Évközi 30. hét vasárnap
„Szóltak
neki, hogy hallgasson, de ő annál hangosabban kiáltotta: „Dávid fia, könyörülj
rajtam!”
Az Anyaszentegyház két olyan olvasmányt rendelt felolvasásra és elmélkedésre, amelyek az örömet árasztják. Az olvasmányban a Jeruzsálem pusztulásán és népe iszonyatos bűnein sokat kesergő Jeremiás prófétát halljuk. Éppen megadja neki az Úr az örömhírt: a megalázó fogság hetven év múlva véget ér! Felszólítja az otthon hagyottakat, de talán az egész világ jó lelkű Biblia olvasóit: „Kitörő örömmel örüljetek Jákobon, örvendjetek annak, aki első a nemzetek között. Dicsőítsétek, hirdessétek és mondjátok: Az Úr megszabadította népét, Izrael maradékát”. (Jer, 31,7) Aztán újabb örömről is beszél: aki a fogságban elvesztette szeme világát, Isten őt sem hagyja ki a hazatérés öröméből. A várandós és szülő anyák kíméletre szorulnak: Isten maga vigyáz rájuk. Amikor siratják a hosszú, kínos fogságot, Isten letörli könnyeiket, élő forrásvízről gondoskodik számukra. Mindezt úgy cselekszi az Úr, mint a legjobb édesapa. A büntetés jogosan érte mind a déli, mind az északi országot. Testvérviszály miatt szakadt ketté Dávid és Salamon egységes országa. A déliben Júda és Benjamin törzse élt. Az északi, Izrael nevét viselő ország vezértörzse Manassze volt, Egyiptomi József kisebbik fiának nagyra nőtt törzse. Ezért csak őt említi az Írás. Az öröm új forrása tehát az lesz, hogy a rokonok újra egy közösségben élnek, mint Isten gyermekei. Az evangéliumban arról hallunk, hogy Jézus Jerikót elhagyva nagy tömeg közepette indul Jeruzsálem felé. Az emberek vidáman beszélgetnek. Az általános zsibongásban egyszer csak felfigyel az út mentén kolduló vak férfi: Timeus fia, Bartimeus. Kit kísér ez a rengeteg ember? – kérdezi. Amint meghallja, hogy a Názáreti Jézust, felragyog az arca: hallotta már sok-sok beteg meggyógyítását, köztük több vak gyógyulását is. Csodás alkalom, hogy én is kérjem szemeim megnyitását. Kiabálni kezd: „Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!” (Mk 10,47) Reménytelen kísérlet túlkiabálni egy szál hangon a tömeg zsivaját. Szólnak is neki, ne reménykedjék, úgysem hallja meg Jézus. De a vaknak ez az egyetlen remény, hogy lásson, dolgozni tudjon, családot alapíthasson, emberként élhessen ő is. Jézus mindent tud róla. Ő rendezte így jerikói látogatását, hogy vele találkozzék, és meggyógyítsa. Megáll, oda hívja maga elé. Akkor már mások is biztatják: „Bátorság! Gyere, hív téged”. (49) A vak ember felugrik, tele bizalommal kapja el az egyik segítő kezet, és megy. Jézus pedig barátságosan megkérdezi: „Mit akarsz, mit tegyek veled?” (51) Nem furcsa a kérdés? Jézus nem tudja talán, hogy a vak ugyan mit akarhat tőle kérni? Hogyne tudná! De hát ez kegyelem, és minden kegyelmet kérni kell. Kéri is azonnal: „Mester, hogy lássak. Jézus erre így szól hozzá: Menj, a hited megmentett téged. Az pedig nyomban visszanyerte látását, és követte őt az úton”. (51-52) A két örömhír ma nekünk szól: Az eladott fogságunk évekkel megnyúlt. Népünk egy része önként nyújtotta meg ennyivel az egész ország nyomorát. Ma felajánlja nekünk Jézus, itt állok, mit kértek? Uram, hogy hinni és látni tudjanak magyar testvéreink, akiknek hite elveszett, látásuk elvakult. Tudjuk, hogy a kérés nagy, hogy buzgó hittel kérni kell. Itt állunk előtted és kérünk, a többit biztatjuk: gyertek, a Mester titeket is vár.„Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtunk!”
