BOLDOG DOMINICI JÁNOS
*Firenze, 1355/56. +Buda, 1419. június 10.
Bianchini Domenico selyemkereskedő és Zorzi Paola
gyermeke volt. Atyja meghalt, mielőtt ő megszületett. Anyja, Paola asszony
ekkor mindössze húsz esztendős volt. Mikor János 14 éves lett, a domonkos
rendbe akart lépni, édesanyja azonban, hogy késleltesse, s hogy próbára tegye
hivatását, egy kereskedővel Velencébe küldte a nagyszüleihez. Két év múlva
visszatért Firenzébe, s anélkül, hogy édesanyjának erről szólt volna,
beöltözött a domonkosoknál a S. Maria Novella-kolostorban. Fölvételénél
nehézséget jelentett a beszédhibája.
Firenzében, majd 1376-tól Pízában, végül 1377--80-ig
Párizsban tanult. Egyik édesanyjának írt levelében írja, hogy Firenzében és
Pízában megismerkedett Sziénai Katalinnal, és teljesen a hatása alá került.
Firenzében -- írta -- nagyon sokszor látta Katalint, aki 1374- ben, 1376-ban és
1377-ben hosszabb időt töltött ott. Pízában viszont csak néha látta őt az
1376/77-es iskolaév folyamán.
1381 körül Sziénában, miközben Katalin (+ 1380) képe
előtt imádkozott, meggyógyult a dadogása. 1381 júliusában a S. Maria Novella-
kolostor szubpriorja, 1385 júliusától 1387 augusztusáig priorja volt. 1388.
április 20-án Capuai Boldog Rajmund, a rend generálisa tanárrá nevezte ki a
velencei SS. Giovanni e Paolo konventba, s még ebben az évben a helyettesévé
tette.
A domonkos rend reformját, melyet Szent Katalin
annyira támogatott, s melyre oly nagy szükség volt az erkölcsi hanyatlás és az
1348-as fekete pestis okozta veszteségek miatt, Capuai Boldog Rajmund
valósította meg, aki János testvérben a legjobb segítőtársra talált.
1390 márciusában Velencében a Castellói Szent Domonkos
konventben Rajmund általános helynökké tette Jánost, azzal a megbízással, hogy
készítse elő a reformot. 1392. július 15-én kapta János a meghívást, hogy
reformálja meg a chioggai konventet. 1303-ban itt prior lett. Ebben az évben
Rajmund az összes reformált itáliai konvent helynökévé tette, s ezzel
megindította a római provincia megújulását.
Velencében létrehívta a Processione Dei Bianchi nevű
bűnbánó társulatot, de szembekerült a velencei kormánnyal, ezért 1399. november
21-én öt évre száműzték a köztársaság területéről. 1400. március 4-én IX.
Bonifác visszavonta az előző évi kinevezést, s ezáltal János újra egyszerű
barát lett. A reform iránti odaadása azonban nem csökkent, sőt hogy a
megkezdett művet megerősítse, egy teljesen új konvent alapítására gondolt,
melyet a megújított fegyelem példájának akart állítani. Így keletkezett Fiesole
mellett a Szent Domonkos-kolostor. A telket a fiesolei püspök, Altoviti Jacopo
adományozta. Az első csoport, melynek tagjai a novíciátust már Cortonában
töltötték, 1406 pünkösdjén érkezett meg. Köztük volt a későbbi híres firenzei
érsek, Pierozzi Szent Antonin. János szívéhez mindvégig nagyon közel állt ez a
kis konvent, ahová az Egyház egységéért vívott későbbi harcok során szívesen
tért vissza pihenni. Fiai pedig, akik hűségesek maradtak hozzá, később inkább
Cortonába menekültek, mint hogy engedelmeskedjenek a Pízában tartózkodó
ellenpápának.
1399 végén János elhagyta Velencét, ismét Firenzébe
ment, s teljesen a prédikálásnak szentelte magát. Buzgóságával és
ékesszólásával hihetetlen lelkesedést váltott ki. 1401 késő tavaszán a
Szentföldre zarándokolt. Visszatérve súlyosan megbetegedett, és kénytelen volt
hosszabban Firenzében maradni. A város vezetősége tudott rendkívüli
képességeiről, tudományáról és életszentségéről, ezért fölkérték, hogy fogadja
el a firenzei iskola biblikus tanári állását. János azonban csak a rendfőnök és
a pápa, VII. Ince parancsára foglalta el a katedrát.
