Levélben búcsúzott el Veres András szombathelyi püspök egyházmegyéje híveitől

Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke 2006 augusztusától egy hónap híján egy évtizedig szolgált megyéspüspökként a Szombathelyi Egyházmegye élén. Egyházmegyéje papjaitól és híveitől az alábbi levélben búcsúzott el.

Főtisztelendő Paptestvérek, Krisztusban Kedves Hívek!

Biztosan közös a tapasztalatunk: sokkal könnyebb valakit köszönteni, mint elbúcsúzni tőle. Ugyanígy sokkal könnyebb volt tíz évvel ezelőtt a beköszönő levelet megírnom, mint most elbúcsúzni. Mégis belső indítást érzek arra, hogy az Egyházmegye papjaitól és híveitől levél formájában is búcsút vegyek. Bár bízom benne, hogy sokakkal fogok találkozni az elkövetkező években is, de kapcsolatunk értelemszerűen megváltozik azzal, hogy elköltözöm a Szombathelyi Egyházmegyéből.

Sokféle emlék és még több érzelem ébred bennem, ha az elmúlt tíz esztendőre visszagondolok. Ismeretlenül érkeztem az Egyházmegyébe, s most mennyi jó ember szeretetével gazdagodva távozhatok! A vizitáció alkalmával ellátogattam az Egyházmegye minden településére. Ott találkozhattam nemcsak a település lelkipásztorával és hívő népével, hanem a polgármesterekkel és iskolaigazgatókkal is. A bérmálások és a különböző ünnepek alkalmával is sok-sok emberrel találkoztam. Voltak olyan egyházmegyei rendezvényeink, amelyeken a paptestvérekkel és a hívekkel együtt imádkoztunk egyéni és közös céljainkért. Ezek a zarándoklatok segítettek bennünket együtt növekedni a hitben és erősödni az Egyházhoz való tartozásunkban. Amikor ezekre gondolok, Szent Pál szavaival szeretnélek buzdítani benneteket a hitben való további hűségre: „Vigyázzatok, tartsatok ki állhatatosan a hitben, viselkedjetek bátran, legyetek erősek”(1Kor 16,13)! Mert olyan korban élünk, amely minden hívő ember részéről feltételezi a személyes döntést Krisztus és az ő Egyháza mellett. A hitben való helytállás pedig nem egyszer hősiességet igényel. De Krisztus előre figyelmeztette övéit, hogy ha őt üldözték, az ő követőit is üldözni fogják (vö. Jn 15,20). Viszont éppen azért küldte el nekünk a Szentlelket, hogy erőt és bátorságot adjon mindnyájunknak az evangéliumi tanúságtételhez.

Örömmel és hálatelt szívvel emlékszem vissza azokra a paptestvérekre, hitoktatókra, testületi tagokra, a Püspöki Hivatal munkatársaira, akik mindig szívesen és nagylelkűen segítették a munkámat, és áldozatos lélekkel osztoztak Isten előtti felelősségemben, amelyet az Egyházmegye hívei iránt viseltem. Szolgálatukat emberi módon igazán megköszönni nem tudom, de lehet, hogy nem is igénylik, hiszen gyakran éreztem, ők is Isten országáért végzett szolgálatnak tekintik a munkájukat. Jó volt sok ilyen emberrel együtt dolgozni! Erőinket ilyenkor megsokszorozódni éreztem. Ezért az Apostollal „kérlek titeket, testvérek, becsüljétek meg azokat, akik körötökben fáradnak, vezetnek és intenek benneteket az Úrban. Munkájukért legyetek irántuk minél nagyobb szeretettel” (1Tessz 5,12). Nagyon hálás vagyok mindnyájuk szolgálatáért, segítségéért és barátságáért. Tudom, mert megtapasztaltam, hogy többen jó testvérként imáikban is hordoztak, és osztoztak a teher viselésében, amikor arra volt szükségem.

Viszont minden jó szándékú igyekezet ellenére előfordulhattak köztünk félreértések, meg nem értések vagy sérelmek. Egy dologban nagyon biztosnak érzem magam: tudatosan soha, senkit megbántani nem akartam. Még kevésbé akartam fájdalmat vagy bajt okozni másnak. Ha bárkit mégis megbántottam, bocsánatot kérek tőle. Az engem ért sérelmeket sem tartom számon, mindenkinek készséggel és szívesen megbocsátok. Az irgalmasság évében különösen fontosnak érzem ezt a kölcsönös kiengesztelődést, hiszen nélküle nem lehetünk Isten kedves gyermekei. Nélkülözhetetlenül fontosnak tartom továbbá, hogy béke és egyetértés legyen közösségeinkben. Miként Pál apostol a filippiektől, én is szeretném kérni: „Ha ér valamit a Krisztusban adott buzdítás, a szeretetből fakadó intelem, a lelki közösség, a bensőség és együttérzés, akkor tegyétek teljessé örömömet azzal, hogy egyetértetek, ugyanúgy szerettek, és egy lélekként ugyanarra törekedtek” (Fil 2,1-2).

Ezen a helyen is szeretnék köszönetet mondani az Egyházmegyénk területén működő önkormányzatok és az állami közigazgatás vezetőinek, továbbá a parlamenti képviselőinknek. Szinte kivétel nélkül mindenki részéről sok figyelmességet, megértést és segítőkészséget tapasztaltam. Magam is így igyekeztem viszonyulni mindnyájukhoz. Erre buzdítottam a paptestvéreket is, hiszen a közösség ügyeinek intézése és az emberek javának előmozdítása akkor sikerülhet, ha a világi és az egyházi vezetők segítőkészen támogatják egymás munkáját. Isten adjon ehhez mindnyájunknak erőt továbbra is!

Kedves Paptestvérek, Kedves Hívek!

Krisztus által az Egyházban egy közösséget alkotunk, bármelyik részén éljünk a világnak vagy ennek a kis hazának. Ezután, bár nem egyazon, de szomszédos egyházmegyében fogunk élni. Számtalan alkalmunk lesz találkozni is, de ne feledjük, az ima nem ismer határokat. Juttassuk kifejezésre ezután is egymás iránti szeretetünket azzal, hogy kölcsönösen imádkozunk egymásért! Jézus búcsúszavaival tudom legkönnyebben kimondani az érzéseimet és a kívánságaimat: „Értük könyörgök. Nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál... Átadtam nekik tanításodat... Nem azt kérem tőled, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól” (Jn 17,9;14-15).

Szálljon le ránk az Úr áldása, és maradjon velünk mindörökké!

Szombathely, 2016. június 18.

Dr. Veres András megyéspüspök