Lelkigyakorlat a mennyei Atyáról
harmadik elmélkedés
Az ószövetségi kinyilatkoztatás csak annyit tud, hogy Isten olyan jó, mint egy atya
Lelkipásztori időmből szívesen emlékszem vissza azokra a fiatalokra, akik úgy készültek a házasságkötésre, hogy megvették vagy megépítették a családi házat vagy lakást a maguk jövendő kis családja számára. Ez a gondoskodó szeretet nagy biztosíték volt a szememben arra, hogy a közös életük folyamán is minden áldozatot tudnak vállalni, amire a családnak szüksége lesz. Aki a keretet megteremti egyedül vagy a jövendő párjával, annak biztosabban lesz ereje a berendezéshez, a szépítéshez is. Isten mindent és mindenkit felülmúl a gondoskodó szeretetben. Öröktől fogva eltervezte, hogy szentháromságos szeretetét kiárasztja: teremt egy új világot, szellemeket és anyagi dolgokat, láthatatlan és látható teremtményeknek ad létet. Az anyagvilág tömegét egy pillanat alatt létrehozta, aztán évmilliókon keresztül alakította a csillagvilágot, benne a mi naprendszerünket, s annak viszonylag kis bolygóját, a földet. Lehűtötte a felszínét, hogy járni és élni lehessen rajta. Aztán nem állt meg itt, mondván: van már lakásépítésre hely, kő is bőven, megteremtem hát az embert, hadd dolgozzék ő is a maga érdekében. Ennivaló is kell neki és jövendő családjának. Teremtek hát búzát, napraforgót, nyulat és tehenet. A többit találja ki magának, hiszen eszes teremtmény lesz. Isten nem így gondolkodott! Feldíszítette a földet millió növénnyel: virágok, füvek, fák garmadával, amik nemcsak hasznosak, de szépek is. Hadd lássa majd az ember, milyen gyönyörű lehet az alkotó, ha már a teremtményei is bámulatra méltók. És tanuljon meg a lakásába a csupasz falak közé virágot vinni, örömöt szerezni, otthont teremteni. Az ennivalók se legyenek mindig ugyanazok: magvak, gyümölcsök pazar bőségben teremjenek évről-évre, ne kelljen majd szárított, aszalt, konzervált holmikon tengődniük. A növények után teremtette az állatokat: jó lesznek az embernek, segítőtársnak a munkájához, ezen kívül eheti is a húsukat, gyönyörködhet tollúkban, szőrükben, alakjukban. Amikor pedig mindez készen állt, megteremtette az embert a föld anyagából a testét, majd a tökéletesen ép és szép embertestet nem hagyta élettelenül heverni: megteremtette a semmiből az értelmes, akaratos, tehát szellemi lelket, belélehelte, így élővé tette és odaajándékozta a frissen megteremtett emberi személynek, akinek aztán nevet is adott: Ádám. Bizonyára nagyon boldog lett volna Ádám, ha szeme első pillantása egy pici oázisra tekinthetett volna a sivatag közepén: pindurka forrásvíz mellett három-négy pálmafa. De a szeme előtt beláthatatlan, bejárhatatlan kert terült el, rengeteg gyümölcsfával. Négy komoly folyó öntözte földjét, termékenyítette fáit. Virágok, színek, formák dús bősége gyönyörködtette az első pillantásokat. Aztán jött a meglepetés: a mozdulatlan színpompából kezdtek elővonulni mozgó élőlények. A hangyától a mamutig, a pintyőkétől a sasokig sok ezer fajta állat. Mind csodaszép és mind az enyém! Nevet is adott mindegyiknek, és boldogabb volt, mint egy gyermek. Azaz fogalma sem volt arról, milyen boldog egy gyermek, hiszen olyat nem is látott, s azt sem tudta, hogy ő felnőtt, férfi és hogyan került ide, mit jelent, hogy ő él. Egyet tudott és érzett át sajgó szívvel: ebben a színes tömegben nincs semmi, ami hozzám hasonló lenne. Nekem is van fejem, kezem, lábam, hajam és némi szőrzetem, de semmi emlékem, hogy egy perccel vagy évvel korábban én is egy csupa szőrmók lettem volna, mint ez a majom itt. Nagyon egyedül vagyok. A rengeteg élménytől elfáradva a hűvös alkonyi szellőben elálmosodott. Majd a tűzágyba hulló nappal együtt ő is elaludt. A csillagos égboltról millió fénnyel ragyogott rá a Teremtő végtelen szeretete. Isten mindig végtelenül boldog, de most úgy érzem, itt olyasmit lehetne gondolnom, hogy a gyermeke bölcsője mellett mosolygó újdonsült édesapa boldogsága élt a szívében. És látta az emberszív nagy-nagy vágyát, ami még csak nem is tudatosulhatott, hogy a párja után kiált, hiszen nem tudta, mit jelent a párom, csak azt, hogy egyedül vagyok.
harmadik elmélkedés
Az ószövetségi kinyilatkoztatás csak annyit tud, hogy Isten olyan jó, mint egy atya
Lelkipásztori időmből szívesen emlékszem vissza azokra a fiatalokra, akik úgy készültek a házasságkötésre, hogy megvették vagy megépítették a családi házat vagy lakást a maguk jövendő kis családja számára. Ez a gondoskodó szeretet nagy biztosíték volt a szememben arra, hogy a közös életük folyamán is minden áldozatot tudnak vállalni, amire a családnak szüksége lesz. Aki a keretet megteremti egyedül vagy a jövendő párjával, annak biztosabban lesz ereje a berendezéshez, a szépítéshez is. Isten mindent és mindenkit felülmúl a gondoskodó szeretetben. Öröktől fogva eltervezte, hogy szentháromságos szeretetét kiárasztja: teremt egy új világot, szellemeket és anyagi dolgokat, láthatatlan és látható teremtményeknek ad létet. Az anyagvilág tömegét egy pillanat alatt létrehozta, aztán évmilliókon keresztül alakította a csillagvilágot, benne a mi naprendszerünket, s annak viszonylag kis bolygóját, a földet. Lehűtötte a felszínét, hogy járni és élni lehessen rajta. Aztán nem állt meg itt, mondván: van már lakásépítésre hely, kő is bőven, megteremtem hát az embert, hadd dolgozzék ő is a maga érdekében. Ennivaló is kell neki és jövendő családjának. Teremtek hát búzát, napraforgót, nyulat és tehenet. A többit találja ki magának, hiszen eszes teremtmény lesz. Isten nem így gondolkodott! Feldíszítette a földet millió növénnyel: virágok, füvek, fák garmadával, amik nemcsak hasznosak, de szépek is. Hadd lássa majd az ember, milyen gyönyörű lehet az alkotó, ha már a teremtményei is bámulatra méltók. És tanuljon meg a lakásába a csupasz falak közé virágot vinni, örömöt szerezni, otthont teremteni. Az ennivalók se legyenek mindig ugyanazok: magvak, gyümölcsök pazar bőségben teremjenek évről-évre, ne kelljen majd szárított, aszalt, konzervált holmikon tengődniük. A növények után teremtette az állatokat: jó lesznek az embernek, segítőtársnak a munkájához, ezen kívül eheti is a húsukat, gyönyörködhet tollúkban, szőrükben, alakjukban. Amikor pedig mindez készen állt, megteremtette az embert a föld anyagából a testét, majd a tökéletesen ép és szép embertestet nem hagyta élettelenül heverni: megteremtette a semmiből az értelmes, akaratos, tehát szellemi lelket, belélehelte, így élővé tette és odaajándékozta a frissen megteremtett emberi személynek, akinek aztán nevet is adott: Ádám. Bizonyára nagyon boldog lett volna Ádám, ha szeme első pillantása egy pici oázisra tekinthetett volna a sivatag közepén: pindurka forrásvíz mellett három-négy pálmafa. De a szeme előtt beláthatatlan, bejárhatatlan kert terült el, rengeteg gyümölcsfával. Négy komoly folyó öntözte földjét, termékenyítette fáit. Virágok, színek, formák dús bősége gyönyörködtette az első pillantásokat. Aztán jött a meglepetés: a mozdulatlan színpompából kezdtek elővonulni mozgó élőlények. A hangyától a mamutig, a pintyőkétől a sasokig sok ezer fajta állat. Mind csodaszép és mind az enyém! Nevet is adott mindegyiknek, és boldogabb volt, mint egy gyermek. Azaz fogalma sem volt arról, milyen boldog egy gyermek, hiszen olyat nem is látott, s azt sem tudta, hogy ő felnőtt, férfi és hogyan került ide, mit jelent, hogy ő él. Egyet tudott és érzett át sajgó szívvel: ebben a színes tömegben nincs semmi, ami hozzám hasonló lenne. Nekem is van fejem, kezem, lábam, hajam és némi szőrzetem, de semmi emlékem, hogy egy perccel vagy évvel korábban én is egy csupa szőrmók lettem volna, mint ez a majom itt. Nagyon egyedül vagyok. A rengeteg élménytől elfáradva a hűvös alkonyi szellőben elálmosodott. Majd a tűzágyba hulló nappal együtt ő is elaludt. A csillagos égboltról millió fénnyel ragyogott rá a Teremtő végtelen szeretete. Isten mindig végtelenül boldog, de most úgy érzem, itt olyasmit lehetne gondolnom, hogy a gyermeke bölcsője mellett mosolygó újdonsült édesapa boldogsága élt a szívében. És látta az emberszív nagy-nagy vágyát, ami még csak nem is tudatosulhatott, hogy a párja után kiált, hiszen nem tudta, mit jelent a párom, csak azt, hogy egyedül vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése