Az Isten Báránya
Nem meglepő, hogy emberi értékeket, jó vagy rossz emberi tulajdonságokat bizonyos állatokban is felfedezünk, és „jellemüket” próbáljuk meghatározni velük. Bátor, mint az oroszlán, éhes, mint a farkas, gyáva, mint a nyúl, ravasz, mint a róka. Ez a meglátás az állatok világát ismerő népeknél másutt is természetes. Jákob halála előtt apai áldását osztva átadja az Istentől kiszemelt fiúnak, Júdának a messiási áldást. Első három fia bizonnyal nem örült annak, hogy nem ők nyerték el ezt a legfontosabb, mondhatnánk legrangosabb áldást, hiszen a Messiás minden népnek megváltója lesz, Ábrahám általa válik nagy jótevőjévé a föld minden nemzetének (vö. Ter 12 3). Érdeklődve hallgatják hát atyjuk lelkes indoklását, miért esett választása a negyedik fiára. „Júda, téged dicsőítenek majd testvéreid, ellenségeid nyakán lesz a kezed, és atyád fiai meghajolnak majd előtted. Júda fiataloroszlán, zsákmányért indulsz, fiam, s megpihenve lefekszel, mint az oroszlán, mint a nőstény oroszlán – ki merné felkelteni? El nem vétetik a fejedelmi pálca Júdától, sem a vezér botja az ő térdei közül, míg el nem jön az, akié az, akinek a népek engedelmeskednek. Szőlőtőhöz köti csikaját, az indához a szamara vemhét. Borban mossa ruháját, és szőlő vérében a palástját. Szeme feketébb a bornál, s a foga fehérebb a tejnél”. (Ter 49,8-12) Amikor ezeket a költői sorokat olvassuk, az a kísértésünk támadhat, hogy egy boldog és büszke édesapa rajongva szeretett, kedvenc fiának keresett epiteton ornans-okat (díszítő jelzőket) Bátran gondolhatunk arra is, hogy a „próféták Lelke” kerítette hatalmába, és Júda késői unokájának, Jézus Krisztusnak a sorsáról ad némi ízelítőt XVIII-XVII évszázaddal korábban. A zsidó királyok korában a második király, Dávid kap Istentől olyan kitűntetést, hogy háza dinasztiává lesz, és belőle származik a Megváltó. Dávid Fiában teljesül majd a nagy ígéret, hogy legyőzi minden ellenségét. Testvérei, akik eleinte berzenkednek kiválasztása ellen, meghajolnak előtte, elfogadják királyuknak. Júda törzse lett a nép vezértörzse. A zsákmányért induló Júda Messiás-unokája aztán már másként szerez világra szóló zsákmányt:„Ahogyan Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy kell majd az Emberfiának is fölemeltetnie, hogy mindannak, aki hisz, örök élete legyen” (Jn 3,14-15) Jézus nem karddal, hanem bárány-szelíden szenvedve, keresztre feszítve győzi le a sátánt, kiszedi hatalmából a bűnösöket, mint egykor az ifjú Dávid tette a bárányát elragadó oroszlánnal.(1Sám 17,34-37) Szenvedése előtt újra megismétli ezt: „Én pedig, ha majd felmagasztalnak a földről, mindent magamhoz vonzok” (Jn 12,32) A nagy zsákmányszerzés után pedig megpihenve lefekszik, azaz leveszik a keresztről, leplekbe burkolva sírba helyezik. Nem mer már hozzá nyúlni senki. Az őrök rémülten rohannak a városba, amikor a feltámadását jelző angyal rájuk emeli szemét. Győzelmes halála pedig végleg elveszi ősapja kezéből a fejedelmi jogart, mert az már véglegesen az övé: „a ruhája és ágyéka fölé ez van írva: Királyok Királya és uralkodók Ura”. (Jel 19,16) Még az a szőlőtőhöz kötött csikó és az indához erősített szamár vemhe is alkalmazható az Úr történetére, hiszen az Olajfák hegyének keleti lejtőjén volt megkötve az a szamárcsikó, amelyen ünnepélyesen belovagol Jeruzsálembe virágvasárnap délelőtt. (Lk,19,30) Mindezekből következtetni lehet arra, hogy Jézus emberi tulajdonságai annyira tökéletesek, hogy rengeteg hasonlattal fejezhetjük csak ki. Ő azonban minden büszke, bátor állat-hasonlatnál jobban kedveli a szelíd bárány-alakot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése