyugvónak biztosítani a sok gyertyaláng. A többség talán tudja is, mit miért tesz a sír mellett. Sokan csak a szokást követik, hit híján nem mondják el a koszorú és gyertya mellett:„Adj Uram örök nyugodalmat nekik, és az örök világosság fényeskedjék nekik” Mi hitünk gazdag tanításából merítünk. A tanítás elmondja azt is, hogy a földi élet sok viszontagságában könnyen és többször könnyelműen vétkezik az ember. Isten végtelen jósága és irgalma minket, botladozó gyermekeit is üdvözíteni akar: gyónás, szentáldozás, ima, jócselekedet segít tisztulni. Bizony sokszor az élet végéig sem sikerül sokaknak a teljes tisztulás: sokan büntetésekkel terhelten kerülnek az örök Bíró elé. Vagy éppenséggel az a baj, hogy rengeteg feladatukból a földön nem mindent végeztek el, és a hiányosságaik miatt nem léphetnek be a tökéletes mennyei seregbe. Nekik az Isteni irgalom mentőövet nyújt: a meg nem bánt bocsánatos bűnök, le nem vezekelt büntetések elrendezésére teremtette Isten a tisztítótüzet, a tisztítóhelyet. Itt már nincs érdemszerzés, cselekvés, csak szenvedés. Ideinvitál minket az Egyház látogatóba: gondolkodjunk, érezzük át az ott szenvedők állapotát. Az együttérzés sokat jelent, főleg, ha nem tudták, mit jelent ez. Imádkozzunk értük: hányan semmit vagy keveset imádkoztak. Ajánlunk fel Szentmisét, amit elmulasztottak, azokért tegyünk eleget. Hitünk szemével, a kinyilatkoztatás segítségével bepillanthattunk az áldott mennyországba. Isten trónja mellett ott érezhettük Urunk, Jézus Krisztus és a Szűzanya mellett a kanonizált szentek és boldogok csoportját, de „a megszámlálhatatlan” más üdvözültet is: népek, nemzetek üdvözültjeit, magyar testvéreinket, köztük rokonainkat, jó barátainkat. E nagy és örömteli találkozó után most itt állunk Isten szent színe előtt, hogy alázatosan könyörögjünk azokért a halottakért, akiket mennyei boldogságra rendelt ugyan, de bűneik és büntetéseik miatt még nem látják Istent és szentjeit a dicsőségben. A tisztítótűzben szenvedő lelkekért akarunk könyörögni. Fogadja el imánkat Atyánk, és ezerszer tapasztalt jóságával nyissa meg szenvedő szeretteink előtt mennyországát, vagy enyhítse szomorú kínjaikat. Isten akarja, hogy kérjük Őt szenvedő testvéreinkért. Júdás Makkabeus már az Ószövetségben is áldozatokat és könyörgéseket szervezett a megholtakért, hogy feloldozást nyerjenek. Az Egyház, Assisi Szent Ferenc külön parancsba adta, hogy imádkozzunk a megholtakért. Az esti Úrangyala után a hívek mindenütt, a ferencesek még a reggeli Úrangyala után is, de a főétkezések előtt is közösen szoktak imádkozni elhunytjaikért.

Az élet igéje – 2015. november

Az egész világon milliók olvassák és igyekeznek tettekre váltani – Chiara Lubich, a Fokoláre mozgalom alapítójának kezdeményezése szerint – az adott hónapra kiválasztott bibliai mondatot és a hozzá fűzött magyarázatot, amely széles körben hatással van az egyének és közösségek életére.

„Legyenek mindnyájan egy” (Jn 17,21)

Jézus utolsó imájában ünnepélyesen fordul az Atyához. Azt kéri tőle, ami leginkább a szívén fekszik.

Isten ugyanis azért teremtette az emberiséget, hogy az Ő családja legyen, szeretné megosztani velünk minden gazdagságát és a maga isteni életét. Vajon mi a szülők álma gyermekeikről, ha nem az, hogy szeressék, segítsék egymást és összefogjanak? S vajon mi a legnagyobb fájdalmuk, ha nem az, amikor megosztottságot tapasztalnak közöttük a féltékenykedés és az anyagi érdekek miatt, olykor annyira, hogy nem is szólnak egymáshoz? Isten is öröktől fogva összetartónak álmodta meg családját, amely gyermeki szeretetközösségben él vele és egymással.

A teremtéstörténet drámai hangon beszél a bűnről és az emberiség családjának fokozatos széttöredezéséről. A Teremtés könyvében olvashatjuk, hogy a férfi a nőt vádolja, Káin megöli saját testvérét, Lámech büszkélkedik, milyen nagy bosszút állt, Bábel meg nem értést hoz és szétszórja a népeket… Isten terve mintha megbukott volna.

Isten mégsem adja fel és kitartóan munkálkodik családjának újraegyesítésén. A történet Noéval kezdődik, Ábrahám kiválasztásával, a választott nép megszületésével, és így tovább, egészen addig, hogy elküldi a földre saját fiát, és hatalmas küldetést bíz rá: egyetlen családba kell egyesítenie szétszóródott gyermekeit, egyetlen nyájba gyűjtenie az elveszett bárányokat, le kell döntenie a népek között az ellenségeskedést és a válaszfalakat, hogy egyetlen új néppé legyenek (vö. Ef 2,14-16).

Isten továbbra is az egységről álmodik, ezért Jézus, mint legnagyobb ajándékot, ezt kéri mindnyájunk számára: „Értük könyörgök, Atyám.”

„Legyenek mindnyájan egy”

Minden család magán hordozza a szülők vonásait. Ez Isten családjára is igaz. Isten a Szeretet, nemcsak azért, mert szereti teremtményeit, hanem azért is, mert a három isteni személy önmagában is szeretet az ajándékozás és a kommunió kölcsönösségében. Az emberiséget a teremtéskor saját képére és hasonlatosságára alakította, beleoltotta saját képességét a kapcsolatra, hogy minden teremtmény önmaga kölcsönös odaajándékozásában élhessen.

Jézus műve valójában az, hogy bennünket mind eggyé tesz, amint Ő egy az Atyával, úgy minket is egyetlen családdá, egyetlen néppé alakít. Ezért lett egy közülünk, aki magára vette és a keresztre szögezte megosztottságainkat és bűneinket.

Az utat is megmutatta, amely az egységre vezet: „ha majd felmagasztalnak a földről, mindent magamhoz vonzok.” (Jn 12,32) Ahogy a főpap megjövendölte: „Jézus meg fog halni (…), hogy az Isten szétszórt gyermekeit egybegyűjtse.” (Jn 11,52) Halála és föltámadása titkában újra egyesített magában mindent (vö. Ef 1,10), helyreállította a bűn által megtört egységet, egybegyűjtötte a családot az Atya körül és újra testvérekké tett bennünket. Jézus teljesítette küldetését. Csak a mi részünk van hátra, a mi beleegyezésünk, a mi „igenünk” az Ő imájára:

„Legyenek mindnyájan egy”

Vajon mivel járulhatunk hozzá e kérés beteljesedéséhez?

Mindenekelőtt azzal, hogy magunkévá tesszük. Kölcsönadhatjuk Jézusnak az ajkunkat és a szívünket, hogy továbbra is ezekkel a szavakkal fordulhasson az Atyához, és mindennap bizalommal ismételhesse meg ezt az imát. Az egység ajándékát az égből kapjuk, tehát szüntelenül, fáradhatatlan hittel kell kérnünk.

Továbbá azzal, hogy folyamatosan erre irányuljanak gondolataink és vágyaink. Ha ez Isten álma, akkor ez legyen a mi álmunk is. Időről időre, minden döntés, minden választás, minden tett előtt tegyük fel a kérdést, hogy ez az egység építését szolgálja-e, a legjobb választásunk-e ez az egység szempontjából?

Végül oda kellene sietnünk, ahol legnyilvánvalóbb az egység hiánya, és magunkra venni ezeket a helyzeteket, mint Jézus. Legyen az családi viszály vagy nézeteltérés az ismerősök között, feszültség a szomszédokkal vagy ellentét a munkahelyen, plébánián, esetleg az egyházak között. Ne meneküljünk el onnan, ahol békétlenség uralkodik vagy meg nem értés, ne legyünk közömbösek, hanem vigyük oda a meghallgatásban, figyelmességben megnyilvánuló szeretetet, mely osztozni tud a széthúzásból születő fájdalomban.

Mindenekfelett pedig éljünk egységben mindazokkal, akiknek Jézussal azonos az ideáljuk, akik vele együtt kérik az egységet, és ne tulajdonítsunk különösebb jelentőséget a félreértéseknek vagy a véleménykülönbségeknek, örüljünk jobban annak, ami kevésbé tökéletes, de egységben van, mint annak, ami tökéletesebb, de nincs egységben. Fogadjuk el örömmel a különbözőségeket, sőt tekintsük gazdagságnak az egység szempontjából, amely soha nem jelent beszűkülést, nem uniformizmus.

Ez időnként valóban keresztre feszít bennünket, de Jézus épp ezt az utat választotta, hogy helyreállítsa az emberiség családjának egységét, és vele együtt mi is ezt az utat szeretnénk végigjárni.

ÁZSIAI SZENT KOZMA

Ázsiai Szent Kozma és Damján

Ázsiából származó édestestvérek voltak. Görög atyjuk pogány volt, anyjuk: Teodotia keresztény vallású volt. Férje halála után továbbra is istenfélő példaképe volt a keresztény özvegyeknek. Gyermekeit is a keresztény hitben és jámborságban nevelte. A két gyermek így, igyekezett teljesíteni Isten törvényét. Növekedve, mint két fényes világító ragyogtak a jótettek által. Hogy minél több hasznot hajtsanak az embereknek, kitanulták az akkori orvosi mesterséget. Megismerték a füvek, növények gyógyító erejét, és nevezetes orvosokká váltak. Eredményesen gyógyították a betegeket. Nem fogadtak el tőlük semmi viszonzást. Hivatásukat nem a meggazdagodás vezérelte, nem arannyal, ezüsttel akartak meggazdagodni, hanem mindent Istenért tettek. Nemcsak az embereken segítettek gyógyító tudományukkal, hanem az állatokon is kipróbálták azt. Isten segítségével ezeknél is sikert értek el. Ebben a gyógyító hivatásban töltve el életüket, mindketten békésen haltak meg. Először szent Kozma halt meg. Ezután szent Damjánnak Is elérkezett élete vége. Egymás mellé temették a két szent testvért a mezopotámiai Feremánban.

Ferenc pápa: A szeretet és az együttérzés erősebb a halálnál!

November 1-jén, mindenszentek ünnepén Ferenc pápa a szentek két tulajdonságát emelte ki az Úrangyala imádsághoz fűzött elmélkedésében: a szentek teljesen Istenhez tartoznak és utánozandó példaképek. Kiemelte a „szomszédunkban élő” szentek példamutatását és mindnyájunk életszentségre szóló hivatását.

Kedves testvéreim, jó napot, és szép ünnepet!

A mai szertartáson, mindenszentek ünnepén különösen is élőnek érezzük a szentek közösségét, a mi nagy családunkat, amelyhez az egyház minden tagja hozzátartozik, mi is, akik még itt, a földön zarándokolunk, és azok is, akik – mérhetetlenül többen – már itt hagytak minket és a mennyben vannak. Mindannyian egyek vagyunk, ezt hívják a „szentek közösségének”, vagyis az összes megkeresztelt ember közösségének.

A szentmisében a Jelenések könyve felhívja figyelmünket a szentek egyik lényegi tulajdonságára, azt mondja, hogy a szentek olyan személyek, akik teljesen Istenhez tartoznak. „Választottak” hatalmas tömegeként mutatja be őket, akik fehér ruhába vannak öltözve, és magukon hordják „Isten pecsétjét” (vö. Jel 7,2–4.9–14). Ezzel az allegorikus nyelvezetből vett kifejezéssel azt hangsúlyozza, hogy a szentek teljes és kizárólagos módon Istenhez tartoznak, az ő tulajdonát képezik. És mit jelent Isten pecsétjét hordozni saját életünkön és személyünkön? János apostol ad nekünk választ: azt jelenti, hogy Jézus Krisztusban valóban Isten gyermekeivé váltunk (vö. 1Jn 3,1–3).

Tudatában vagyunk-e ennek a nagy ajándéknak? Mindnyájan Isten gyermekei vagyunk! Emlékezünk-e arra, hogy a keresztségben megkaptuk mennyei Atyánk „pecsétjét”, és az ő gyermekeivé váltunk? Hogy egyszerűen fejezzük ki magunkat: a mi vezetéknevünk: „Istenéi”, mert hiszen Isten gyermekei vagyunk. Ez életszentségre szóló meghívásunk gyökere. És a szentek, akiket ma ünneplünk, épp azok, akik keresztségük kegyelmében éltek, épségben megőrizték a „pecsétet”, mert Isten gyermekeiként cselekedtek, azon voltak, hogy Jézust utánozzák, most pedig már elérték céljukat, mert végre „látják Istent úgy, ahogy van”.

A szentek másik jellegzetessége az, hogy olyan példaképek ők, akiket utánoznunk kell. Vigyázat: nemcsak a hivatalosan szentté avatottakat, hanem az úgynevezett „szomszédunkban élő” szenteket is, akik Isten kegyelmével igyekeztek tettekre váltani az evangéliumot mindennapi életünkben. Mi is találkoztunk ilyen szentekkel; lehet, hogy volt ilyen a családunkban, vagy a barátaink, ismerőseink között. Hálásnak kell lennünk nekik, de főleg Istennek kell hálásnak lennünk, aki nekünk adta, mellénk állította őket, hogy élő és vonzó példaképei legyenek annak, hogyan kell az Úr Jézushoz és evangéliumához hűen élni és meghalni. Milyen sok derék embert ismertünk és ismerünk! Szoktuk is mondani: „Ez egy szent!” – ösztönösen ezt mondjuk. Ezek a mi „szomszédos” szentjeink, azok, akiket hivatalosan nem avattak szentté, de akik velünk élnek.

Ha utánozzuk szeretetet és irgalmasságot kifejező tetteiket, az olyan, mintha örökkévalóvá tennénk jelenlétüket itt, a földön. Hiszen épp egyedül ezek az evangéliumi tettek állnak ellen a halál pusztításának: egy gyengéd mozdulat, egy nagylelkű segítségnyújtás, a másik meghallgatására szánt idő, egy látogatás, egy jó szó, egy mosoly… Jelentéktelennek tetszhetnek szemünkben ezek a tettek, Isten szemében azonban örök értékűek, mert a szeretet és az együttérzés erősebb a halálnál!

Szűz Mária, mindenszentek királynéja segítsen minket, hogy erősödjön bizalmunk Isten kegyelmében, hogy lelkesen haladhassunk az életszentség útján. Anyánkra bízzuk mindennapi fáradozásunkat, elhunyt szeretetteinkért is imádkozunk hozzá, abban a mély reményben, hogy egy napon mindnyájan újra együtt leszünk a menny dicsőséges közösségében.

A Szentatya szavai az Úrangyala (Angelus) elimádkozása után:

Kedves testvéreim!

Mély aggodalommal töltenek el azok a fájdalmas események, amelyek az utóbbi napokban még súlyosabbá tették a Közép-Afrikai Köztársaság amúgy is kényes helyzetét. Felhívást intézek az érintett felekhez, hogy vessenek véget az erőszak eme ördögi körének. Lélekben közel vagyok a bangui Fatimai Boldogasszony Plébánián szolgáló comboniánus atyákhoz, akik nagyon sokakat befogadtak az otthonukat elhagyók közül. Kifejezem szolidaritásomat az ottani egyházhoz, más vallási felekezetekhez és az egész közép-afrikai nemzethez, amely ilyen súlyos megpróbáltatásokat szenved el, miközben mindent megtesz, hogy felülemelkedjen a megosztottságon és újra a béke útjára lépjen. Annak kifejezésére, hogy imádságaiban az egész egyház közel van ehhez az oly nagyon meggyötört és sanyargatott nemzethez, és hogy minden közép-afrikait arra buzdítsak, hogy egyre jobban az irgalmasság és a kiengesztelődés tanúi legyenek, az a szándékom, hogy november 29-én, vasárnap kinyitom a bangui székesegyház szent kapuját apostoli utam során, melyet reményeim szerint tehetek majd.

Tegnap Frascatiban boldoggá avatták Boldog Teresa Casini anyát, Jézus Szent Szíve Oblátus Nővéreinek alapítóját. Olyan szemlélődő és misszionárius nő volt ő, aki egész életét imádságos és a szeretet cselekedeteiben kifejeződő áldozati adománnyá tette a papok megsegítésére. Adjunk hálát az Úrnak tanúságtételéért!

Köszöntelek mindnyájatokat, Olaszországból és sok más országból érkezett zarándokok, különösen is köszöntöm a Malajziából és a Valenciából (Spanyolországból) jött zarándokokat.

Köszöntöm a Szentek Futásán és a Szentek Menetén résztvevőket, ezeket egyfelől a Don Bosco a világban Alapítvány, másfelől a Család Kis Egyház Társulat szervezte. Megbecsülésemet fejezem ki e rendezvények iránt, amelyek népi ünnepi jelleget kölcsönöznek mindenszentek megünneplésének. Köszöntöm továbbá a San Cataldo Kórust, a Ruvo di Puglia-i és a papanicei fiatalokat.

Ma délután meglátogatom a Verano-temetőt, ahol szentmisét mutatok be az elhunytakért. Róma fő temetőjének meglátogatásával lélekben mindazokhoz kapcsolódom, akik ezekben a napokban felkeresik szeretteik sírják, hogy imádkozzanak mellettük, a világ minden táján.

Békét és örömet kívánok mindenkinek a szentek lelki társaságában! Szép vasárnapot! Kérlek, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Finom ebédet! A viszontlátásra!

Béke kilenced 10.

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. 

Ámen

Svájc védőszentje
Érdekes, hogy bár életében szentnek tartották, hisz szomszédai, barátai már a remetesége kezdetén megépítették kis kunyhója mellé a kápolnát, sőt halála után a remeteségével szemben egy nagy templomot is építettek a zarándokoknak, tiszteletét már 1647-ben jóvá is hagyták, mégis a hivatalos szentté avatása csak 1947. május 15-én történt meg. Az egyház hivatalos lépéseit jóval megelőzte az a sok gyümölcs, ami imádságos remeteéletéből fakadt. Az emberek szülőföldjén tisztelték jóval azelőtt, hogy a pápa őt a szentek sorába emelte volna. Meghatódtam, mikor szülőföldje temetőjébe látogattam és láttam, milyen sok egyszerű ember síremlékét díszíti az ő szobra, különféle ábrázolásban! Máig élő őszinte tisztelete, hatása szemmel látható szülőföldjén!

Elmélkedés
A szeretet szeretetet szül. Nemcsak Szent Miklós szereti a népét, nemcsak Európa talán utolsó nagy remetéje hozott imádságos szeretettel áldozatot hazájáért, hanem a hálás utókor is féltő gondossággal, hosszú évszázadokon keresztül a mai napig megőrizte szülőházát, az otthont is, ahol szüleivel, testvéreivel élt! Ma is áll, látogatható az a ház is, melyet drága feleségével, Dorottyával épített, ahol megszületett a tíz gyermeke, és ahol megszületett az életre szóló döntés, az Istennek szentelt hátralévő földi élet. Jó látni, hogy a remeteséget is megőrizték a maga egyszerűségében és ma is friss virág, égő gyertyaláng fogadja a zarándokokat. Szent Miklós szegény remetesége a világ talán leggazdagabb országának a szentélye! Csodálatos látni, hogy szülőföldje szép temploma oltárán ott nyugszik Svájc védőszentje. Az az egyszerű ember, aki nemcsak megálmodta, hanem ki is imádkozta, bölcs tanácsaival világra hozta azt az áldott békét, mely nem csak a béke szigetévé tette Svájcot, de a jólét, a gazdagság, a kultúra mintaországává is varázsolta. Imádságos életével egy olyan precedenst teremtett, mely felbátorít bennünket is egy emberhez méltóbb, jobb világért való fáradozásra!

Könyörögjünk 

Urunk Istenünk, Svájc védőszentjének, Flüei Szent Miklósnak közbenjárását kérve, buzgón leborulunk Szent Fölséged előtt, hogy élő hittel békét kérjünk, békét magunknak, békét az egész világnak. Olyan békéért imádkozunk, mely nemcsak a veszekedés, a háborúk végét jelenti, hanem a Veled való találkozásból fakadó emberhez méltó jólétet, fejlődést, kultúrát is hoz, mely a Te csodálatos országodnak a kibontakozását mozdítja elő. Hisszük, hogy Szent Szíved előtti kérésünk meghallgatásra talált, ezért bizakodó lélekkel kilencedünk minden percét, önmegtagadását, bűnbánatát, a Veled, testvéreinkkel imádságban töltött szent időt alázattal neked ajánlva így imádkozunk.Kéréseink, hogy meghallgatásra találjanak, így imádkozunk: Miatyánk,aki a mennyekben vagy,szenteltessék meg a te neved;jöjjön el a te országod;legyen meg a te akaratod,amint a mennyben, úgy a földön is.Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól!Ámen.

Mindenszentek

Mindenszentek 

„Megszenteli magát, mint ahogy Ő is szent”

Ma azokat az embereket ünnepeljük, akik földi életükben komolyan vették Jézus parancsát: „Legyetek tökéletesek, mint ahogy a ti mennyei Atyátok is tökéletes.” (Mt 5,48) Szent János apostol elmagyarázza ezt a gondolatot: „Isten fiainak hívnak és azok is vagyunk.”(1) Ez Isten szeretetéből forrásozik.„Mekkora szeretetet tanúsított irántunk az Atya.”(1) Ez annak ellenére így van, hogy Atyánkat nem ismeri a világ, tehát ezt a vonatkozást, istengyermekségünk kiváló tényét sem ismerheti. Be tudjuk bizonyítani, hogy a szerető Isten gyermekeként mi is tudunk igazán szeretni.„Még nem lett nyilvánvaló, hogy mik leszünk.”(2) Ez a „megjelenés” nem az utolsó ítéletre vonatkozik, hanem az üdvösség kezdetére, a halál pillanatára, vagy a tisztítótűzből való szabadulásra. Jézus ekkor megjelenik, megmutatja magát, magához ölel és bemutat Atyjának: „Megvallom őt Mennyei Atyám előtt.”(Mt 10,32) Ettől kezdve „látjuk Őt, amint van.”(2) és látjuk mellette, benne azt is, hogy az Atya tervei szerint milyen széppé, tökéletessé alakított minket az isteni szeretet. Megszentelődtünk benne és általa itt a földön (3) önző önmagunkat átalakítottuk Isten kegyelmével önzetlenül szerető, mindig másokért elő emberré. Ezeket a gondolatokat igyekezzünk megérteni és megvalósítani, hogy részünk legyen a beteljesülésben is. Szent János látomása hiteles. Nemcsak arról beszél, hogy van mennyország, hanem arról is, hogy ott rengetegen élnek, Isten trónja mellett vannak, örök fényben és tökéletesen boldogok. Kik ezek? A nagy megpróbáltatásból jöttek! Mind vértanuk? Azok is, mert meghaltak Krisztusért. Sok hitvalló, szűz, özvegy, szentté avatottak. De ezek nem „rengetegen” vannak. A földi élet megpróbáltatásaiból jutottak oda munka révén: édesanyák, édesapák, akik gyermekeikért önzetlenül vállalták, hős helytállók, szenvedés révén: rengeteg bajt kellett eltűrni egy életen át, megaláztatásokat, félreértéseket. Engedelmesség Isten kedvéért, akik önként vállaltak szenvedést, másokért, magukért vezekeltek! Akik másokért, szeretetből éltek! „Láttam a szent várost.”(Jel 21,2) Mi hitben látjuk János szemével, Krisztus szemével Odajutunk mi is? A hívő ember igen, ha a hitét megvallja a szeretet tényeivel. A dicsőség központja a Bárány, akit megöltek. Sorsa miénk, reméljük, hogy dicsősége is a miénk lesz.