Szent
Longinus
[március 15.]
Longinus volt az a százados, aki más katonákkal együtt
ott állt Krisztus keresztjénél, Pilátus parancsára lándzsával átdöfte az Úr oldalát,
és látva a jeleket, amelyek akkor történtek: hogy a nap elsötétült és
földrengés támadt, hitt Krisztusban. Némelyek szerint azért lett hívő, mert
betegségtől, vagy öregségtől már elhomályosodott szemére Krisztusnak a lándzsán
végigfolyó vére rácsöppent, és rögtön tisztán látott.
Miután hátat fordított a katonáskodásnak, az apostolok
a hitre oktatták, majd Cappadocia Caesarea nevű városában huszonnyolc éven át
szerzetesi életet élt, és szavával s példájával sokakat megtérített. Mikor a
helytartó elfogatta és Longinus nem akart áldozatot bemutatni, parancsára
kiverték a fogait, nyelvét kitépték, de nem vesztette el beszélőképességét.
Fejszét ragadott és darabokra zúzta, összetörte a bálványokat, mondván:
„Meglátjuk, vajon istenek-e.” A bálványokból kimenekülő démonok a helytartót és
társait szállták meg, akik őrjöngve és csaholva Longinus lába elévetették
magukat. Longinus így szólt a démonokhoz: „Miért lakoztok a bálványokban?” –
„Ott a mi lakhelyünk, ahol nem ejtik ki Krisztus nevét, és a kereszt jelét sem
látjuk” – válaszolták. Az elöljáró tombolt dühében és elvesztette szeme
világát, erre Longinus ezt mondta neki: „Tudd, hogy nem gyógyulhatsz meg, ha
előbb engem meg nem ölsz. Mihelyt végzel velem, imádkozom majd érted, tested és
lelked egészségét is visszanyerem számodra.” A helytartó rögtön lefejeztette
Longinust, odament testéhez, és leborulva megbánta bűneit. Azonnal visszanyerte
egészségét és látását. Életét jó cselekedetekben fejezte be.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése