Van-e joga bárkinek megkérdőjelezni, hogy az
EUKARISZTIA Jézus Szent Teste és Vére-e vagy nem?
„Nem Mózes adta nektek az égből való kenyeret, hanem az én Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. Mert az Isten kenyere az, amely az égből szállott le, és életet ad a világnak” (Jn 6,32-33)
Van tehát mennyei kenyér is, nemcsak Isten jóságából kapott földi kenyér, amely az emberi testet hivatott táplálni. Ez utóbbiért könyörgünk mindig a Mi Atyánk imában. Jézus csalhatatlan szavai szerint ez a mennyei kenyér már itt van a földön, amikor ez a beszélgetés zajlik a kafarnaumi zsinagógában. Az ott lévők közül senki nem merészelte önmagára vonatkoztatni, hogy ő örök életet tápláló kenyér, és azt sem, hogy ő a mennyből szállott alá. Ez a mondás csak Jézusról szólhat. Az Ő teste és vére a kereszten feláldozva adja vissza a mennyei élet lehetőségét az egész világ minden emberének. Nem lehet kétséges, hogy a zsidó templomi áldozatokat félretéve az ő égből leszálló Teste az Istennek tetsző egyetlen érvényes áldozat. „Vágóáldozatot és ételáldozatot nem kívántál, hanem készségessé tetted fülemet. Égő- s bűnért való áldozatot nem követeltél, ezért így szóltam: Íme, eljövök! A könyvtekercsben meg van írva rólam, hogy teljesítsem akaratodat. Ezt akarom, én Istenem, törvényed a szívemben van”(Zsolt 40,7-9) a kedves, pocakszerető hallgatóság itt meg is állna: „Uram, mindenkor add nekünk ezt a kenyeret!“ (Jn 6,34) Jézus azonban az örök nagy ajándékot nem hagyja elsikkadni holmi pocak-gyönyörökért, ezért félre-érthetetlenül lezárja a mellébeszélést: „ÉN vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem fog éhezni, és aki bennem hisz, sohasem szomjazik meg. De mondtam nektek, hogy bár láttatok engem, mégsem hisztek” (35-36) A vita még folyt egy darabig. Mivel Jézus a végtelen – több és nagyobb - értékből nem engedett, az emberek többsége elpárolgott. Megkérdezte apostolait is:„Talán ti is el akartok menni? Simon Péter azt felelte: Uram, kihez mennénk? Az örök élet igéi nálad vannak. Mi hittünk és megismertük, hogy te vagy az Isten Szentje. Jézus azt felelte nekik: Nem tizenkettőt választottam ki közületek? Egy közületek mégis ördög. Ezt pedig Júdásra, az iskarióti Simon fiára értette, mert az árulója lett a tizenkettő közül” (67-71) Ő a vitázók közül egyedül meg fogja kapni az utolsó vacsorán a gyomornak való kenyeret: „Az, amikor a kenyérdarabot elvette, mindjárt belément a sátán. Jézus pedig azt mondta neki: Amit teszel, tedd meg gyorsan!” (Jn 13,27) A többiek pedig JÉZUS TESTÉVEL és VÉRÉVEL töltekeznek.
„Nem Mózes adta nektek az égből való kenyeret, hanem az én Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. Mert az Isten kenyere az, amely az égből szállott le, és életet ad a világnak” (Jn 6,32-33)
Van tehát mennyei kenyér is, nemcsak Isten jóságából kapott földi kenyér, amely az emberi testet hivatott táplálni. Ez utóbbiért könyörgünk mindig a Mi Atyánk imában. Jézus csalhatatlan szavai szerint ez a mennyei kenyér már itt van a földön, amikor ez a beszélgetés zajlik a kafarnaumi zsinagógában. Az ott lévők közül senki nem merészelte önmagára vonatkoztatni, hogy ő örök életet tápláló kenyér, és azt sem, hogy ő a mennyből szállott alá. Ez a mondás csak Jézusról szólhat. Az Ő teste és vére a kereszten feláldozva adja vissza a mennyei élet lehetőségét az egész világ minden emberének. Nem lehet kétséges, hogy a zsidó templomi áldozatokat félretéve az ő égből leszálló Teste az Istennek tetsző egyetlen érvényes áldozat. „Vágóáldozatot és ételáldozatot nem kívántál, hanem készségessé tetted fülemet. Égő- s bűnért való áldozatot nem követeltél, ezért így szóltam: Íme, eljövök! A könyvtekercsben meg van írva rólam, hogy teljesítsem akaratodat. Ezt akarom, én Istenem, törvényed a szívemben van”(Zsolt 40,7-9) a kedves, pocakszerető hallgatóság itt meg is állna: „Uram, mindenkor add nekünk ezt a kenyeret!“ (Jn 6,34) Jézus azonban az örök nagy ajándékot nem hagyja elsikkadni holmi pocak-gyönyörökért, ezért félre-érthetetlenül lezárja a mellébeszélést: „ÉN vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem fog éhezni, és aki bennem hisz, sohasem szomjazik meg. De mondtam nektek, hogy bár láttatok engem, mégsem hisztek” (35-36) A vita még folyt egy darabig. Mivel Jézus a végtelen – több és nagyobb - értékből nem engedett, az emberek többsége elpárolgott. Megkérdezte apostolait is:„Talán ti is el akartok menni? Simon Péter azt felelte: Uram, kihez mennénk? Az örök élet igéi nálad vannak. Mi hittünk és megismertük, hogy te vagy az Isten Szentje. Jézus azt felelte nekik: Nem tizenkettőt választottam ki közületek? Egy közületek mégis ördög. Ezt pedig Júdásra, az iskarióti Simon fiára értette, mert az árulója lett a tizenkettő közül” (67-71) Ő a vitázók közül egyedül meg fogja kapni az utolsó vacsorán a gyomornak való kenyeret: „Az, amikor a kenyérdarabot elvette, mindjárt belément a sátán. Jézus pedig azt mondta neki: Amit teszel, tedd meg gyorsan!” (Jn 13,27) A többiek pedig JÉZUS TESTÉVEL és VÉRÉVEL töltekeznek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése