Évközi 15. hét kedd

Évközi 15. hét kedd
Mt 11,20-24
„Azután a városokat, amelyekben a legtöbb csodája történt, korholni kezdte” 

(Mt 11-20)

 Mi, emberek, hajlamosak vagyunk gondolkodásunkban a túlzásokra. Egyik alkalommal idősebb férfihívő így vélekedett: Isten kihirdeti akaratát, elmondja prófétáin keresztül azt is, hogy aki törvényeit megszegi, büntetésben lesz része. Aztán telnek a napok, évek, évszázadok, az emberek sokszor megbántják Istent, és nem történik semmi. A vétkesek ebből arra következtetnek, hogy nem is lesz büntetés, mert Isten irgalmas, megbocsát, legfeljebb az utolsó ítéleten történik valami számonkérés. Még a zsoltárokban is ilyesmit olvasunk. Azt válaszoltam neki: az újszövetségi Szentírás a történelemből pár évtizedet ölel fel, a kilátásba helyezett büntetések nehezen ellenőrizhetők. Az Ószövetség viszont évezredeket mutat be, és ott nyomon követhető a büntetés. Az evangéliumi szakasz most az irgalom követére mutat rá, amint bíróként figyelmezteti hallgatóit és későbbi olvasóit, hogy Isten a szeretet és irgalom Istene, ha a bűnösök őszintén megbánják bűneiket. Kereszthalála és feltámadása után azonnal megadja apostolainak és utódaiknak a bűnbocsátó hatalmat. Egyháza tanítja, hogy ha valaki meggyónja, megbánja bűneit, a gyóntató pap feloldozza, az ilyen bűnöket Isten nem ítéli el sem a külön, sem a végítéleten. Jézus a szent szövegben arról beszél, hogy azért hagyta el a mennyországot és jött a földre, hogy szenvedjen és meghaljon bűneink bocsánatáért. Ha valaki ezt semmibe veszi, és nem hajlandó bűneit megbánni, előírt módon bocsánatot kérni, akkor nem kap irgalmat. Három várost fedd meg: Korozaint, Betszaidát és Kafarnaumot. Az Úr a három városban többször tett látogatást. Betszaidából és Kafarnaumból több apostola származott. Ezek a városok több kegyelmet kaptak, mint sok más helység a zsidók országából. Korozain és Betszaida bűne azért lesz majd több pogány város bűneinek büntetésénél keményebben sújtva, mert azok a Megváltó jelenlétéből semmit nem élvezhettek. Jézus ugyanis tartotta magát az Atya ígéretéhez, hogy a megváltás elsődlegesen a zsidóké, a többi nép pedig rajtuk, illetőleg ősapjukon, Ábrahámon keresztül kapja áldásként. Jézus az ítéletet előre tudja, hiszen Ő lesz a bíró. Előre megmondja, hogy ezeknek a pogányoknak és lakóhelyük földjének tűrhetőbb sorsa lesz, mint Korozainnak és Betszaidának. Fokozottabban bünteti majd az Úr az ítéleten Kafarnaumot. Jézus onnan hívta meg főapostolnak Pétert, bátyját, Andrást, és Zebedeus két fiát, Jakabot és Jánost. Ezen kívül úgy örökítik meg az evangéliumban Kafarnaumot, mint Jézus lakhelyét. Ennek ellenére letöri büszkeségüket: „és te, Kafarnaum! Talán az égig emelkedsz? Alászállsz majd az alvilágba!” (23) Mikor megérkeztünk szentföldi utunkon, meglepetve láttam, hogy Kafarnaum helyén vastag földtakaró rejti az egykori házak romjait. Ferences régészek megvásárolták a rommezőt, és a tó partján kiásták a föld alól a zsinagóga romjait. Jézus ebben hirdette meg Szent Testének és Vérének nagy ajándékát, az Eukarisztiát. Falmaradványok maradtak a híres imaházból. Pár méterre ettől kiásva, restaurálva Péter tóparti háza. A közelben új épület: a ferencesek kolostora. A Szentírás ismerői pedig megborzonganak: az ítéleten eme kétezer éves romokon még mi történik, ha a négyezer éve földrengéssel és kénes esővel elpusztított Szodoma és Gomorra sorsa tűrhetőbb lesz az ítélet napján? (24) Ne az ítélet veszedelme indítson bűnbánatra bennünket, hanem Megváltónk és Édesanyja, a Magyarok Nagyasszonya irántunk tanúsított évezredes kitüntető szeretete.