Az Anyaszentegyház két olyan olvasmányt rendelt felolvasásra és elmélkedésre, amelyek az örömet árasztják. Az olvasmányban a Jeruzsálem pusztulásán és népe iszonyatos bűnein sokat kesergő Jeremiás prófétát halljuk. Éppen megadja neki az Úr az örömhírt: a megalázó fogság hetven év múlva véget ér! Felszólítja az otthon hagyottakat, de talán az egész világ jó lelkű Biblia olvasóit: „Kitörő örömmel örüljetek Jákobon, örvendjetek annak, aki első a nemzetek között. Dicsőítsétek, hirdessétek és mondjátok: Az Úr megszabadította népét, Izrael maradékát”. (Jer, 31,7) Aztán újabb örömről is beszél: aki a fogságban elvesztette szeme világát, Isten őt sem hagyja ki a hazatérés öröméből. A várandós és szülő anyák kíméletre szorulnak: Isten maga vigyáz rájuk. Amikor siratják a hosszú, kínos fogságot, Isten letörli könnyeiket, élő forrásvízről gondoskodik számukra. Mindezt úgy cselekszi az Úr, mint a legjobb édesapa. A büntetés jogosan érte mind a déli, mind az északi országot. Testvérviszály miatt szakadt ketté Dávid és Salamon egységes országa. A déliben Júda és Benjamin törzse élt. Az északi, Izrael nevét viselő ország vezértörzse Manassze volt, Egyiptomi József kisebbik fiának nagyra nőtt törzse. Ezért csak őt említi az Írás. Az öröm új forrása tehát az lesz, hogy a rokonok újra egy közösségben élnek, mint Isten gyermekei. Az evangéliumban arról hallunk, hogy Jézus Jerikót elhagyva nagy tömeg közepette indul Jeruzsálem felé. Az emberek vidáman beszélgetnek. Az általános zsibongásban egyszer csak felfigyel az út mentén kolduló vak férfi: Timeus fia, Bartimeus. Kit kísér ez a rengeteg ember? – kérdezi. Amint meghallja, hogy a Názáreti Jézust, felragyog az arca: hallotta már sok-sok beteg meggyógyítását, köztük több vak gyógyulását is. Csodás alkalom, hogy én is kérjem szemeim megnyitását. Kiabálni kezd: „Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!” (Mk 10,47) Reménytelen kísérlet túlkiabálni egy szál hangon a tömeg zsivaját. Szólnak is neki, ne reménykedjék, úgysem hallja meg Jézus. De a vaknak ez az egyetlen remény, hogy lásson, dolgozni tudjon, családot alapíthasson, emberként élhessen ő is. Jézus mindent tud róla. Ő rendezte így jerikói látogatását, hogy vele találkozzék, és meggyógyítsa. Megáll, oda hívja maga elé. Akkor már mások is biztatják: „Bátorság! Gyere, hív téged”. (49) A vak ember felugrik, tele bizalommal kapja el az egyik segítő kezet, és megy. Jézus pedig barátságosan megkérdezi: „Mit akarsz, mit tegyek veled?” (51) Nem furcsa a kérdés? Jézus nem tudja talán, hogy a vak ugyan mit akarhat tőle kérni? Hogyne tudná! De hát ez kegyelem, és minden kegyelmet kérni kell. Kéri is azonnal: „Mester, hogy lássak. Jézus erre így szól hozzá: Menj, a hited megmentett téged. Az pedig nyomban visszanyerte látását, és követte őt az úton”. (51-52) A két örömhír ma nekünk szól: Az eladott fogságunk évekkel megnyúlt. Népünk egy része önként nyújtotta meg ennyivel az egész ország nyomorát. Ma felajánlja nekünk Jézus, itt állok, mit kértek? Uram, hogy hinni és látni tudjanak magyar testvéreink, akiknek hite elveszett, látásuk elvakult. Tudjuk, hogy a kérés nagy, hogy buzgó hittel kérni kell. Itt állunk előtted és kérünk, a többit biztatjuk: gyertek, a Mester titeket is vár.„Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtunk!”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése