Évközi 11. hét péntekje

Évközi 11. hét péntekje

Valójában, Pál magáról tett vallomása tárja fel az evangélium üzenetét. Pál nemhogy kincseket nem gyűjtött itt a földön, de mérhetetlen kínt, gyötrelmet, megaláztatást, elutasítást, nélkülözést, kísértést, veszélyt, halálfélelmet, megvetést viselt el, ami azonban, hitében megerősítést szerzett neki! Az utókor számára Krisztusnak a legnagyobb prófétájává lett, bizonyos, hogy a mennyekben kincsvadásszá. Krisztus társává Isten örökségében.

Már hallom, jó keresztény módjára mondjuk: „Jézus nem várja el tőlünk, mindegyikünktől, ezeket a megpróbáltatásokat.” Ha felhangzik bennem ez a magamat felmentő „büszkeség”, akkor engednem kell annak a hangnak is, mely azt mondja: miért gondolom, hogy Pál esetében, Jézus várta el azt, hogy elviselje ezeket a megpróbáltatásokat? És valójában nem is az a kérdés itt, hogy Isten elvárja-e tőlünk a szenvedést, vagy sem. A kérdés az, hogy én, mit vagyok hajlandó magamra vállalni azért, hogy az Istentől nekem ajánlott szövetségre igent mondjak, amikor annak ott van az ideje? Mit jelent az én életemben, hogy vállalok bármit Istennel való szövetségemért? Nekem nem a kísértésre kell igent mondanom, hanem Isten ajánlatára, akkor is, ha az megpróbáltatással jár, állhatatosságot, és hűséget bizonyosságként várva.

Azt nem tudjuk, hogy Pál mikor és mire mondta azt, hogy na, ezt már nem. De azt hallhatjuk, hogy miket vállalt be, miket viselt el, mikor és miben volt engedelmes; állhatatos, hűséges. Persze, azt sem tudjuk, hogy amikor majd őt számon kérik, miért mit kap. Nem is kell nekünk tudnunk, de ugyanígy, azt sem kell tudnunk, hogy a mi esetünkben mire mi lesz a válasz. A lényeges az, hogy egyetértsünk Richard Rohral abban is, hogy „Ha nem állunk készen arra, hogy ebben az átmeneti káoszban éljünk, hogy magunkban tartsuk a feszültséget, amely ilyen átmeneti káosszal jár, akkor nem fogunk a hitben, az imában és az Istennel való kapcsolatban mélyebbre jutni. Ha megadjuk magunkat a félelmünknek, akkor nem leszünk képesek a következő szintre lépni, mert a félelem előre megjósolhatatlan ott lesz.” Itt, és most. Ebben az életben dől el sok minden, talán minden. A szeretet, vagy a félelem motivál engem? A szeretet egyféle, a félelemnek rengeteg formája van. Bárminek is nevezem, csak, hogy magamat felmentsem, az akkor is félelem. Nem szégyen a félelem sem, és nem is érzelmi alapon kell eltávolodnom a félelmeimtől, hanem a hit által, mely a szeretetbe olt bele engem. Isten végtelen és túláradó szeretetébe, mely megtartó, sőt megmentő, az örök életre.

Azt hiszem, még sokszor, nagyon sokszor el kell olvasnom Pál szavait ahhoz, hogy ne ijedjek meg a kísértés idején. Nekem, hűségesnek, és állhatatosnak kell lennem, Pál példájából merítve erőt, Krisztus intelmére, mint alapkőre építkezve! Az élet próbakő, a próbatételek arra vannak, hogy bizonyítsam: mire vagyok képes használni az életemet?

Istenem, kérem küld el Szentlelkedet, a bátorság lelkét, a bölcsesség lelkét, a békesség lelkét, az állhatatosság lelkét, a türelmesség lelkét, hogy életem minden hátralévő helyzetében Veled, és Érted hozzam meg döntéseimet szeretetből, és ne félelemből! Ámen