Évközi 22. vasárnap
Jer, 20,7-9; Róm 12,1-2; Mt 16,21-27
„Az Emberfia pedig el fog jönni Atyjának dicsőségében, angyalai kíséretében, és megfizet mindenkinek tettei szerint”
Sok bölcs közmondása van a népeknek. Magyar vagyok, legjobban népem furfangos bölcsességét szeretem, de mindig nagyon kedveltem a latin közmondásokat, amelyeket a középiskolában tanultunk, „Fide, sed cui, vide! Higgy, de nézd meg, kinek hiszel!” A Szentírásban azért érdemes megbízni, mert annak üzenetei magától a fölséges Istentől származnak. Tehát igazán csak abban a tanításban bízhatunk meg feltétlenül, amely az Isten szájából származik. A szentmise olvasmányai erre az isteni bölcsességre vezetnek el bennünket. Az olvasmányban Jeremiás prófétát hallgattuk. Ő az igaz Isten prófétája volt. Egy olyan hosszú sornak jeles képviselője, amely Ábrahámmal kezdődik és Jézus előfutárával, Keresztelő Jánossal fejeződik be. Közben felezőpontban ott áll Mózes. Mindegyik az egy igaz Isten küldötte volt. A választott nép, a zsidóság, örült a ténynek, hogy ők az igazi Istennek a népe, közben pedig bele-belesodródott a cifra, emberibbnek tűnő, ilyen-olyan népek vacak bálványainak imádásába. Az Ószövetség első felét egyre bátrabban zavarja meg a bálványimádás. Később aztán már nemcsak a szomszédos hegyeken űzik a zsidók, hanem bent Jahveh templomában is. Ezt már nem tűri tovább az Úr. Egész sor prófétát küld, köztük a legkimagaslóbbat, Jeremiást. Éveken át naponta prédikál a templomban, a szabadban, hiába. Kinevetik, megverik, kalodába zárják, halálra ítélik. Már-már feladja a küldetését. Elpusztul a vár és a város templomostul, a nép zömét fogságba hajtják, a próféta a romokon ül és siratja övéit. Aztán újabb hatszáz év, majd adófizető nyomorgók a zsidók. Nem tudnak megszabadulni bűneiktől. Megszületik a Messiás. Benne maga az Isten Második Személye hordozza az igazságok igéit, a csodákat művelő isteni hatalmat és a megváltás szenvedéseit. Az előbbit elfogadják, de az utóbbit nem. Péter apostol rémülten tiltakozik a megváltó szenvedések ellen. Nehéz is megérteni. Talán így lehetne megközelíteni: az istenbántás a végtelen szeretet durva megsértése. Ezt ellensúlyozza a vezeklés, ami szeretetből fakad. Jézusé elegendő minden bűn eltörlésére, de a mienk is nagyon becses, Atyánk elfogadja.
Jer, 20,7-9; Róm 12,1-2; Mt 16,21-27
„Az Emberfia pedig el fog jönni Atyjának dicsőségében, angyalai kíséretében, és megfizet mindenkinek tettei szerint”
Sok bölcs közmondása van a népeknek. Magyar vagyok, legjobban népem furfangos bölcsességét szeretem, de mindig nagyon kedveltem a latin közmondásokat, amelyeket a középiskolában tanultunk, „Fide, sed cui, vide! Higgy, de nézd meg, kinek hiszel!” A Szentírásban azért érdemes megbízni, mert annak üzenetei magától a fölséges Istentől származnak. Tehát igazán csak abban a tanításban bízhatunk meg feltétlenül, amely az Isten szájából származik. A szentmise olvasmányai erre az isteni bölcsességre vezetnek el bennünket. Az olvasmányban Jeremiás prófétát hallgattuk. Ő az igaz Isten prófétája volt. Egy olyan hosszú sornak jeles képviselője, amely Ábrahámmal kezdődik és Jézus előfutárával, Keresztelő Jánossal fejeződik be. Közben felezőpontban ott áll Mózes. Mindegyik az egy igaz Isten küldötte volt. A választott nép, a zsidóság, örült a ténynek, hogy ők az igazi Istennek a népe, közben pedig bele-belesodródott a cifra, emberibbnek tűnő, ilyen-olyan népek vacak bálványainak imádásába. Az Ószövetség első felét egyre bátrabban zavarja meg a bálványimádás. Később aztán már nemcsak a szomszédos hegyeken űzik a zsidók, hanem bent Jahveh templomában is. Ezt már nem tűri tovább az Úr. Egész sor prófétát küld, köztük a legkimagaslóbbat, Jeremiást. Éveken át naponta prédikál a templomban, a szabadban, hiába. Kinevetik, megverik, kalodába zárják, halálra ítélik. Már-már feladja a küldetését. Elpusztul a vár és a város templomostul, a nép zömét fogságba hajtják, a próféta a romokon ül és siratja övéit. Aztán újabb hatszáz év, majd adófizető nyomorgók a zsidók. Nem tudnak megszabadulni bűneiktől. Megszületik a Messiás. Benne maga az Isten Második Személye hordozza az igazságok igéit, a csodákat művelő isteni hatalmat és a megváltás szenvedéseit. Az előbbit elfogadják, de az utóbbit nem. Péter apostol rémülten tiltakozik a megváltó szenvedések ellen. Nehéz is megérteni. Talán így lehetne megközelíteni: az istenbántás a végtelen szeretet durva megsértése. Ezt ellensúlyozza a vezeklés, ami szeretetből fakad. Jézusé elegendő minden bűn eltörlésére, de a mienk is nagyon becses, Atyánk elfogadja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése