Az Irgalmasság Szent Éve 171.
Hitünk
legnagyobb titka
A Szentháromság hitünk legnagyobb titka. Olyan igazság, amelyet Jézus
Krisztus ismertetett meg az emberekkel. Tudnunk kell, amit kinyilatkoztatásként
megtudhattunk róla, hittel el kell fogadnunk, de igazán megérteni sosem tudjuk,
még akkor sem, amikor majd a mennyben értelmünk szemével, sőt testi szemünkkel
is látni fogjuk. Ezt a legnagyobb hittitkot Jézus részleteiben nyilvános
működése idején ismertette hallgatóival. Mindjárt a bemutatásánál Keresztelő
János tesz tanúságot a Három Isteni Személyről:„Láttam, hogy a Lélek mint
galamb leszállt az égből és rajta maradt. Nem ismertem őt, de aki azért
küldött, hogy vízzel kereszteljek, azt mondta nekem: Akire látod a Lelket
leszállni és rajta maradni, ő az, aki Szentlélekkel keresztel. Én láttam, és
tanúságot tettem arról, hogy ő az Isten Fia” (Jn 1,32-34) A másik három
evangélista hozzáfűzi: „ s ez a szózat hangzott az égből: Te vagy az én
szeretett Fiam, benned telik kedvem” (Lk 3,22) Az Atyáról sokat beszél Jézus.
Úgy is említi, mint a Jézusban hívő emberek Atyját: „Tudja a ti Atyátok, mire
van szükségetek, mielőtt még kérnétek őt. Ezért ti így imádkozzatok: Mi Atyánk,
aki a mennyekben vagy”. (Mt 6,8-9) A Mennyei Atya Urunk színeváltozásakor
megjelenik és így szól: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt
hallgassátok!” (Mt 17,5) Miért titok, tehát teremtett ésszel felfoghatatlan
rejtély a Szentháromság? Azért, mert minden teremtett személynek egy saját
lényege van, abban él. Istennél azonban van három Személy, és egyetlen, örök,
végtelen nagy szellemi lényegük, amit közösen birtokolnak. Ez a végtelen
szellemi lényeg mindentudó és mindenható. A többi szellemi lényegnek van véges
értelme és akarata, amit birtokol (angyal és ember egyaránt), tehát összetett
mindegyik. Isten lényege nem összetett, hanem végtelenül egyszerű. Ezt a
teremtetlen végtelenséget hárman birtokolják és hárman cselekszenek, azaz
értenek és akarnak vele. Az értésük tökéletes tudás és nem gondolkodás, ismergetés,
akarása minden ténynek egyszerre, de egymás utáni hatással. Az Atya ezt a
végtelen értést és akarást öröktől fogva egyedül birtokolja. Isteni szüléssel
szüli a Fiút és azonnal ajándékozza egészen a darabolhatatlan isteni
természetet, mert a szülés lényege, hogy élő az élőtől származik a természet
hasonlóságára. A Fiú ettől végtelenül boldog, de azonnal visszaajándékozza,
mert az Atya sem élhet nélküle. Aztán az immár közös isteni természetet együtt
ajándékozzák az isteni akarás síkján származó harmadik Személynek,a
Szentléleknek. Ő tehát nem születik, bár élő, de nem hasonmása sem az Atyának,
sem a Fiúnak. A Szentháromságot teremtett értelemmel megérteni sohasem lehet.
Az ember önismeretét merészeljük példaként alkalmazni. Az ember nemcsak mást
képes megismerni, hanem magát is. Ez pontos mása lehet önmagunknak. Istennél
feltétlenül az. Ezt az önismeretet Isten ki is tudja mondani: ezért a Fiúnak
van ilyen neve is: Szó, Ige. A Szentléleknél ez a szó állhatna értelmezésnek:
Szeretet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése