Mit tehetek népemért?
elmélkedés negyedik rész
Az Ószövetség idején Izrael ura a világ Teremtője volt. Erre az alapszerződés, a Sínai-hegy lábánál megkötött szövetség figyelmeztette a zsidókat. A honfoglalás után Mózes utódja, Józsue, sőt a nép bűnei miatt rájuk nehezedő isteni büntetéseket feloldó bírák is felhívták a figyelmet. Nem maradt azonban örökös állásfoglalás ez a meggyőződés: a nép Sámuel bíró és próféta idején királyt követelt. Isten beleegyezett, és adta először Sault, majd amikor ő engedetlenségével rászolgált Isten büntetésére, Dávidot jelölte és kenette fel Sámuellel. A lényeges következtetést Isten nem hagyta feledésbe menni: a valódi Király Ő, a hatalmas Isten. A földi személy csak Őt képviseli. Ezért volt oly fájdalmas fejlemény, hogy a zsidó királyok az északi országban, Izraelben, eleve bálványimádásba vetették hitüket, alattvalóikat is belesodorták. Később a déli ország, Júda is az északiak csapdájába került. Délen azért maradtak időszakok, amikor az igaz Isten uralmát képviselték a kijelölt királyok. Izrael királya, Ácháb mélyre süllyedt a bálványozásba. Felesége, Jezabel, pogány király lánya volt, és egy nagyon régi bálvány imádója: Baálé. Ácháb, mint sok elődje, nem imádta az igaz Istent, és nem hajtotta végre az utasításait. Rendszerint ellenséges viszonyban voltak a déli és az északi királyok, de Ácháb és a jeruzsálemi király, Jozafát kivételt képeztek. Jozafát seregével együtt látogatóba ment király társához, Áchábhoz. A vendéglátás szívélyes volt és királyi módra pompás. A beszélgetések során Ácháb felvetette ősi nehézségét, hogy Szíria királya már évek óta bitorolja Izrael egyik jelentős birtokát, Rámót-Gileádot. Vissza kellene venni. Ez természetesen komoly háborút jelent. Megkérdezte hát a vendégkirályt: „Eljössz-e velem hadakozni Rámót-Gileád ellen?” (1Kir 22,4) Jozafát ezt válaszolta: „Éppoly kész vagyok, mint te. Népem s néped egy, s lovasaim a te lovasaid.”(5) De ezt a kérdést a júdeai, Istenhez hű király, nem akarta egyedül eldönteni, ezért kérte Áchábot, hogy még aznap kérdezze meg az Urat, akinek Jozafát csak a helyettese. Izrael királyának csak királyi alkalmazásban lévő bálvány-prófétái mintegy négyszázan voltak.Ezeket készségesen összehívta. Feltette a kérdést: „Elmenjek-e hadakozni Rámót-Gileád ellen, vagy maradjak nyugton? Azok azt felelték: Menj fel, s az Úr a király kezébe adja”. (6) Jozafátnak gyanús volt ez a begyakorolt kórus. Sejtette, hogy nem Isten, hanem Baál prófétái a férfiak. Ezért bizalmatlanul kérdezte: „Nincs-e itt az Úr valamelyik prófétája, hogy ő általa kérdezősködhetnénk? Azt mondta erre Izrael királya Jozafátnak: Van itt még egy ember, aki által megkérdezhetnénk az Urat, de én gyűlölöm, mert nem jövendöl nekem jót, csak rosszat. Mikeás, Jemla fia. Azt mondta neki Jozafát: Ne beszélj így, király!”(7-8) Acháb erre odahívatta Mikeást. Amikor Mikeás egyedül megérkezett, nagy hű-hóval prófétáltak a bálványosok a dísz széken ülő királyok előtt. Mind hatalmas győzelemről regélt. Mikeásnak is ezt tanácsolta a király küldönce. Bár ő az igazság embere volt, előbb ő is győzelmet ígért. Aztán Acház parancsára valóban azt mondta, ami Isten sugallata volt:„Láttam egész Izraelt szétszórva a hegyeken, mint a juhokat, amelyeknek nincs pásztoruk.” (17) Előzményként pedig látta a próféta, hogy Isten elé állt a hazugság lelke, és vállalta, hogy a Baál próféták fülébe duruzsolja a győzelemről szóló tetszetős hazugságot. Így is lett, és Acháb úgy vélte, mivel sokan állították ugyanazt, az az igazság, hogy ő fog győzni. Mikeást börtönbe zárták. Ezt adták Istenünknek. Isten viszont végrehajtotta akaratát. Az álruhába öltözött Achábot egy találomra fellőtt nyíl sebesítette meg és estére belehalt a király a sérülésébe. (1Kir 22,29-40) Mit kellett volna adnia Istennek? Az igazság és szeretet adóját. Ő a hazugságra és kegyetlenségre épített. Isten egy ideig tűrte, aztán váratlan halállal büntette az elfajzott szolgát. Mit üzen nekünk az Úr?A világnak egyetlen Ura, Istene van, aki az embereket az igazságra és szeretetre teremtette. Ellenségei hazugságra és önzésre serkentik az embert. Aki hisz nekik, úgy végzik, mint Acháb király.
