Szent
Dorottya
[február 6.]
Dorottya (Dorothea), a dicső szűz és vértanú
nemes szenátori vérből származott, atyja Dorus, anyja Thea volt. Az idő tájt
szerte a Római Birodalomban kegyetlenül üldözték a keresztényeket. Dorus maga
megvetette a bálványokat, ezért római javait minden birtokával,
szántóföldjeivel, szőleivel, váraival és házaival együtt hátrahagyta, s
feleségével meg két leányával, Christével és Calistével hajóra szállt.
Cappadociába, Caesarea városába ment, ott telepedett le, és ott született az a
leánya, akinek az életét most készülünk elmesélni.
Dorottyát születése után keresztény szokás szerint egy
szent életű püspök megkeresztelte, és nevet adott neki, atyjának és anyjának
nevéből szerkesztve. A leányka pedig betelt Szentlélekkel, erényekben s a
békesség cselekedeteiben növekedett, szépsége minden leányét fölülmúlta. Az
ördög, az irigy kígyó, a tisztaság megveszekedett ellensége nem tűrhette ezt.
Fabriciust, a tartomány helytartóját szerelemre gyújtotta a szűz Dorottya
iránt, hogy bűnös testi vággyal megkívánja. Fabricius a leányért küldetett, és
hozományként kincseket meg egyéb javakat ígért neki számlálatlanul, ha
feleségül megy hozzá.
Hallva ezt a kedves Dorottya, aki a földi gazdagságot,
mint a föld sarát, semmibe vette, bátran megvallotta, hogy Krisztus jegyese.
Fabricius erre éktelen haragra gyúlt, s a leányt forró olajjal telt hordóba
tétette, de ő Krisztus segedelmével sértetlen maradt, mintha csak balzsammal
kenegették volna. Sok pogány viszont, látva ezt a csodát, megtért lelkében.
Fabricius azt gondolta, hogy varázslat történt, s Dorottyát kilenc napra minden
élelem nélkül börtönbe záratta, a szent angyalok azonban táplálták. Mikor aztán
az ítélőszék elé vezetik, szebb, mint valaha, és mindenki ámul: étlen-szomjan
annyi nap után hogyan lehet ilyen gyönyörűséges.
Fabricius megfenyegette: „Ha nem imádod most azonnal
az isteneket, nem kerülöd el a kínpad gyötrelmeit!” Dorottya így válaszolt:
„Istent imádom, nem az ördögöt, a te isteneid pedig ördögök.” És földre
borulva, szemét az égre emelve imádkozott az Úrhoz, mutassa meg
mindenhatóságát, hogy ő az egy Isten, s hogy nincs más Isten rajta kívül,
Fabricius egy oszlopot állíttatott, s rátétetett egy bálványt; íme, hirtelen
angyalok serege jelent meg, és úgy összetörték a bálványt, hogy egyetlen
darabkája sem maradt még az oszlopnak sem. Hallani lehetett, ahogy az ördögök a
levegőben kiáltozták: „Dorottya, miért pusztítasz el bennünket?” És sok ezer
pogány nyilvánosan megtért, akik később elnyerték a vértanúság pálmáját.
Dorottyát pedig lábánál fogva kínzófára vonták, testét
vaskampókkal tépték, megvesszőzték, megkorbácsolták, majd égő fáklyákat
kötöttek szűz mellére, s félholtan börtönbe zárták másnapig, Reggel
elővezették, de egyetlen seb, egyetlen karcolás sem látszott rajta. Ezen maga
az elöljáró is erősen csodálkozott, és azt mondta neki: „Most elmehetsz, szép
leány, már eléggé megvertek.” És elküldte két nővéréhez, Christéhez és
Calistéhez, akik, félvén a haláltól, elfordultak Krisztustól, hogy térítsék el
húgukat is. Dorottya azonban, gyöngéden szólva nővéreihez, szívük vakságától
megszabadította őket, és visszatértek Krisztus hitéhez. Meghallván ezt
Fabricius, a két nővért háttal egymáshoz kötöztette, tűzbe vettette és
megégettette.
Így szólt ekkor Dorottyához: „Meddig fecséreled az
időnket, te boszorka? Vagy áldozol, és életben maradsz, vagy fővesztéssel
lakolsz!” Dorottya örömtől sugárzó arccal válaszolt „Akárhogy erősködöl, kész
vagyok Krisztusért, az én Uramért és jegyesemért vállalni a szenvedést. Övé a
gyönyörűségek kertje, ahol rózsákat és almát fogok szedni, és vele örvendezem
mindörökké.” Hallván ezt a zsarnok, felhorkant, és megparancsolta, hogy
furkósbotokkal addig verjék szépséges orcáját, míg el nem fáradnak a pribékek,
és arcvonásainak nyoma sem marad. Másnapig börtönbe zárták. Reggel ismét
sértetlenül vezetik elő, éjjel ugyanis meggyógyította az Üdvözítő. Fővesztésre
ítélik, s mikor a város falain kívülre vezetik, meglátja őt Theophilus, a
birodalom főjegyzője. Gúnyolódva megkéri, hogy küldjön neki rózsát jegyese
díszkertjéből. Dorottya meg is ígérte neki.
Midőn megérkezett a vesztőhelyre, könyörögve
fohászkodott az Úrhoz mindazokért, akik nevének tiszteletére kínszenvedésének
emlékét megülik, hogy szabadítsa meg őket minden gyötrelemtől, különösképpen a
megszégyenítéstől, a szegénységtől és a hamis vádaktól, s hogy életük végén
töredelmet és minden bűnükre bocsánatot nyerjenek. S főként a szülő asszonyok
érezzenek fájdalmaikban gyors megkönnyebbülést, ha nevét segítségül hívják.
Íme, szózat hallatszott a mennyből: „Jöjj, választottam, minden, amit kértél, meghallgatást
nyert.” Dorottya pedig lehajtotta a fejét a bakó előtt. Ekkor egy bíborba
öltözött fiú jelent meg, mezítláb, göndör fürtökkel, ruháján csillagok
ragyogtak, kezében keszkenő, vagyis egy kosárka, három rózsával és ugyanannyi
almával. Dorottya azt mondta neki: „Kérlek, uram, amit nekem hozol, add
Theophilus írnoknak.” Ekkor lefejezték, s boldogan megtért Krisztushoz, az ő
Jegyeséhez. A dicső szűz vértanú, Dorottya, az Úr 287. esztendejében, február
6-án szenvedett vértanúságot, Fabricius elöljárósága alatt, Diocletianus és
Maximianus római császárok idejében.
Theophilus az elöljáró palotájában álldogált, midőn
hirtelen megjelent előtte egy fiú és félrevonva őt, így szólt: „Ezt a rózsát az
almával együtt Dorottya nővérem küldi neked jegyese paradicsomkertjéből,” Azzal
a fiúcska eltűnt. Theophilus ekkor Krisztusnak, Dorottya istenének dicséretére
és dicsőítésére fakadt, akinek hatalmában állt, hogy februárban, midőn hideg
szorongatja a földet, és egyetlen ágacska sem rügyezik, rózsát és almát küldjön
annak, akinek éppen akar. Áldott legyen az ő neve! Az ő bizonyságtételére és
prédikációinak hatására szinte az egész vidék megtért.
Látva ezt a gonosz zsarnok, különféle kínzásokkal gyötrette, akár
Dorottyát, végül apró darabokra szaggattatta, és a madarak eledeléül
szétszóratta. Theophilus pedig, a szent keresztséggel és Krisztus titokzatos
testének és vérének vételével megerősíttetvén, megtért Krisztushoz, aki
megdicsőíti az ő szentjeit, és maga is megdicsőül őbennük, s aki az Atyával és
a Szentlélekkel egylényegű Isten, ki egyenlőképpen örökkévaló, él és uralkodik
mindörökkön-örökké. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése