Évközi 11 hét csütörtök

Évközi 11 hét csütörtök         
2Kor 11, 1-11; Mt 6, 7-15
„Amikor nálatok voltam, és szükséget szenvedtem, senkinek sem voltam a terhére” (2Kor 11, 9)

Szent Pál a 2Kor-ben sok nehezen érthető akadályt említ és próbál megoldani. Ilyen volt az áldozatos szeretet gyakorlása, amikor más egyházak szükséget szenvedtek. Akkor megemlítette, és mai levélrészletében újra felveti a szegény makedón testvérek nagylelkű adakozását. De a mai levélrészlet valami más, igen szívfájdító élményre hívja fel a figyelmet. Pál apostol most feltárt lelki gondját így adja elő: „Bárcsak eltűrnétek tőlem egy kis ostobaságot! Sőt viseljetek el engem is! Mert Isten féltékenyégével vagyok féltékeny rátok”: (1-2 Miről beszél az apostol? Azt tudjuk, hogy a szeretet lényege az önzetlen jóakarat, mások javának viszonzás nélküli feltétlen szolgálata. Pál hosszú korintusi működése alatt mindent megtett, hogy a korintusiak minden lelki igényét kielégítse. Úgy vélte, hogy azzal, hogy nem kér semmit a szolgálataiért, sőt talán nem is fogadott el semmit, amit önként felajánlottak, jobban magához kapcsolja hallgatóit. Amint korábban már megemlítette, ha szűkölködő itt valamiben, akkor inkább a szegény makedón keresztényeknek üzent, tőlük kért és kapott is segítséget. A korintusiak nyilván úgy gondolkodtak, mint pár évtizede a magyar Sík Sándor piarista atya egyik versében írta: „Tudtam én, hogy szóból ért a szeretet”. A leírtak alapján úgy tűnik, hogy Korintusban elmaradt a szó, és nem volt érthető a szeretet-igény. Amikor pedig mások másként gondolkodtak, akkor jajdult fel Pál lelkében a csalódottság: „Mert Isten féltékenységével vagyok féltékeny rátok. Eljegyeztelek ugyanis titeket egy férfinak, hogy mint tiszta szüzet vezesselek Krisztushoz.”. (2) Vagyis azt akartam érzékeltetni veletek, hogy én magam sem veszek el semmit abból a szeretetből, amelyet szolgálatom következtében Jézusnak adtok. De úgy érzem, „félek, hogy amint a kígyó félrevezette Évát álnokságával, úgy a ti értelmetek is elfordul a Krisztus iránti őszinte és tiszta odaadástól. Mert ha valaki jön, és más Krisztust hirdet, mint akit mi hirdettünk, vagy más lelket fogadtok be, mint akit kaptatok, vagyis más evangéliumot, mint amit elfogadtatok, azt igen jól eltűritek. Pedig azt hiszem, semmivel sem tettem kevesebbet a fő-főapostoloknál, mert ha járatlan vagyok is a beszédben, az ismeretben nem, hiszen azt minden tekintetben mindenki előtt megmutattam nektek”.(3-6)Aztán előadja a maga álláspontját immár tényleges példákban: „Vagy talán bűnt követtem el akkor, amikor önmagamat megaláztam, hogy titeket fölmagasztaljalak, mivel Isten evangéliumát ingyen hirdettem nektek? Más egyházakat fosztottam ki, támogatást fogadtam el tőlük, hogy titeket szolgálhassalak? Amikor nálatok voltam és szükséget szenvedtem, senkinek sem voltam a terhére, mert ami hiányzott nekem, azt pótolták a Makedóniából jött testvérek, és mindenben vigyáztam, hogy terhetekre ne legyek, és vigyázni is fogok”. (7-9) Ezzel nem old ugyan meg minden felvetett akadályt, maga is érzi, ezért hivatkozik a legfőbb fórumra: „Isten a tudója”.(11) Legyünk figyelmesek a magunk, de a mások alapállására is!