Diplomáciai tevékenysége 1405-ben kezdődött, amikor a
firenzeiek Rómába küldték, hogy képviselje őket a pápai udvarban. VII. Ince
halála után minden erejével a nyugati egyházszakadás megszüntetéséért kezdett
dolgozni. A konklávéban egybegyűlt bíborosokhoz kétszer is beszélt az egységre
buzdítva őket. Amikor a firenzei köztársaság fölmentette a követi megbízatás
alól, az új pápa, XII. Gergely, mivel ismerte már a nagy domonkost, maga
mellett tartotta, s 1407. július 20- án Raguza érsekévé nevezte ki. Különleges
legátusként Velencébe, illetve Genovába küldte, hogy az egységről tárgyaljon,
majd 1408. április 23-án bíborossá kreálta. E diplomáciai küldetések azonban
sok keserűséget hoztak Jánosnak. Törtetéssel és képmutatással vádolták, azt
hitték, ő sugalmazza XII. Gergelynek a zsinatokkal és a különféle küldöttekkel
szembeni bizalmatlanságot. Azt is híresztelték róla, hogy a sátánnal levelez, s
kézről-kézre adtak egy állítólag a sátántól eredő levelet. Firenzében, ahol
korábban annyira megbecsülték, többé egy jó szó el nem hangzott róla.
1409. január 8-án a pápa legátusként Zsigmond magyar
és László lengyel királyhoz küldte. Jelen volt azon a zsinaton, melyet XII.
Gergely -- a harmadik pápát, V. Sándort megválasztó pízai zsinat
ellensúlyozására -- Friuliba hívott össze, és kulcsszerepe volt a konstanzi
zsinaton, melyet Zsigmond császár 1413. október 30-án rendelt el. János XII.
Gergely legátusaként 1415. július 4-én érvényesítette a zsinatot, melyen
fölolvasták XII. Gergely lemondó nyilatkozatát, és lemondatták XXIII. Jánost.
Ezután a zsinat Dominici János elnöklete alatt folytatta munkáját. A bíborosok
1417. november 11-én megválasztották V. Mártont. Az új pápa 1418. július 10-én
ismét legátussá nevezte ki Jánost, Zsigmond császár és Vencel cseh király mellé
a husziták térítése érdekében.
A halál Budán érte őt 1419. június 10-én. Végakarata
ellenére ünnepélyes temetése volt, és a Szent Pál templomban temették el, Szent
Antonin tanúsága szerint nagy tisztelettel. Sírját, melynél csodák történtek, a
törökök Buda bevétele után elpusztították. Tiszteletét XVI. Gergely 1832-ben
hagyta jóvá.
--------------------------------------------------------------------------------
Hevenesi Gábor így ír róla a 17. században:
Dominici János, hazáját tekintve firenzei, fogadalma
szerint Szent Domonkos rendi szerzetes, méltóságát tekintve a raguzai egyház
püspöke és a római Anyaszentegyház bíborosa, életének nagy részét
Magyarországon töltötte. XII. Gergely ugyanis kétszer küldte legátusként
Zsigmond magyar királyhoz, ki egyedülálló volt a katolikus hit oltalmazásában,
nagylelkűségben és harci dicsőségben. János az Egyház ügyeinek intézésében a
legnagyobb sikerrel fáradozott. A király annyira tisztelte és hallgatott rá,
hogy titkait is megosztotta vele, és legbensőbb ügyeiben mindig tanácsot kért
tőle. Nemkülönben becsülték az ország nagyjai: mind úgy tisztelték mint
üdvösségük pártfogóját. Ezért, ha törvényt akartak alkotni vagy a törvény
értelmét kellett tisztázni, ha vitákat vagy viszályokat akartak elsimítani,
vagy a hit gyarapodására üdvös intézkedésekről tanácskoztak, János volt a
legelmésebb és a leggondosabb. A király emiatt kérte a pápát, meg ne fossza őt
e nagy ajándéktól, hanem engedje, hogy az újonnan föltűnt eretnekséggel szemben
az ország apostola lehessen. János pedig, hogy megtartsa az országot az igaz
hitben, a fővárosba költözött, mert tudta, hogy ha a haza szíve egészséges, a
tagok könnyebben őrzik épségüket. Ezért mind a szívet, mind a tagokat nagy
serényen ápolta, mígnem életének végét érezvén, félretéve a közgondokat,
egészen az imádságnak és a virrasztásnak szentelte magát. 1418. december 7-én
nagy lázban, az ország könnyező nagyjaitól körülvéve, s a polgárok általános
bánkódása közepette, mintha csak édes álomba merülne, Istennek adta a lelkét.
Testét a tekintélyes férfinak kijáró tisztelettel és nagy szeretettel temették
el, Isten pedig sok csodával dicsőítette meg.
--------------------------------------------------------------------------------
Istenünk, mennyei szeretet és jó tanács ajándékozója, ki Boldog János
püspöködet az Egyház egységének és a szerzetesi élet fegyelmének megőrzésére
erőssé tetted, kérünk, közbenjárására engedd, hogy mindig arra törekedjünk, ami
az egység és a béke javát szolgálja!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése