A kegyelem két csoportra osztható: megszentelő
kegyelem és tettre adott kegyelmek.
A megszentelő kegyelem Isten legnagyobb ajándéka. Isten az embert ezzel saját gyermekévé fogadja: az Atya gyermeke, a Fiú testvére és a Szentlélek temploma lesz általa az ember. Az első emberek testét Isten már meglévő anyagból alkotta, alakította: Ádámét szervetlen agyagból, Éváét Ádám kivett bordájából, hogy egy ember testéből származzék minden ember. A lelküket azonban úgy teremtette. A lélek teremtésével azonos pillanatban teremtette az Űr a megszentelő kegyelmet, a lélekbe rejtette, és ezzel azonnal a saját gyermekévé fogadta. Nem vitte rögtön a mennyországba, mert az embernek teste is van, annak itt kellett kifejlődnie, a léleknek pedig a test. növekedésével kellett képességeit kibontakoztatnia. Itt a földön élve mind a test, mind a lélek tehetségeit arra kellett közreműködtetnie, hogy a melléje rendelt embereket tegye általuk boldogabbá. Az igazság és a szeretet ajándékait kellett adnia a másik emberek örömére. Az így szerzett érdemeket Isten tartotta számon, és ezeknek megfelelően alakult egyre szebb, jobb emberré az egyén. Amikor pedig elérkezett a földi élet vége, mindenki az Istentől kimért földi élet végére ért: Az Atya gyermekét, a Fiú testvérét, a Szentlélek pedig templomát vitte volna fel a mennyország örök boldogságába. Ott várták volna a földi életszakaszban szerzett érdemek, és ezeknek megfelelően kapta volna mindenki az örök életre szóló, nem változó, csodálatosan. Boldog életét, az örök boldogságot. Isten azt ígérte, hogy az ősszülőknek minden gyermekét így indítja az életre: a lelküket ugyanúgy egyszerre teremti a megszentelő kegyelemmel. Ezt az isteni tervet megváltoztatta az ősszülők bűne. A megszentelő kegyelem ugyanis nemcsak növelhető, hanem el is lehet veszíteni, ha valaki halálos bűnnel vétkezik. Ráadásul az ősszülők vétke miatt Isten a megfogant magzat számára a lelket megszentelő kegyelem nélkül teremtette. Ezt az állapotot nevezzük áteredő bűnnek. A megszentelő kegyelem csak azért lehet minden ember kincse, mert Jézus Krisztus szenvedésével. És halálával ehhez a jogot visszaszerezte nekünk. Aki hisz Jézus Krisztusban és megkeresztelkedik, meg is kapja. A halálos bűnnel elvesztett megszentelő kegyelmet a szentgyónásban kaphatjuk vissza. A megszentelő kegyelem az angyaloknak is kincse. Az ördöggé változott bűnös angyalok nem kapják meg soha. A tettre adott kegyelmek arra valók, hogy a tetteinket tegyék természetfeletti értékűvé, érdemszerzővé. Tudunk működni kegyelem nélkül is, de ezek a tettek egyszerű emberi értékek. Ha a tettet kegyelem indítja, természetfeletti érték. A tettet kísérheti és befejezéshez segítheti egy-egy újabb kegyelem. A legegyszerűbb tettet is mennyei értékké teszi a kegyelem. Ezek tettre adott kegyelmek –ha kérjük és felhasználjuk, üdvösségszerzők. Ha nem fogadjuk el, nem használjuk fel, nyom nélkül eltűnnek. Isten azonban az ítéleten, számon kéri: ott volt kegyelem melletted, meg tudtad volna tenni a jót. Miért nem használtad fel? Így nem szereztél másnak boldogságot, magadnak pedig örök örömöket.
A megszentelő kegyelem Isten legnagyobb ajándéka. Isten az embert ezzel saját gyermekévé fogadja: az Atya gyermeke, a Fiú testvére és a Szentlélek temploma lesz általa az ember. Az első emberek testét Isten már meglévő anyagból alkotta, alakította: Ádámét szervetlen agyagból, Éváét Ádám kivett bordájából, hogy egy ember testéből származzék minden ember. A lelküket azonban úgy teremtette. A lélek teremtésével azonos pillanatban teremtette az Űr a megszentelő kegyelmet, a lélekbe rejtette, és ezzel azonnal a saját gyermekévé fogadta. Nem vitte rögtön a mennyországba, mert az embernek teste is van, annak itt kellett kifejlődnie, a léleknek pedig a test. növekedésével kellett képességeit kibontakoztatnia. Itt a földön élve mind a test, mind a lélek tehetségeit arra kellett közreműködtetnie, hogy a melléje rendelt embereket tegye általuk boldogabbá. Az igazság és a szeretet ajándékait kellett adnia a másik emberek örömére. Az így szerzett érdemeket Isten tartotta számon, és ezeknek megfelelően alakult egyre szebb, jobb emberré az egyén. Amikor pedig elérkezett a földi élet vége, mindenki az Istentől kimért földi élet végére ért: Az Atya gyermekét, a Fiú testvérét, a Szentlélek pedig templomát vitte volna fel a mennyország örök boldogságába. Ott várták volna a földi életszakaszban szerzett érdemek, és ezeknek megfelelően kapta volna mindenki az örök életre szóló, nem változó, csodálatosan. Boldog életét, az örök boldogságot. Isten azt ígérte, hogy az ősszülőknek minden gyermekét így indítja az életre: a lelküket ugyanúgy egyszerre teremti a megszentelő kegyelemmel. Ezt az isteni tervet megváltoztatta az ősszülők bűne. A megszentelő kegyelem ugyanis nemcsak növelhető, hanem el is lehet veszíteni, ha valaki halálos bűnnel vétkezik. Ráadásul az ősszülők vétke miatt Isten a megfogant magzat számára a lelket megszentelő kegyelem nélkül teremtette. Ezt az állapotot nevezzük áteredő bűnnek. A megszentelő kegyelem csak azért lehet minden ember kincse, mert Jézus Krisztus szenvedésével. És halálával ehhez a jogot visszaszerezte nekünk. Aki hisz Jézus Krisztusban és megkeresztelkedik, meg is kapja. A halálos bűnnel elvesztett megszentelő kegyelmet a szentgyónásban kaphatjuk vissza. A megszentelő kegyelem az angyaloknak is kincse. Az ördöggé változott bűnös angyalok nem kapják meg soha. A tettre adott kegyelmek arra valók, hogy a tetteinket tegyék természetfeletti értékűvé, érdemszerzővé. Tudunk működni kegyelem nélkül is, de ezek a tettek egyszerű emberi értékek. Ha a tettet kegyelem indítja, természetfeletti érték. A tettet kísérheti és befejezéshez segítheti egy-egy újabb kegyelem. A legegyszerűbb tettet is mennyei értékké teszi a kegyelem. Ezek tettre adott kegyelmek –ha kérjük és felhasználjuk, üdvösségszerzők. Ha nem fogadjuk el, nem használjuk fel, nyom nélkül eltűnnek. Isten azonban az ítéleten, számon kéri: ott volt kegyelem melletted, meg tudtad volna tenni a jót. Miért nem használtad fel? Így nem szereztél másnak boldogságot, magadnak pedig örök örömöket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése