SZENT SPERATUS és TÁRSAI
vértanúk
+Karthágó, 180. július 17.
Kereszténynek lenni azt jelenti: egyszerűnek lenni. A
zsoltár szava szerint: ,,Isten az én védőpajzsom, Ő menti meg az igaz
(egyszerű) szívűeket'' (Zsolt 7,11). Már az Ószövetség népében, majd még inkább
az ókeresztény közösségekben éppen a kisemberek, a szegények, együgyűek és
elnyomottak voltak azok, akik különleges bensőséggel tartottak ki hitük
mellett. Földi javaktól mentesen inkább tudták magukat fenntartás nélkül átadni
Isten szolgálatára, mint a gazdagok, hatalmasok és tekintélyesek. Már az Úr
tanítványai is csaknem kivétel nélkül a ,,szegények'' és a ,,kicsik''
osztályából származtak, és Jézus áldotta mennyei Atyját, mert elrejtette
mindezt az okosak és a bölcsek elől, a kicsinyeknek viszont kinyilatkoztatta.
Speratus és társai is ilyen tekintély, rang és állás
nélküli emberek voltak, és éppen ezért választotta ki őket Krisztus megbízható
tanúivá. ,,Africa Proconsularis''-nak (a mai Tunéziának) ma már
nem létező, Scili nevű városkájából származtak. Ebben a római fennhatóság alatt
álló afrikai tartományban a gazdag rómaiak hatalmas földbirtokokat vásároltak
össze vagy béreltek, s megművelésükre -- rabszolgákként vagy bérlőkként -- a
bennszülött lakosságot vonták be, és municípiumokban (állami igazgatású
kisvárosokban) egyesítették őket.
Ilyen környezetből származhatott Krisztusnak az a
tizenkét vértanúja is, akikről a keresztény irodalom legrégibb latin
dokumentuma tudósít.
Marcus Aurelius császár fia, Commodus (180--192) csak
néhány hónappal előbb foglalta el a trónt, amikor Africa provincia prokonzula,
Saturninus elé vezettek Karthágóban hét férfit és öt nőt, mert kereszténynek
vallották magukat. Letartóztatásuk okát nem ismerjük. A fiatal Commodus
császár, akinek a kedvese, Marcia maga is a keresztény hitre tért, az új
vallással szemben közömbös volt, és nem adott ki keresztényellenes
rendelkezéseket. Scili város elöljáróit valószínűleg pogányok feljelentése
késztette ezeknek a keresztényeknek az őrizetbe vételére. A feljelentés jogi
alapját Marcus Aureliusnak akkor még érvényes ediktuma képezhette.
A scilibeliek kihallgatásának és vértanúságának
története egy tömören megfogalmazott jegyzőkönyvben maradt fenn, amelyről a
keresztény közösség másolatot készített. A prokonzul eszerint a bírósági eljárást
ezekkel a szavakkal kezdte: ,,Visszanyerhetitek urunk, a császár kegyét, ha
észre tértek.'' Speratus, a szószólójuk valamennyiük nevében visszautasította
az állítást, mintha valamiféle jogtalanságot követtek volna el: ,,Sohasem
tettünk semmi jogelleneset, és nem foglalkoztunk helytelen dolgokkal. Senkit
nem átkoztunk, inkább megköszöntük, ha rosszul bántak velünk. Császárunknak is
megadtuk a köteles tiszteletet.'' A prokonzul visszavágott: ,,Mi is jámborok
vagyunk.'' (Ez közvetve arra utal, hogy foglyai nyilvánvalóan jámbor emberek
voltak.) Meg is kísérelte, hogy római módon jámbornak mutatkozzék, s ezt
kívánatossá tegye azzal, hogy kilátást nyújt szabadon bocsátásukra.
,,Kultuszunk egyszerű: urunk, a császár géniuszára esküszünk, és imádkozunk a
jólétéért; nektek is ezt kell tennetek.''
Római felfogás szerint minden embernek megvan a
géniusza, a védőistene. A római polgárnak a császár védőistenéhez kellett
imádkoznia, hogy áldja meg a császárt, és meg kellett esküdnie erre a
géniuszra, hogy hűséges lesz az uralkodóhoz és az államhoz, amelyet a császár
képvisel. A keresztényeknek az ilyenféle esküvéseket meg kellett tagadniok,
mert semmiféle ,,géniuszt'' nem tisztelhettek istenként. A prokonzul felhívása,
hogy imádkozzanak a császár ,,jólétéért'', azon a módon, ahogy ezt az imádságot
megkívánták, a keresztények számára szintén teljesíthetetlen volt. A rómaiak
felfogása szerint ugyanis csak a római állam által elismert istenséghez, nem
pedig a keresztények Istenéhez imádkozhattak hatékonyan a császár jólétéért. Az
államtól idegen istent ugyanis, akit nem vettek fel a római istenek
Pantheonjába, az ,,állam ellenségének'' tekintették.
Speratus mindjárt rátért a prokonzul által el nem
várható követelésre, és válaszában annak előbbi állításához csatlakozott:
,,Kultuszunk egyszerű.'' Hozzátette: ,,Ha egyszer majd nyugodtan meghallgatsz,
megismertetlek az egyszerűség misztériumával.''
Speratus válaszával arra utalt, hogy a kereszténység
kultusza sokkal egyszerűbb minden pogány rítusnál. A prokonzul azonban attól
tartott, hogy Speratus megvetően akar nyilatkozni a római kultuszról, ezért azt
mondta:
,,Ha bírálni akarod a kultuszunkat, akkor nem
hallgatlak meg. Esküdj inkább urunk, a császár géniuszára!'' Speratus így
válaszolt: ,,Nem ismerem el e világ istencsászárságát; sokkal inkább szolgálok
annak az Istennek, akit ember még nem látott, és nem is láthat.'' Saturninus
prokonzul erre a többiekhez fordult: ,,Hagyjátok el ezt a babonát!'' Speratus
visszavágott: ,,Az a babona rossz, amely gyilkosságra és hamis tanúságra
ösztönöz.'' Saturninus, megint csak a többiekhez fordulva: ,,Ne legyetek
bűntársak ilyen esztelenségben!''
A tizenegy férfi és nő közül még négyen válaszoltak
röviden és velősen; a többi hét némán csatlakozott szószólójához. Cittinus ezt
mondta: ,,Senkit sem félünk Urunkon, Istenünkön kívül, aki a mennyben van.''
Donáta így szólt: ,,Nagy tisztelet illeti meg a császárt mint császárt, de
egyedül Istent féljük.'' Vestia megvallotta: ,,Keresztény vagyok.'' Secunda ezt
mondta: ,,Ami vagyok, az akarok lenni.''
A prokonzul megkérdezte Speratustól: ,,Kitartasz hát
amellett, hogy keresztény maradsz?'' Speratunus így felelt: ,,Keresztény
vagyok.'' És valamennyien egyetértettek vele. Saturninus erre azt kérdezte:
,,Akartok még egy kis gondolkodási időt?'' Speratus: ,,Ilyen igaz ügyben nincs
szükség már megfontolásra.'' Saturninus még egy kérdést tett fel: ,,Mi van a
dobozotokban?'' (A letartóztatáskor nyilván lefoglaltak egy szentírási
kéziratokat tartalmazó dobozt.) Speratus: ,,Pálnak, egy igaz férfiúnak a
könyvei és levelei.'' Saturninus: ,,Harmincnapi haladékot kaptok. Fontoljátok
meg még egyszer!'' Speratus elismételte: ,,Keresztény vagyok.'' És valamennyien
egyetértettek vele. A prokonzul ezután kihirdette az ítéletet: ,,Speratus,
Narcalus, Cittinus, Donáta, Vestia, Secunda és a többiek megvallották, hogy a
keresztény rítus szerint élnek. Bár megkapták a lehetőséget a római kultuszhoz
való visszatérésre, megmakacsolták magukat. Ezért elhatározom és kihirdetem:
karddal kell őket kivégezni.''
Speratus felkiáltott: ,,Köszönjük Istennek!'' Erre a
hallgatagon egyetértők és elítéltek csoportjából Narcalus ötödikként vette át a
szót és ezt mondta: ,,Ma mint vértanúk a mennyben leszünk. Istennek legyen
hála!'' A prokonzul ezután kikiáltatta a hírnökkel: ,,Megparancsoltam, hogy
Speratust, Narcalust, Cittinust, Veturiust, Félixet, Aquilinust, Laetantiust,
Januariát, Generosát, Vestiát, Donátát és Secundát vezessék el (kivégzésre).
Mindnyájan felkiáltottak: ,,Istennek legyen hála!''
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése