Évközi 30. hét szombat

Évközi 30. hét szombat

Vajon elvetette Isten az ő népét?”

 
Szent Pál apostolnak az jelentet fájdalmat, hogy nem tud segíteni Izrael üdvösségének előmozdításában, pedig meghozná a legnagyobb áldozatot is: lemondana saját boldogságáról is azért cserébe. A mai szentleckében új szempontokat vizsgál meg. Miért lehetséges, hogy idáig jutott az ószövetségi választott nép? Az első kérdés: „Vajon elvetette isten az ő népét?” A korábban már hallhattuk, hogy Isten nem vet el senkit, miért tett volna ilyen fájó kivételt pontosan azokkal, akiket kétezer éve már annyi jövendöléssel és áldással tüntetett ki ígéreteiben. Ezért rögtön meg is felel a felvetett kérdésre: „Szó sincs róla! Hiszen én is izraelita vagyok, Ábrahám utóda Benjamin törzséből. Isten nem taszította el népét, amelye eleve agáénak ismert” (1-2a) Ezután hosszú történelmi fejtegetésbe kezd. Bemutatja azokat az epizódokat, amelyekben az izraeliták nagy károkat okoztak Isten ügyének, amikor megölték Illés próféta tanítványait. Maga Jézus is hallgatói szemére veti, hogy őseik megölték a prófétákat, az utódok meg síremlékeket állítanak nekik (Mt 23,29-36) De ezeknek is megbocsátott Isten.„azt kérdem már most: Vajon úgy botlottak-e meg, hogy végleg elessenek? Semmiképpen sem. Ellenkezőleg, az ő vétkükből üdvösség támadt a pogányoknak azért, hogy őket versengésre serkentse. Ha pedig már a vétkük is nyereség a világnak, és mulasztásuk gazdagodás a pogányoknak, mennyivel inkább az lesz a beteljesedésük!” (11-12) Egyébként nem az összes izraelita vesztette el józan látását és zárkózott el Jézus elfogadása elől. „Nem akarom, testvérek, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozzatok, és meg ne ismerjétek azt a titkot, hogy a vakság Izraelnek csak egy részében következett be, addig, amíg a pogányok összessége be nem lép, s így majd egész Izrael üdvözül, amint meg van írva: Eljön a Szabadító Sionból és elfordítja Jákobtól a gonoszságot” (Iz 59,20-21; Róm 11,25-26) Utalni látszik az apostol arra, hogy Jézus az utolsó vacsorán új és örök szövetséget hozott létre önmaga és az emberek között (Mt 26,27-28): „S ez lesz velük a szövetségem, amikor elveszem a bűneiket” (Róm 11,27) Amikor elismerik majd, hogy az Ószövetség Jézussal véget ért, az áldozatai és papsága érvénytelen lett, hiszen csak előképek voltak, rendeltetésük értelmetlen lett, amikor beteljesült a valóság, és el is fogadják formálisan Istennek ezt a rendelkezését, akkor beléphetnek a keresztény közösségbe. Ekkor megtalálják Jézust, akit atyáik annak idején kiátkoztak, hiszen azért ragaszkodtak, hogy Jézus keresztfára legyen felfüggesztve, mert így van írva: „Átkozott mindaz, aki a fán függ”. (MTörv 21,23; Gal 3,13) Mindez kettős célt szolgál: „Ők az evangéliumot tekintve ugyan ellenségek a ti javatokra, a kiválasztottságot tekintve azonban igen kedvesek az ősök kedvéért. Isten ugyanis nem bánja meg adományait és hívását” (Róm 11,28-29)