Évközi 30. hét csütörtök

Évközi 30. hét csütörtök

„Ha Isten velünk, ki ellenünk?” Bízunk abban, hogy Isten minket eleve az üdvösségre rendelt.„Akiket pedig eleve elrendelt, azokat meg is hívta, és akiket meghívott, azokat megigazultakká is tette, akiket pedig megigazultakká tett, azokat meg is dicsőítette” (Róm 8,30) Pál apostol ezzel az örömmel ajándékozott meg, tudva,hogy emberek lévén, könnyen felébred bennünk sok tapasztalat nyomán a félelem: Amikor annyi mindent elvettek tőlünk, nem lesz-e préda a hitünk, nem veszítjük-e el az üdvösségünket is ellenségeink alattomos támadásai miatt?Több magyar testvérünk szívéből is kilopták a hitet. „Hit nélkül lehetetlen tetszeni az Istennek (Ter 5,24G) mert aki Istenhez járul,      annak hinnie kell, hogy ő van, és megjutalmazza az őt keresőket” (Zsid 11,6) Szent Pál felteszi a kérdést: „Ha Isten velünk, ki ellenünk?”Részletesen felsorolja a lehetséges ellentéteket, de azonnal megválaszol mindegyikre:a győzelmük kizárva, amíg Isten valóban velünk van; még pontosabban: amíg mi el nem hagyjuk Istent: „Ő, aki tulajdon Fiát sem kímélte, hanem odaadta értünk, mindnyájunkért, ne ajándékozna vele együtt mindent nekünk? Ki lenne vádlója Isten választottjainak? Isten az, aki a megigazulást adja; ki lenne hát az, aki kárhoztat? Talán Krisztus Jézus, aki meghalt, mi több, fel is támadt, Isten jobbján van és közbenjár értünk?” (32-34) Sem az Atya, sem a Fiú nem küld el senkit magától. Ugyanezt nem lehet eleve kizárni a földi élet különböző tényezőiből, amelyek reális veszedelmet jelentenek a hitünkre és az üdvösségünkre: „Ki szakíthat el minket Krisztus szeretetétől? Nyomorúság vagy szorongatás? Éhség, mezítelenség, veszedelem, üldözés vagy kard? Amint írva van: „Miattad gyilkolnak minket naphosszat, olybá vesznek, mint a leölésre szánt juhokat” (Zsolt 44,23) (35-36) Az apostol életében ezek nagyon is reális, állandó veszedelmek voltak Krisztus követői ellen. A diadalmas hangsúly kétséget nem hagy, hogy keresztény ember ezekkel nem rettenthető meg, de az apostol kimondja, mint cáfolhatatlan választ: „De mindezeken győzedelmeskedünk az által, aki szeret minket. Abban ugyanis biztos vagyok, hogy sem halál sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem jövendők, sem erők, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat minket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van”. (37-39) Ez a csodálatos, magabiztos válasz sorozat tehát érvényes, de csak akkor, ha Isten valóban velünk van, ha mi nem hagytuk el őt. Gyermekei lettünk a keresztség szentségében. Egész Európa egységesen keresztény, azaz Krisztushoz tartozó népekből állt. Kereszténnyé tettük azokat is, akik minket támadtak: kunokat, besenyőket, jászokat. Európa népei most már nem keresztények. Vannak keresztény maradékok, de akik formálisan megtagadják hitüket, vagy formálisan nem, de állandó és megátalkodott gyűlölködők, azok nyilván nem keresztények. A kereszténység a szeretet vallása, a gyűlölködés a sátán hitvallása. Ha visszaimádkozzuk hitetlenné tett testvéreinket Isten karjaiba, akkor ismét bátran elmondhatjuk: „Ha Isten velünk, ki ellenünk?”