Sirák Fiának Könyve 24.

„A szép, szelíd beszéd sok barátot szerez, a jóakaró nyelvnek szépen felelgetnek” 

 
A bölcs véleménye megfontolt vélemény azok számára, akik komoly barátot keresnek maguknak. Amikor Sirák fia erre alkalmas példát keresett az Ószövetségben, Sámuel prófétától nem kellett messzire nézelődnie. Sámuel Istentől kapta meg gyermek korában az útbaigazítást. Nem ismerve a felnőttek világát nevelőjéhez, Éli főpaphoz ragaszkodott kitartó szeretettel. Az ősz főpap a saját fiaiban nem bízhatott meg. Egymás után kapta családja tagjairól az elrettentő híreket: Isten rendelkezése ellenére megzavarták az égő áldozatok bemutatását, a legszebb húsdarabokat nem engedték feláldozni az Úrnak, mert a pap fiai saját konyhájuknak követelték. Vagy nem merte apai tekintéllyel rendreutasítani a fiait, vagy azt vélte, hogy ezek a fiúk születésük jogán a főpapi tisztség várományosai, nem szabad őket fegyelmezni. Ezért Isten a kisgyermekként gondjaira bízott Sámuellel üzent neki, hogy a fiait ilyen lelkülettel nem fogadja el a jövő legfőbb méltóságaira: egy hamarosan bekövetkező ütközetben megölik őket a filiszteusok. (1Sám 3,1-4,18) Éli a kisfiút az őszinteségre késztette. Isten alkalmasnak találta, jobb akarója, mondhatjuk barátja lett nevelőjének, mint a saját fiai. Sámuel megöregedve, saját fiaiban is csalódott, nemcsak az általa Isten parancsára felkent Saul királyban. (1Sám 15,10-34) Isten mégis vele kerestette meg Betlehemben Izájt, hogy fiai közül kenje fel Izrael új királyának azt, akit majd kijelöl az Úr. Izáj hét fiát állította Sámuel elé. Ő már az elsőnél vette volna az olajos szarut, hogy királlyá kenje Eliabot. „Az Úr azonban ezt mondta Sámuelnek: Ne a külsejét és magas termetét nézd, mert hisz elvetettem. Isten ugyanis nem azt nézi, amit az ember. Az ember a külsőt nézi, az Úr azonban a szívet. (16,7) Ugyanezt tette mind a hét bemutatott legényre. Végül Sámuel rákérdezett: Mind itt vannak a fiaid? A legkisebb nincs itt, válaszolta, a nyájat őrzi.  Sámuel erre meghagyta Izájnak: Küldj el valakit, keresse meg, mert addig nem ülünk hozzá az áldozati lakomához, amíg itt nincs. Izáj elküldött érte. Vörös volt, nyílt tekintetű és szép termetű. Az Úr így szólt: Rajta, kend föl mert ő az. Erre fogta az olajos szarut, és fölkente testvérei körében. Attól a naptól eltöltötte Dávidot az Úr lelke, Sámuel meg útra kelt, és elment Rámába” (1Sám 16,7-13) Dávidot Saulnak ajánlották, hogy elűzze tőle a kísértő gonoszlelket. Dávid legyőzte az óriás termetű filiszteust a parittyája segítségével. Odarohant hozzá, és a filiszteus fejét annak kardjával levágta, amint előre megmondta neki: „Karddal, dárdával és lándzsával jössz ellenem. Én azonban a seregek Urának, Izrael csatasorai Istenének nevében közeledem feléd, akit kigúnyoltál. Az Úr ma kezembe ad. Legyőzlek és fejedet veszem” (17,45) Ezt a győzelmet Saul nagyra értékelte. Dávid a király fiában, Jonatánban jó barátot kapott. „Jonatán szövetséget kötött Dáviddal, mivel úgy szerette, mint saját magát. Jonatán levette köntösét, ami rajta volt, és Dávidnak adta. Ugyanígy a harci fölszerelését is, még a kardját, íját és övét is”(18,4) a zsoltárok között a 89-ben büszkén, boldogan említik két ízben is: „Az úr kegyelméről énekelek örökkön örökké (2) Szövetséget kötöttem választottammal, megesküdtem szolgámnak, Dávidnak: Nemzetségedet minden időkre alapítom, trónodat minden nemzedékre megszilárdítom (4-5). „Pajzsunk az Úré, Izrael Szentjéé, a mi Királyunké. Egykor látomásban beszéltél, s így szóltál szentjeidhez: Egy erősre tettem a koronát, fölemeltem, akit kiválasztottam a népből. Kiválasztottam szolgámat, Dávidot, szent olajommal fölkentem, hogy kezem mindig segítse, és karom erőt öntsön belé” (19-22) a nyolcadik fiú, akit a válogatóra haza sem hívtak a rétről, Isten Barátja, a Messiás őse lett. Gyengeségeit büntette Isten, de el nem vetette. Követhetjük az úton, az Úr minket is segít.