SVÉDORSZÁGI SZENT BRIGITTA

Szent Brigitta szerzetesnő, 

Európa társvédőszentje 
„Élek én, de már nem én, hanem Krisztus él bennem”

Az Anyaszentegyház a mai liturgiában Szent Brigitta szerzetesnőt ünnepli. Nem csak azért, mert megérdemli tiszteletünket és figyelmünket, hanem azért, mert Anyaszentegyházunk Európa társvédőszentjévé kérte fel őt. Mint védőszentet arra kérjük, hogy életszentségével segítsen a lelkileg elnyomorodott Európát Krisztushoz visszavezetni, teljesen töltse el Krisztus igazsága és szeretete, Krisztus újra éljen Európában. „Élek én” ragyogott fel gyermekarca 1303-ban Svédországban. Akkor még élt a keresztény Európa. A gyermekeket elvitték a krisztusi otthonba, a templomba, ahol Jézus személy szerint, emberi testével jelen volt. Abban az időben Svédország katolikus volt, minden templomában felszentelt papok szolgáltak, napi szentmisével. Akkor még nem ismerte a Galata levélben felujjongó Pál apostol örömét, és nem is merte volna magára vonatkoztatni: „Élek én, de már nem én, hanem Krisztus él bennem” Biztos ott kezdődött az a misztikus élet, amely hetven éven át Isten parancsainak a teljesítésében zajlott. Szülei úgy gondolták, hogy kislányuk a teremtő Isten tervében az emberek többségének hivatását örökölte: már kislányként férjhez adták. Férje boldogítása és gyermekek szülése és nevelése lett a küldetése. A boldogító szeretet szolgálatában telt el élete első szakasza. Nyolc gyermekkel ajándékozta meg Istent, férjét és hazáját. Felnőttként még tudatosabban akarta utánozni Jézus Krisztust az isten- és emberszeretetben, ezért az akkor száz éves ferences mozgalomhoz csatlakozott. Úgy gondolta, hogy Assisi Szent Ferenc elgondolása számára nagyon vonzó: megtartani Jézus Krisztus evangéliumát. Belépett a ferences harmadik rendbe. Férje halála után még inkább akarta átélni Jézussal együtt azt a bensőséges életet, amelyet az Úr szeretteinek felajánl. Ennek a misztikus életnek helyszínéül 1349-ben Rómát választotta. Szerzetesrendet alapított, amelyet róla neveztek el. Leányai ma is Jézust szolgálják közvetlenül és közvetve embertársaikban. A középkor mély hitével hatvankilenc évesen vezeklésként szentföldi zarándoklatot vállalt. A Szentföldre, Jézus hazájába többségében keresztények lakta vidékre gyalog is lehetett jutni, biztonságosabb volt a zarándoklat, mert a szent helyeket már száz éve ferencesek gondozták. Európa kereszténysége elvesztett valamit a XVI. században: azt a szentháromságos egységet, amelyért Jézus rimánkodva könyörgött Atyjához:„De nem csupán értük könyörgök, hanem azokért is, akik az ő szavuk által hinni fognak bennem, hogy mindnyájan egy legyenek; ahogyan te, Atyám, bennem vagy és én tebenned, úgy ők is egy legyenek mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. Azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, átadtam nekik, hogy egy legyenek, ahogyan mi egy vagyunk” (Jn 17,20-22) Hozzá hasonló családanyákat, az evangélium áldását és békéjét sugárzó ferences három rendet, Jézust és Atyját Európa alapjául vállaló modern embereket segítsen kieszközölni az égben, mielőtt az isten nélküliség teljesen elpusztítaná a krisztusi örökséget.