Jeremiás siralmai IV.

Jeremiás siralmai IV.
5,4: „Vizünket pénzért isszuk, fánkat vételárért kapjuk” 

A Szentföld vízben nagyon szegény ország. Területének egy része félsivatag. Télen száz évenként esik hó. A tél lényegében esős időszak, olyankor sok az esővíz, patakokban ömlik a hegyek, dombok között. Ilyenkor ásott ciszternákba gyűjtik az esővizet és a száraz nyári hónapokra tárolják szerte a mezőkben. Lakott terület pedig csak ott létesül, ahol hegyek vagy dombok lábánál a mélyből forrás fakad. Ezekből a forrásokból merítették a vizet inni és főzni. Mindenki szabadon használhatta ezeket az élő vizeket. Közkincs volt minden vízforrás. Jeruzsálem nagy városnak számított, kevés volt egy-két forrás a lakosság ellátására, ezért vízvezetéket építettek, ennek segítségével a környező hegyek friss vizét állandóan folyatták a lakosság igényének kielégítésére. Érthető, hogy ezt a kincset érő élő vizet nagyon megbecsülték. Jeruzsálem ostroma után viszont az ellenség ebből is előnyöket kovácsolt. Pénzért adták a friss vizet a legyőzött zsidóknak. Innen a próféta fájdalmas sóhaja: „Vizünket pénzért isszuk” A lakosság egy részének volt saját erdeje. Ezekből szerezték be az egyszerűbb épületfát és a tűzrakáshoz szükséges famennyiséget is. Pénzért csak a gazdagok vették az illatos keményfát, a libanoni cédrustörzseket. Az ostrom után az egyszerű nép is vételárért jutott hozzá a napi tüzelőhöz. A mi nemzetségünk is méltán nyög a víz és a fa ínsége miatt. Igaz, könnyebb a csapból folyatni a friss vizet, mint kimenni az udvarra a kúthoz és abból húzni vödörszám az ivó-, főző- és fürdővizet. Biztos, hogy a szennyeződést könnyebb kiküszöbölni, mint a kutaknál, de a vezetékes vizet megvenni egyre nehezebb az állandó árdrágítás miatt. Van azonban ennél fenyegetőbb veszély is. Világszerte fogy az ivóvízkészlet. Európa legnagyobb és legértékesebb ivóvíztartaléka a Kárpát-medencében található. Fa és szén helyett mi is mindenütt az országban áttértünk a gáztüzelésre. Sokan nem sejtik miként kötik gúzsba a jövendő nemzedékek kezét. Emlékezz, Uram, mi történik velünk.
5,5: „Nyakunkon vannak üldözőink, elfáradtunk, és nincs nyugalmunk”
Szörnyű átok volt rajtunk a tatár, még nagyobb a török, aki százötven évig a nyakunkon ült. Nem volt áldás a Habsburgok négyszáz éve sem a trianoni szerződés, főleg azoknak, akikben megmaradt a magyar érzés. Emlékezz, Uram. Emlékezzél, mint élt a honfoglaló büszke magyarság: közel száz győztes hadjárata volt Nyugaton.„a magyarok nyilaitól ments meg, Uram, minket!” Imádkozták szomszédaink. A rettegett hódító, Napóleon azt kérdezte egyik fő tanácsadójától: „Hogyan törjem meg a magyarok népét? Vedd el a múltjukat, és azt csinálsz velük, amit akarsz” hangzott a válasz. Az osztrák császár jól megjegyezte ezt. Elrendelte 1821-ben, hogy történészek olyan eredettörténetet adjanak a magyaroknak, amitől elvesztik büszkeségüket és önállóságukat. Sokaknak fáj, hogy saját kultúránk volt és van. Vissza kell térnünk Istenünkhöz! Mint láttuk, az áldása és büntetése dönt. Ami szenvedés és pusztulás rajtunk, akkor fejeződik be, amikor kezd megjavulni a nemzet. Hitetlenné vált magyar testvéreinknek vissza kell nyernünk a hit kegyelmét. Őseink hitét. Nemcsak a templomba járásét, hanem az egész életet alakítót. Ami az áldozatvállalást családért, nemzetért alapozza meg. Vissza kell térnünk Jézus Krisztushoz, aki egyetlen Üdvözítő, a sátán legyőzője. Vissza kell térnünk a Magyarok Nagyasszonyához. Jézus a saját megdicsőült Édesanyját adta védőnknek. Ezért nem ad jó szomszédot és barátot, akiben biztos segítséget nyernénk. Csatlakozunk Jeremiás prófétához, aki vitte Isten megbocsátó kegyelmét, könyörgött népéhez, térjenek meg, ne legyen rommá gyönyörű városuk, országuk. Amikor mégis elpusztult minden vagy fogságba ment mindenki, sírva rimánkodott Urához. Imádkozzunk!