Sziciliai Szent Vitus

Szent Vitus és Modestus
 [június 15.]

Vitus neve az ‚élet’ (vita) szóból ered. Ágoston az Isten városáról szóló könyvében az élet három fajtáját különbözteti meg: az aktívat, azaz a tevékeny életet, a nyugalmasat, azaz a szemlélődő élet szellemi nyugalmát és azt, ami e kettőből tevődik össze. Az életnek e három fajtája megvolt benne. Avagy Vitus annyi, mint ‚erény’ (virtus), azaz ‚erényes’ (virtuosus).

Modestus annyi, mint ‚középen álló’ (stans in medio), vagyis ‚az erény közepén álló’. Minden középutat megtestesítő erényt két szélsőséges bűn fog közre, így az okosság szélsőségei a ravaszság és együgyűség, a mértékletességé a testi vágyak beteljesítése vagy önmagunk teljes elhanyagolása; a bátorságé a gyávaság és vakmerőség; az igazságosságé a kegyetlenség és az engedékenység.

Vitus, ez a kiváló és hívő gyermek, tizenkét éves korában, Szicíliában szenvedett vértanúságot. Atyja gyakran ütlegelte, mivel Vitus megvetette a bálványokat és nem akarta imádni őket. Valerianus prefektus előállíttatta a fiút, és mivel az megtagadta az áldozat bemutatását, megbotoztatta. A pribékek karja és a prefektus keze azon nyomban leszáradt. A prefektus felkiáltott: „Jaj nekem, elvesztettem a kezemet!” Erre Vitus: „Jöjjenek a te isteneid, és gyógyítsanak meg, ha tudnak!” Mire az: „Meg tudnád-e tenni te is?” Erre Virus: „Az én Uram nevében megtehetem.” Rögtön imádkozott érette, és elérte, hogy meggyógyuljon.

A prefektus így szólt az apához: „Térítsd észre fiadat, nehogy csúfos véget érjen!” Apja haza is vitte, és muzsikaszóval, ledér leánykákkal és mindenféle gyönyörűséggel igyekezett fia lelkét megváltoztatni. Ezután szobájába zárta, ahonnan csodálatos illat áradt ki, ami az apát és egész háza népét elbódította. Az apa az ajtón belesve hét angyalt látott gyermeke körül. Felkiáltott: „Istenek jöttek a házamba!” – és nyomban megvakult. Kiabálására egész Lucania városa felbolydult, úgyhogy Valerianus is odasietett, és megkérdezte, mi történt. Így válaszolt: „Tüzes isteneket láttam, és tekintetüket nem bírtam elviselni.” Jupiter templomába vezették, és látásának visszanyerésére bikát ajánlottak fel, aranyszarvakkal, de mit sem használt. Fiát kérte, hogy gyógyítsa meg, és az ő könyörgésére visszanyerte látását. Mikor még így sem hitt, hanem fia megölését fontolgatta, megjelent az Úr angyala Modestusnak, aki Vitus tanítója volt, és utasította, hogy hajóra szállva vigye a fiút más földre. Miután így tett, sas hordta nekik az élelmet, és ott sok csodát műveltek.

Közben Diocletianus császár fiát démon szállta meg, és azt mondta, hogy nem is megy ki belőle, hacsak a Lucaniából való Vitus oda nem jön. Keresik Vitust, és megtalálva a császárhoz vezetik. Diocletianus ekkor így szólt: „Fiú, meg tudnád-e gyógyítani fiamat?” Mire ő: „Nem én, hanem az Úr!” Rögtön rátette kezét, és a démon tüstént kimenekült belőle. Így szólt a császár: „Legyen eszed, áldozz az isteneknek, nehogy csúfos halállal halj!” Midőn ezt visszautasította, Modestusszal együtt börtönbe vetették, de a súlyos vasbilincs lehullott róluk, és a börtön, tündöklő fényben ragyogott. Miután ezt jelentették a császárnak, elvezették, és tüzes kemencébe vetették, de épségben jött ki onnan. Ekkor egy félelmetes oroszlánt szabadítottak rá, hogy felfalja, de Vitus a hit bátorságával megszelídítette a fenevadat. Végül pedig Modestusszal és dajkájával, Crescentiával együtt, aki mindvégig követte őt, kínpadra vonják, de az ég hirtelen elsötétül, a föld megremeg, villámlik, dörög, a bálványok templomai leomlanak. Sokakat megölnek, a császár pedig rémülten menekül, és öklével veri a fejét, mondván: „Jaj nekem, egy gyermek győzött le engem!” Őket pedig egy angyal szabadította ki, és egy folyó partján találták magukat. Itt megpihentek és imádkozva adták vissza lelküket az Úrnak. Tetemüket sasok őrizték, és Vitus kinyilatkoztatására Florentia, egy előkelő asszony találta meg, és nagy tisztességgel temette el őket. Diocletianus alatt szenvedtek vértanúságot, aki az Úr 287. éve táján kezdett uralkodni.