Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2015. január 5., hétfő

Vizkereszt előtti hétfő



Vizkereszt előtti hétfő


A mai evangéliumi beszámoló szerint újabb két személy csatlakozik Jézus tanítványi köréhez. Az ő esetükben is megjelenik az a mozzanat, hogy egy tanítvánnyá lett ember hív valakit Jézushoz. Miként András a testvérét, Pétert hívta (lásd tegnapi evangélium), ugyanúgy Fülöp Nátánáelnek beszél Jézusról, pontosabban arról, hogy megtalálta azt, akiről a prófétai ígéretek szóltak. Szavai felkeltették Nátánáel érdeklődését, akit Fülöp rögtön el is vezet Jézushoz.
Érdemes arra is felfigyelnünk, hogy sem András, sem Fülöp nem várnak sokáig, hanem azonnal elmondják élményüket, rögtön késztetést éreznek arra, hogy másokat is Jézushoz vezessenek. Ez arra utal, hogy a Jézussal való első találkozás nagyon megragadó, erőteljes élmény volt számukra, ezért még évtizedekkel később is pontosan emlékeznek annak napjára, de még az órára is.
A Nátánáellel való beszélgetés során Jézus talányos kijelentést tesz: „Még mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak a fügefa alatt” (Jn 1,48). Ne gondoljunk itt arra, hogy Jézus olyan különleges képességgel rendelkezett, hogy a távolba látott, és meg tudta mondani, hogy Nátánáel éppen egy fügefa alatt üldögélt, amikor Fülöp odament hozzá. Inkább arról lehet szó ez esetben, hogy az írástudóknak Jeruzsálemben lehetett egy találkozóhelye, ahol egymással megbeszélhették a vallási kérdéseket vagy a mindennapi eseményeket, e találkozóhelyen lehetett egy fügefa. Itt láthatta őt Jézus napokkal vagy akár hetekkel korábban.
Van-e bennem lelkesedés, hogy másokat Jézushoz vezessek?
© Horváth István Sándor
Imádság:

Édesanyánk, vezesd gyermekeidet, hogy minden ember felismerje Krisztust, a világ Világosságát. Mutatkozzon meg még egyszer az emberiség történelmében Fiadnak, Jézus Krisztusnak végtelen megváltó hatalma, az Atya Irgalmas Szeretetének hatalma! A Szentlélek alakítsa át a lelkeket! Gyógyítsa meg emlékezetünket, és tisztítsa meg szívünket. Isten uralkodjon mindörökké közöttünk, Ő, Aki Atya, Fiú és Szentlélek. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése