REGENSBURGI SZENT WOLFGANG

REGENSBURGI SZENT WOLFGANG (FARKAS) 

püspök

*Schwaben, 924 körül. +Pupping, 994. október 31.

Közepes jólétben élő, szabad szülők gyermekeként született, s hetedik életévétől kezdve egy pap oktatta, majd Reichenau akkoriban igen híres kolostori iskolájába került, ahol hamarosan kitűnt tehetségével, jámbor komolyságával és szerénységével. A közösen keresett nagy cél hozta össze itt Wolfgangot Henrikkel, würzburgi Poppo püspök testvérével, a későbbi trieri érsekkel, akivel egész életre szóló barátságot kötött. Wolfgang előtt egyedül a ,,vita monastica'' (szerzetesi élet) lebegett célként, Henriket viszont a világi főpap életpályája vonzotta.

Henrik rábeszélő művészetével elérte, hogy Wolfgang a würzburgi dómiskolában tanult tovább, ahol a jó barátok együtt részesültek a kor híres tanítója, az itáliai Novarából származó István oktatásában. Wolfgangnak a legkülönbözőbb kérdésekben tanúsított éleslátása sem tanulótársai, sem mestere előtt nem maradt rejtve. Ő pedig a püspöki város közepette kezdett mindinkább szakítani a világi becsvággyal. A szerzetesi fogadalom letétele lett legfőbb vágya, de barátja, Henrik egyelőre más irányba terelte Wolfgang életútját: amikor 956-ban I. Ottó császár Henriket meghívta Trier érseki székébe, Wolfgang vele ment, s ott a katedrális kanonokja és tanára lett. E helyzetében is aszketikusan élt, fellépésében szerény maradt. Jellemző volt rá, hogy tanítványaitól nem fogadott el tandíjat, pedig megillette volna. Csakhamar sikerült a trieri káptalan tagjait visszavezetnie a kánonok szerinti, ,,kanonoki'' életre.

Amikor 964-ben Henrik érsek meghalt, még utolsó órájában is magas állást akart közvetíteni Wolfgang számára. Ő azonban elutasította azt, és szerzetes lett Einsiedeln szigorú fegyelméről ismert kolostorában, ahová mint tanár sok hallgatót vonzott.

970 körül az augsburgi Szent Ulrik (lásd: 335. o.) püspök, aki látogatóként tartózkodott a kolostorban, pappá szentelte. Életrajzírói erre az időre vonatkozóan közlik egy látomását, amelyben megjelent neki Szent Otmár (689 körül--759), s tudatta vele ,,szegényes és ínséges'' vándorlásának kezdetét és élete utolsó huszonkét évére megjövendölte számára a püspöki méltóságot.

Wolfgangban felébredt a vágy a missziós tevékenység iránt; elhagyta a kolostort, Csehországon át Magyarországra vándorolt, de lelkében szerzetes maradt egész életén át. Annak felismerése azonban, hogy a kolostor falai mögött nem képes kifejteni képességeit, ismét a világ nyomorúsága felé fordította.

Magyarországon akkor már sikeresen megkezdte a térítés munkáját passaui Szent Pilgrim (lásd: A szentek élete, 879. o.) püspök. Amikor Pilgrim értesült hittérítői buzgalmáról, magához hívatta Passauba. Személyes találkozásuk feltárta számára e férfi jelentőségét. Mint már ifjúkorában is, most újból megkísérelték, hogy Wolfgang képességeit egy püspökség vezetésének javára kamatoztassák; ezúttal sikerrel. Pilgrim mindent gondosan elrendezett; 972 karácsonyán I. Ottó császár a még mindig vonakodó Wolfgangot Regensburg püspökévé nevezte ki; egy olyan püspökségbe, amelynek cseh területen voltak missziós feladatai. Most kellett hát megmutatkoznia, hogy éppen ez a helyzet kínált Wolfgang számára lehetőséget arra, hogy megvalósítsa krisztusi életét. A legszerényebb igények, mindenféle személyes becsvágytól való mentesség, szervezőképesség és áldozatkészség, a helyi adottságokba való beleérzés, valamint szelíd kímélet és irgalmasság jellemezték püspökségét.

Kinevezése utat nyitott Bajorországban a reformra kész szerzetesség számára. ,,Lennének csak szerzeteseink, minden más bőségesen elegendő lenne'' -- ezekkel a szavakkal foglalta össze a programot, amellyel püspöki munkáját megkezdte. Bár a püspökségnek pénzügyi hátrányt jelentett, nem habozott, hogy a regensburgi régi Szent Emmeram kolostort, amely mindig a püspökséghez tartozott, elválassza tőle, és egy rátermett apát vezetése alá helyezze. A bencés regula szigorú figyelembevétele volt a püspök célja székvárosa és egyházmegyéje kolostoraiban. Regensburgban megalapította a bencés nővérek kolostorát (Közép-Münster), s megreformálta Felső- és Alsó-Münster két női alapítását; mindezt a Regensburgban székelő II. Henrik herceg támogatásával. Wolfgang püspöksége idején Regensburg szellemi életében erős fellendülés következett be (könyvkészítés, miniatúrafestészet).

A püspök tettereje és szelídsége, egyszerű prédikációja és szerény életmódja megszerezte számára népe szeretetét. Jellemző rá egy esemény, amelyről életrajzírója, Otloh tudósít: egy nyomorúságosan öltözött szegény ember ellopott egy darabot a püspök értékes ágyfüggönyéből. Az egyik buzgó őr észrevette, s a szerencsétlent ura elé hurcolta. Wolfgang először azokat dorgálta meg, akik oly rosszul őrködtek, hogy kísértésbe vitték a szegény embert. Ezután ,,szívében részvétre indulva'' nagylelkűen megbocsátott a tolvajnak, s a püspöki ruhatárból ruhákat hozatott számára.

Széles egyházpolitikai látóköréről tanúskodik önzetlen együttműködése II. Ottó császárral és Civakodó II. Henrik herceggel, akinek gyermekeit -- a későbbi Szent II. Henrik (lásd: A szentek élete, 345. o.) császárt, augsburgi Brúnó püspököt, Boldog Gizellát (lásd: A szentek élete, 767. o.) és Boldog Brigidát -- egy ideig ő nevelte Regensburgban.

Mivel a csehországi misszió érdekében Ottó császár szükségesnek tartotta egy új cseh püspökség felállítását, Csehország viszont a regensburgi egyházmegyéhez tartozott, küldöttséget menesztett Wolfgang püspökhöz, és beleegyezését kérte. A regensburgi klérus ellenezte az új cseh püspökség felállítását, Wolfgang viszont kinyilvánította, hogy szívesen feláldozza önmagát és minden birtokát, csak hogy Csehországban szilárd alapot nyerjen Isten országa. Lemondott Csehországra vonatkozó püspöki jogairól, II. Ottó pedig 976-ban megalapította a prágai püspökséget.

Wolfgang minden helyzetben hűséget tanúsított a császár iránt. Amikor Civakodó Henrik felkelt Ottó császár ellen (976--977), Wolfgang, hogy bebizonyítsa hűségét, a herceg elől Mondsee kolostorába tért ki, s megreformálta és felvirágoztatta a kolostort. Itteni tartózkodása képezi bizonyára ama legenda történeti magvát, amely szerint Wolfgang remeteéletet élt az Abersee, a később róla elnevezett Wolfgangsee mellett.

Életrajza a nép számára csodásnak tűnő tetteiből meglehetősen sokat közöl -- valamennyi irgalmából fakad. E tudósításokból világosan kitűnik, hogy a legkevésbé sem törődött azzal, hogy csodás tetteivel valamiféle különleges dicsőséget szerezzen a maga számára; ellenkezőleg: akár szembeteget gyógyított ki a szenvedéséből, akár megszállottat szabadított meg, a meggyógyítottat mindig hallgatásra intette, hogy tette ne kerüljön nyilvánosságra. ,,Kiderül, hogy milyen tudatosan és buzgón menekült a számára semmit sem jelentő dicsőítés elől, s inkább szigorúnak tűnt, mint hogy az embereknek akarjon tetszeni!'' -- fűzi hozzá életrajza.

994-ben egy Duna menti utazása alkalmával a felső-ausztriai Puppingben fejezte be életét. Újból rávilágít Szent Otmárhoz való kapcsolatára, hogy a helység templomát az ő tiszteletére emelték; Wolfgang -- huszonkét évvel említett látomása után -- az oltár elé vitette magát, majd miután meggyónt és megkapta a szent kenetet, az október 31-ről november 1-re virradó éjjel meghalt. Holttestét ünnepélyes menetben vitték a regensburgi Szent Emmeram kolostorba. Még ma is ott lévő sírjánál számos csoda történt. Szentté avatására 1052. október 7-én került sor Szent IX. Leó pápa regensburgi látogatása alkalmával.

Példája:

Nagy tudósok is kudarcot vallanak,

de csak emberi mércével!

Nem tudhatjuk, hogy mi lesz a végső eredmény…