elmélkedés negyedik rész
Az Ószövetség idején Izrael ura a világ Teremtője volt. Erre az alapszerződés, a Sínai-hegy lábánál megkötött szövetség figyelmeztette a zsidókat. A honfoglalás után Mózes utódja, Józsue, sőt a nép bűnei miatt rájuk nehezedő isteni büntetéseket feloldó bírák is felhívták a figyelmet. Nem maradt azonban örökös állásfoglalás ez a meggyőződés: a nép Sámuel bíró és próféta idején királyt követelt. Isten beleegyezett, és adta először Sault, majd amikor ő engedetlenségével rászolgált Isten büntetésére, Dávidot jelölte és kenette fel Sámuellel. A lényeges következtetést Isten nem hagyta feledésbe menni: a valódi Király Ő, a hatalmas Isten. A földi személy csak Őt képviseli. Ezért volt oly fájdalmas fejlemény, hogy a zsidó királyok az északi országban, Izraelben, eleve bálványimádásba vetették hitüket, alattvalóikat is belesodorták. Később a déli ország, Júda is az északiak csapdájába került. Délen azért maradtak időszakok, amikor az igaz Isten uralmát képviselték a kijelölt királyok. Izrael királya, Ácháb mélyre süllyedt a bálványozásba. Felesége, Jezabel, pogány király lánya volt, és egy nagyon régi bálvány imádója: Baálé. Ácháb, mint sok elődje, nem imádta az igaz Istent, és nem hajtotta végre az utasításait. Rendszerint ellenséges viszonyban voltak a déli és az északi királyok, de Ácháb és a jeruzsálemi király, Jozafát kivételt képeztek. Jozafát seregével együtt látogatóba ment király társához, Áchábhoz. A vendéglátás szívélyes volt és királyi módra pompás. A beszélgetések során Ácháb felvetette ősi nehézségét, hogy Szíria királya már évek óta bitorolja Izrael egyik jelentős birtokát, Rámót-Gileádot. Vissza kellene venni. Ez természetesen komoly háborút jelent. Megkérdezte hát a vendégkirályt: „Eljössz-e velem hadakozni Rámót-Gileád ellen?” (1Kir 22,4) Jozafát ezt válaszolta: „Éppoly kész vagyok, mint te. Népem s néped egy, s lovasaim a te lovasaid.”(5) De ezt a kérdést a júdeai, Istenhez hű király, nem akarta egyedül eldönteni, ezért kérte Áchábot, hogy még aznap kérdezze meg az Urat, akinek Jozafát csak a helyettese. Izrael királyának csak királyi alkalmazásban lévő bálvány-prófétái mintegy négyszázan voltak.Ezeket készségesen összehívta. Feltette a kérdést: „Elmenjek-e hadakozni Rámót-Gileád ellen, vagy maradjak nyugton? Azok azt felelték: Menj fel, s az Úr a király kezébe adja”. (6) Jozafátnak gyanús volt ez a begyakorolt kórus. Sejtette, hogy nem Isten, hanem Baál prófétái a férfiak. Ezért bizalmatlanul kérdezte: „Nincs-e itt az Úr valamelyik prófétája, hogy ő általa kérdezősködhetnénk? Azt mondta erre Izrael királya Jozafátnak: Van itt még egy ember, aki által megkérdezhetnénk az Urat, de én gyűlölöm, mert nem jövendöl nekem jót, csak rosszat. Mikeás, Jemla fia. Azt mondta neki Jozafát: Ne beszélj így, király!”(7-8) Acháb erre odahívatta Mikeást. Amikor Mikeás egyedül megérkezett, nagy hű-hóval prófétáltak a bálványosok a dísz széken ülő királyok előtt. Mind hatalmas győzelemről regélt. Mikeásnak is ezt tanácsolta a király küldönce. Bár ő az igazság embere volt, előbb ő is győzelmet ígért. Aztán Acház parancsára valóban azt mondta, ami Isten sugallata volt:„Láttam egész Izraelt szétszórva a hegyeken, mint a juhokat, amelyeknek nincs pásztoruk.” (17) Előzményként pedig látta a próféta, hogy Isten elé állt a hazugság lelke, és vállalta, hogy a Baál próféták fülébe duruzsolja a győzelemről szóló tetszetős hazugságot. Így is lett, és Acháb úgy vélte, mivel sokan állították ugyanazt, az az igazság, hogy ő fog győzni. Mikeást börtönbe zárták. Ezt adták Istenünknek. Isten viszont végrehajtotta akaratát. Az álruhába öltözött Achábot egy találomra fellőtt nyíl sebesítette meg és estére belehalt a király a sérülésébe. (1Kir 22,29-40) Mit kellett volna adnia Istennek? Az igazság és szeretet adóját. Ő a hazugságra és kegyetlenségre épített. Isten egy ideig tűrte, aztán váratlan halállal büntette az elfajzott szolgát. Mit üzen nekünk az Úr?A világnak egyetlen Ura, Istene van, aki az embereket az igazságra és szeretetre teremtette. Ellenségei hazugságra és önzésre serkentik az embert. Aki hisz nekik, úgy végzik, mint Acháb király.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése