Nagyböjt harmadik hetének szombatja
A farizeus és a vámos.
Jézus két emberről, két embertípusról beszél. Mindkettő vallásos, van tudatos viszonyulása Istenhez. Nem kényszeríti őket senki a templomba, önként mennek oda. Beszélnek a láthatatlan Istenhez, hiszen zsidó hitükből úgy tudják, hogy ott Istennek „nyitva a füle” az imádkozókat meghallgatni. Egyszerre érnek oda, látják egymást. Ha személy szerint nem is ismerősök, ruháikról megállapítják, hogy milyen társadalmi közösséghez tartoznak. A farizeus beszédéből ez nyilvánvaló. A farizeus látszólag hálálkodik azért a sok jóért, amit meg tudott tenni, gazdagságából, tanult és öröklött hite szerint mindent megtett Istennek. A vámos nem sorol jó tetteket, csak bűneit bánja és irgalmat kér. Jézus ítélete: a vámos, a megítélt, megszólt, „bűnös” inkább megigazult, mint a farizeus. Miért? A farizeus az imaformákból a hálát gyakorolja, de a beszédének íze nem igazi hála Isten jótetteiért. Gazdag ősei voltak, jól megy most is a sora, tehát sok kegyelmet kapott, amelyek sok bűntől megőrizték, mindezzel szinte dicsekszik, dicséri önmagát. Úgy érzi Isten neki is lekötelezett. Bűnről nem szól, pedig a gőg a sátán bűne. A vámos bevallja, hogy bűnös. Vagy nem kapott elég kegyelmet, vagy nem használta föl: tehát vétkezett. Az alázatáért most bő kegyelemben részesül. Fel kell tennünk a kérdést önmagunknak: melyik típushoz tartozunk? Kegyelmet csak az alázatos kaphat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése