Évközi 22.hét hétfő
1Kor 2,1-5; Lk 4,16-30
"Mert nem akartam másról tudni köztetek, mint Jézus Krisztusról, a megfeszítettről”„
Gyöngeségben, félelemben és nagy rettegésben voltam nálatok”(2,3) Korintus Görögország egyik legnépesebb városa volt Szent Pál ottjártakor. Maga a görög őslakosság a bölcselkedés letéteményese volt. Akadtak ugyan más népek is, akik próbálták a bölcseletet megtanulni, fejleszteni, tökéletesíteni, hiszen a pogányoknál a bölcselet a földi életcélok könnyű és gyors elérésének a tudománya volt. Egyre többen próbáltak bölcseleti rendszereket kitalálni. Abban az időben már a népes utcákon gyakori látványosság volt egy-egy férfi, aki magát és bölcsességét a járókelők figyelmébe ajánlotta. Mellén és hátán hordta bölcs tanácsait, így ajánlotta, hogy kövessék őt, tanuljanak tőle és éljenek elgondolása szerint. Természetesen jól ismerték a görög nyelv szókincsét, nyelvtanát, és kényesek voltak magasabb műveltségükre. Ilyen körülmények között könnyen elképzelhető volt, hogy Pál, aki a mennyország üzenetét kívánta megismertetni, nagy hátránnyal indult a maga bölcsességével. A pogány görögök képzelt istenei nem a végtelen messzi „másvilágban” laktak, hanem a földön, bár annak kiemelkedő hegycsúcsán, az Olymposzon volt a hazájuk. A görög-római mythológia szerint oda halandó ember föl nem juthatott soha. A zsidók ismerték a mennyország fogalmát. Bár tudtak arról, hogy az Isten ott angyalainak és a hozzá igyekvő jó embereknek csodaszép hazát készített, ahonnan az ősszülők nagy bűne miatt Jahveh kizárta ugyan az embereket és a pokol tornácára gyűjtötte a jók lelkét, de ismerték a Messiásról szóló ígéreteket is. Tudták, hogy Ő majd a földre jön, és kiszabadítja a pokol tornácáról az ott várakozó jó lelkeket. Sőt hitük arról is beszélt, hogy visszakapják feltámasztva, újonnan életre keltve halott testüket, és úgy mennek majd a mennyei menyegzőre. Pál sejtette, hogy a feltámadás, mennybemenetel rendkívül vicces újdonságnak számít a pogányoknak, akik úgy siratták el halottaikat, hogy azok a Hádeszben, a földalatti árnyékvilágban szomorkodnak mindörökre. Meg is tapasztalta egy másik görög városban, Athénben ezt a hangulatot. (ApCsel 17,16-34) Érthető tehát, hogy inkább a Messiás isteni személyiségéről, megtestesüléséről beszélt a görögöknek is, hiszen az evangélium hirdetésére kapott parancs erre kötelezte őt is, mint minden apostolt, hogy vigyék a jó hírt, a közös feltámadás és mennybe jutás örömhírét nekik is. Ezt a nagy ajándékot pedig Urunk Jézus Krisztus szenvedéséből és kereszthalálából nyertük el. Ezt a finomkodó jelenkornak is el kell mondanunk, hogy a magunk szenvedéseit van hová csatlakoztatnunk, de az Úr a teljes értékű érdemszerző.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése