Jeremiás siralmai VII.

Jeremiás siralmai VII.

 
5,10: „Bőrünk izzik, mint a kemence, a hevesen kínzó éhségtől” Régen minden háznál volt kemence. Ebben sült a gazdaasszony dagasztotta finom házi kenyér. A dagasztás kemény munka volt, és ettől is függött a kenyér minősége. Persze sok más tényező is befolyásolta a kenyér finomságát: a búzaliszttől a csonttá szárított sáskákból készült őrleményig terjedt a skála. A megkelt kenyeret a gondosan és szakszerűen felfűtött kemencében sütötték. Amikor a nagy pusztulás után iszonyú éhség gyötörte a prófétát és az otthon hagyott nyomorult szegényeket, szikkadt bőrük és a kenyér bevetésére váró forró kemence között nem volt erőltetett, költői hasonlat: „Bőrünk izzik, mint a kemence, a hevesen kínzó éhségtől”.A második világháború után rengeteget koplaltunk növendék koromban. Édesanyám kemencében sütött kenyere, kalácsa az ébren álmodás gyakori délibábja volt. Haza soha sem mehettem, a nyári szünidőben sem, így fogalmam sem volt arról, hogy otthon éppen úgy éheznek, mint én. Csak később tudtam meg, amikor már lehetett lisztet venni a boltban, hogy szüleim unokái hetente vitték a vásárolt lisztet „haza”, hogy édesanyám közösen süssön az egész családnak finom kenyeret. Döbbenten hallgatom, olvasom viszont most, hogy a „globális jólét” idején közel hárommillió magyar, köztük seregnyi gyerek, éhezik, bár tele kenyérrel, péksüteménnyel és ezernyi ennivalóval a kaszárnya-méretű bevásárlóközpontok, csupán pénzük nincs a szegényeknek. Jeremiás előtt másfél évszázaddal Ámosz próféta figyelmeztette az akkori dúsgazdagokat, akik nem törődtek az akkori, általuk elszegényített néppel: „Megesküdött az Úr Jákob büszkeségére: Sohasem felejtem el semmi cselekedetüket.” (8,7) Majd másutt: „Ti előkelők, a nép főemberei, ti távolinak gondoljátok a veszedelem napját, és az erőszak uralmát közelebb hoztátok! Elefántcsontágyakban lustálkodnak, és kereveteken henyélnek; lakmároznak a nyáj bárányaiból, és a csorda borjúiból. Nos ezért majd ők mennek a száműzöttek élén a száműzetésbe, és véget ér a henyélők tobzódása.” (6,1.3-4.7) „Emlékezz, Uram, mi történik velünk!” 5,11: „Az asszonyokat meggyalázták Sionban, a szüzeket Júda városaiban” Akkoriban még igen szigorú erkölcsök uralkodtak a zsidó nép körében. A házasságtörő asszonyt órákon belül agyonkövezték. A háborúban győztes király pedig azzal gyalázta meg legyőzött ellenségét, hogy feleségeit sajátjának tartotta, és háremébe vitte. Itt Jeremiás szélesebb körű asszonygyalázásról beszél, a védőcsapat özvegyeiről, a fogságba esettekről, szüzekről is. Ha én emlékszem 1945.tavaszára, a magyar asszonyok és szüzek meggyalázott tömegeire, Isten még jobban számon tartja keserű megaláztatásukat. Természetesen azt sem felejti el, hányán haltak meg hős férjek és papok a kiszolgáltatott magyar nők védelmében. Mindezekre is vonatkozik Ámosz próféta jövendölése: „Megesküdött az Úr Jákob büszkeségére: Sohasem felejtem el semmi cselekedetüket”.Továbbá arra is jól emlékszik a mindenek Ura, hogy asszonyok és lányok mostanában is áldozatul esnek a liberális, semmi erkölcsöt nem ismerő vad gondolkodásnak „Emlékezz, Uram, mi történt velünk, tekints ránk és lásd gyalázatunkat!” Az ítélet a tied, kérünk, ne hagyd, hogy folytatódjék bármely gyalázatunk.