Az Isten Báránya 3.

Az Isten Báránya

Urunk Jézus Krisztus, Jahveh Szolgája is kiérdemelte az Isten Báránya csodálatos címet, mert alázatos szenvedésével betetőzte küldetését, megváltott minket. Az Ószövetségben, mint húsvéti bárány is igen fontos előkép lett a megváltás művében. Mózes hiába kérte a fáraót, hogy engedje el országából Jahveh népét, hogy a pusztában szabadon mutathassa be neki áldozatait. Ezt az érvet pedig meg kellett volna értenie a királynak, hiszen minden országnak megvolt a maga bálványistene, és az ő hatalmi körében nem szerepelhetett más isten kultusza. A fáraó azonban félt attól, hogy Izrael igazi célja nem az áldozatbemutatás, hanem a rabszolgaságból való szabadulás. Megkeményítette tehát a szívét, hallani sem akart erről a kivonulásról. „Ki az a Jahveh, hogy hallgassak szavára, és elengedjem Izraelt? Nem ismerem én az Urat, és nem engedem el Izraelt”. (Kiv 5,2) Tíz rettenetes csapással sújtotta az Úr a hatalmas birodalmat. A fáraó makacsságát azonban mindez nem törte meg. Nem akarta tudomásul venni, hogy Jahveh úr a természeten. Be kellett bizonyítania azt is, hogy Ő az élet és halál korlátlan Ura. Megparancsolta Izraelnek Mózes közvetítésével, hogy készüljenek fel a kivonulásra. Ez a tény véresen komoly lesz. „Ennek a hónapnak tízedik napján vegyen mindenki, családonként és házanként, egy-egy bárányt. Ha háznépének száma kevés egy bárány elfogyasztásához, vegye maga mellé háza legközelebbi szomszédját, annyi személyt, amennyi elég egy bárány elfogyasztásához. A bárány hibátlan, hím, egyesztendős legyen… Azután tartsátok őrizet alatt ennek a hónapnak tizennegyedik napjáig! Akkor estefelé vágja le azt Izrael fiainak egész sokasága! Vegyenek a véréből, és kenjék be mindkét ajtófélfát és a szemöldökfát azokban a házakban, amelyekben elfogyasztják. A húsát pedig egyék meg azon az éjszakán, tűzön sütve, kovásztalan kenyérrel, keserű salátával. Ne egyetek belőle se nyersen, se vízben főzve, hanem csak tűzön sütve… Semmi se maradjon belőle reggelre! Így egyétek: derekatokat övezzétek fel, sarutok legyen a lábatokon, bototokat tartsátok a kezetekben, és sietve egyétek, mert az Úr Pászkája,(vagyis Átvonulása) ez”.(Kiv 12,1-11) Isten tehát egy bárányt rendelt feláldozni minden családban. A vérével az utca felől kellett megkenni az ajtó keretét, hogy az arra járók jól láthassák, ebben a házban valami nagyon komoly dolog történik. Ez tehát hitvallás volt az egyiptomiak felé. Isten ugyan úgy említi, hogy amikor átvonulok Egyiptomon, elveszem minden elsőszülött fiú életét, kezdve a fáraó trónörökös fián egészen az utolsó rabszolga elsőszülött fiáig, de ahol látom a vért, ott átvonulok a nélkül, hogy elvenném az elsőszülöttek életét. Így menekülnek meg a bárány vére által hívő népemnek fiai. Ezt a bárányvacsorát minden évben meg kellett ismételni minden zsidó családban. A későbbi nemzedékeket pedig meg kellett tanítani a bárányvacsora jelentésére. De nemcsak a múltat kellett magyarázni, hanem azt az isteni ígéretet is, hogy majd ha eljön a Messiás, akkor az Ő vére megmenti az összes embert az örök haláltól, aki hisz Benne. Ezért kellett Jézus halála előtt utoljára érvényesen előkészíteni és megenni a bárány-vacsorát. Azután már értelmetlen és érvénytelen volt, hiszen Jézus ott saját testét és vérét nyújtotta már a jelenlévőknek, miután az ószövetségi bárányt és a hozzá járó bor és kovásztalan kenyér nagy részét elfogyasztották. Itt már az Isten Báránya van jelen istenemberi lényével. Létrehozza a régebben megígért nagy ajándékot: Testét és Vérét adja apostolainak és a jelenlévőknek minden veszedelem, főleg a lelki halál ellen, de nem kívül keni meg őket, mint egykor az egyiptomi zsidó házakat, hanem megeszik, megisszák, belülről árasztja el őket a legtökéletesebb isteni védelem, az egyesülés. Aztán gondoskodik a jövendő nemzedékekről is: megadja a hatalmat, sőt parancsot tanítványainak, hogy ezt a belső védelmet biztosítsák minden hívőnek, bármilyen néphez tartozzanak: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre”.(Lk 22,19) Másnap pedig befejezi az igazi Bárányvacsora szertartását azzal, amivel Egyiptomban a szertartás elkezdődött: A Bárányt kegyetlen kínok között megölték a Golgotán. „Meghalt, meghalt az ártatlan Bárány, Vértől ázott szent kereszt oltárán” (Ho 67B 1)