Ferenc pápa: Aki szereti az Istent, az szabad
A Szentlélek engedelmessé teszi a szívet Istennek, és megnyitja azt a szabadság számára – mondta Ferenc pápa homíliájában a Szent Márta-ház kápolnájában január 9-én tartott reggeli szentmisén.
Az
élet fájdalmai ugyanis bezárják az embert, ellenben a szeretet megnyitja. Egy
jógagyakorlat nem tanítja meg a szívet Isten atyaságának a „megérzésére”, sem
pedig egy zen-tanfolyam nem szabadít fel jobban a szeretetre. Ezt csak a
Szentlélek adja meg – tanított a pápa.
A napi evangélium alapján a kenyérszaporítás és a jézusi vízen járás történetéhez fűzve gondolatait, a pápa a szöveg záró mozzanatára figyelt: „A tanítványok nem értették a csodát, mert szívük kemény volt.”
A szív többféle szempont miatt lehet kemény, például fájdalmas tapasztalatok miatt, amint az emmauszi tanítványokkal történik, félelemmel telnek el, attól tartva, hogy még egyszer „csalódni fognak” – mutatott rá a Szentatya. Tamással is megesik, hogy elutasítja Jézus feltámadását. Egy újabb módja a kemény szívnek, hogy önmagába zárul.
A napi evangélium alapján a kenyérszaporítás és a jézusi vízen járás történetéhez fűzve gondolatait, a pápa a szöveg záró mozzanatára figyelt: „A tanítványok nem értették a csodát, mert szívük kemény volt.”
A szív többféle szempont miatt lehet kemény, például fájdalmas tapasztalatok miatt, amint az emmauszi tanítványokkal történik, félelemmel telnek el, attól tartva, hogy még egyszer „csalódni fognak” – mutatott rá a Szentatya. Tamással is megesik, hogy elutasítja Jézus feltámadását. Egy újabb módja a kemény szívnek, hogy önmagába zárul.
A pápa
figyelmeztetett annak veszélyére, hogy önmagában álló, zárt világot alkotunk.
Önmagunkban, a közösségben, a plébánián, de mindig zártan. Ez a zártság oly sok
dolog körül foroghat, gondoljunk csak a gőgre, az elégedettségre, hogy én jobb
vagyok a másiknál, illetve a hiúság is fontos tényező. Vannak öntetszelgő
emberek, akik bezárkózva önmagukat nézik folytonosan. Ez a vallásos nárcizmus!
Azért kemény a szívük, mert bezárkóznak. Arra törekszenek, hogy védjék magukat
az őket körülvevő falaktól – fogalmazott a Szentatya.
Ferrenc
pápa szerint van olyan is, aki a törvény mögé barikádozza el magát,
belekapaszkodva a „betűkbe”, melyket a parancsolatok rögzítenek. A szívek
megkeményedése hátterében legtöbbször a bizonytalanság áll. Aki a szilárdságot
a törvény előírásaiban keresi, az olyan, mint aki a börtönfülkében a rács
mögött ül: biztonságban van, csak éppen szabadság nélkül.
„Amikor a szív megkeményedik, nem szabad, mert nem szeret. Ez a mai
jánosi szakasz vége – folytatta szentbeszédét a pápa. – A tökéletes szeretet
elűzi a félelmet, a szeretetben nincs félelem, mert a félelem a büntetéstől
tart, és aki fél, az nem tökéletes a szeretetben. Nem szabad. Mindig félünk,
hogy történik valami fájdalmas, szomorú, ami elrontja az életünket, vagy éppen
kockára teszi az örök üdvösségünket. Mennyi sok képzelgés! Miért nem szeretünk
inkább! Aki nem szeret, az nem szabad… Az apostolok szíve kemény volt, mert még
nem tanultak meg szeretni.”Akkor hát ki tanít meg bennünket a szeretetre? Ki szabadít meg ettől a keménységtől? Csak a Szentlélek! – adott választ a Szentatya. Csinálhatsz ezer katekézist, ezer lelkiségi tanfolyamot, ezer jóga- vagy zengyakorlatot! De ezek egyike sem adja meg neked a „fiak szabadságát”. Csak a Lélek tudja arra indítani a lelkedet, hogy mondhasd: Atyám! Csak a Lélek képes, hogy megelőzze, széttörje a szív keménységét, és hogy lággyá tegye. Lágy…? Nem tetszik annyira ez a szó. Inkább fogékony szív! Fogékony az Istenre, fogékony a szeretet szabadságára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése