Évközi 13 hét szerda

Évközi 13 hét szerda              
Ter 21, 5. 8-20; Mt 8, 28-3
„Ábrahám százesztendős volt, amikor megszületett Izsák”

Ez a nap Isten kiválasztottjának, Ábrahámnak örömnapja. Ezt következethetjük ki a Biblia szövegszerkesztéséből. Az Ószövetségben mindig sokkal, nagyobb figyelemmel fordultak az emberek a férfiak felé. A nők szerepét a családi életre korlátozták. Ritkán akadtak közéleti személyiségek az asszonyok között. Igazán a Megváltó Jézus adott rangot a női nemnek, aki senki és semmi mást nem kért magának földi születéséhez, mint egy szeplőtelen édesanyát. Ő azért jött a földre, hogy megváltást hozzon. Az emberek összezavarták azt a gyönyörű rendet, amelyet Isten a teremtéssel megvalósított. Különösen fájó volt számára, hogy a teremtés első célját, Isten szeretetének beteljesülését zavarták meg az értetlen emberek a maguk önszeretetével. De az érv, hogy Isten előbb teremtette Ádámot és belőle vette az asszony testének anyagát is, arra mutat, hogy a család és az emberiség feje Ádám, a férfi. Maga Isten is a történelem során a férfiak vezető szerepét domborítja ki. Ábrahámot hívja meg a megváltás előkészítőjének. Az ő hite lesz a megváltó eljövetelének fő támpontja. Neki rendelte Isten a hit óriási próbáját is. Hatvan évesen kapja meghívását és az ígéretet, hogy majd születik fia. Az ő korában is tudták az emberek, hogy a gyermekáldás rendszerint az ifjú házasok öröme. A Szentírás ugyan az ókorból idézi nagyon öreg, több száz éves férfiak életéből, hogy nemzettek abban az életkorban is fiúkat és leányokat, de azt is hangsúlyozzák, hogy apja házát, jogait és javait elsősorban az elsőszülött fiú örökölte.  Ábrahám mellett Sára, az édesanya is nagyon boldog fia, Izsák születésnapján. A nap krónikájában bőségesen emlegeti Sára örömét. Érthető az édesanya öröme, hiszen ő szervezetével, lelkületével elsősorban a gyermek foganására és megszülésére kapott Istentől megbízatást. Egyik barátom mesélte, hogy ő és felesége kis gyerekkortól együtt nevelkedtek. Nagyon szerették egymást, házasságot kötöttek, boldogan éltek. Amikor azonban megszületett az első gyermekük, attól kezdve ő lett a központ a családban, én meg háttérbe szorultam. Sára is boldogan gondol férje örömére, de rögtön hozzáteszi: „Ki mondta volna Ábrahámnak, hogy a Sára még fiút fog szoptatni, hisz vénségemben szültem neki!”(7) Úgy tűnik, ezekben a napokban Sára teljesen megfeledkezett arról, hogy hét-nyolc évvel korábban elvesztette türelmét, és ő erősködött, hogy Ábrahám vegye másodfeleségül Hágárt, az egyiptomi szolgálólányt. Aztán jött a harmadik születésnap. Addig az édesanya szoptatta gyermekét. Háromévesen viszont elválasztották, éreztették vele önállóságát, és „elválasztása napján Ábrahám nagy lakomát rendezett”. (8) Aztán felnőtt, folytatta apja-anyja életét, vitte tovább a megváltói áldást. Igen, a messiási áldás volt a fontos. Isten ezt szánta nekünk nagy ajándéknak. Sajnos, maguk a kitüntető szerepet nyertek sem értették egészen Isten gondolatait, és sok bonyodalmat okoztak a hibátlan tervek felül bírálatával, úgy, mint Sára is. Isten ennek ellenére nem sértődik meg, javunkra fordít mindent. Próbáljuk a szeretet szellemében tovább vinni az Ő terveit!