Erdő Péter bíboros vezércikke a CCEE éves beszámolójában

Az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) október 6–9-ig tartó monacói ülésén fejezi be küldetését a testület elnökeként Erdő Péter bíboros, aki két cikluson, tíz éven át vezette a testületet. Ez alkalomból jelent meg vezércikke a CCEE hivatalos éves beszámolójában, a Litterae Communionisban.

Teréz anya szentté avatása ünnep volt a világegyház számára, de különösen az Egyháznak Európában. A berlini fal leomlása 1989-ben sok európai ember számára jelentett örömöt. A katolikusok is elmondhatták: „végre, az Egyház Európában mindkét tüdejével lélegezhet, azok nélkül a mesterséges akadályok nélkül, amelyeket évtizedekkel korábban a hatalom logikája szerint emeltek ennek a világnak a hatalmasai.” Ebben az időben határozta el Szent II. János Pál pápa, hogy összehívja a Püspöki Szinódus első, Európáról tárgyaló rendkívüli ülését, amely végül 1991 végén valósult meg.

A kontinens püspökei közötti első, immár szabad találkozásokból mély benyomást keltő kép rajzolódott ki emberi, keresztény és pasztorális szinten. Néhány keleti katolikus egyházat mindaddig teljesen elnyomott a világi hatalom, de több latin és keleti katolikus közösség élete is korlátozva volt: például több olyan ország is létezett, ahol a Püspöki Konferencia meg sem alakulhatott, és a hívők több helyen elnyomatásban, diszkriminációtól sújtottan éltek.

Ebben a tekintetben kiemelkedik Albánia, ahol a terror még keményebb volt, és ahol a kommunista hatalom betiltott minden vallásos tevékenységet, és elnyomott minden egyházat és vallási közösséget. Ebből a hivatalosan „ateista” országból érkezett a szörnyű hír egy pap mártírhaláláról, akit halálra ítéltek és kivégeztek egy gyermek megkeresztelésének ténye miatt. És éppen ehhez az albán néphez tartozott Teréz anya, a keresztény jótékonyság bajnoka, egy európai nő, szerzetesnővér, aki tökéletesen beszélte a hősies jótékonyság nyelvét, azt a nyelvet, amely érthetővé teszi a keresztény üzenetet minden kontinensen.

A földrész két fele között nem csupán anyagi, hanem inkább szellemi természetű ajándékok cseréje folyt, s ez kezdetben illúziókat is keltett, de hozzájárult ahhoz, hogy elmélyüljön a katolikus élet az egész földrészen. Nyugat-Európában egyesek szinte attól féltek, hogy az európai társadalmak klerikalizálódni fognak, ami egyáltalán nem következett be. Egyes egyházi struktúrák újjászületése Kelet-Európában egyszerre ment végbe ezeknek a társadalmaknak az elvilágiasodásával, amelyek gyakran még a nyugati társadalmaknál is szekularizáltabbak voltak a hivatalos ateizmus alatt eltöltött hosszú időszak hatására. A nem régen felszabadult népek kultúrájának és társadalmi struktúrájának újjáélesztése során, a társadalom egészének kriminalizálódását is elkerülendő, a politika igyekezett visszahozni a korábbi évtizedek során szinte teljesen lerombolt kulturális örökség értékeit. Így kezdte újra felfedezni a keresztény kultúra értékeit és néha talán magának a hitnek az értékeit is. Azok a hívők viszont, akik az elmúlt korszakban hűek maradtak sok szenvedés árán is, igyekeztek kifejezésre juttatni legmélyebb és hiteles tapasztalataikat. Az ő hangjuk gyakran utat talált a Nyugaton élő keresztények szívéig.

1999-ben zajlott a Püspöki Szinódus Európáról szóló második rendkívüli ülésszaka. Szent II. János Pál pápa a szinódus utáni Ecclesia in Europa kezdetű apostoli buzdításában a középpontba az Egyházában élő Jézus Krisztust állította, mint a remény forrását Európa számára. Már a téma e megválasztásából is kirajzolódott a nyugalmasabb és békésebb Európa képe, amely azonban annak ellenére, hogy sok helyen kiteljesedett a jólét és kevesek számára ugyan, de lehetőség nyílt akár a luxus szintű életszínvonalra is, kezdett szomorú hellyé válni, egyre inkább szem elől tévesztette az élet értelmét és értékét. Európának reményre van szüksége. Ezért van alapvető szüksége Krisztusra. Az Egyház küldetése pedig abban áll, hogy felkínálja, bemutassa Krisztust és tanúságot tegyen róla, mint a remény forrásáról mindenki számára.

Amikor tíz évvel ezelőtt Szentpéterváron a CCEE (Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa) általános közgyűlése Kelet-Európából választott elnökéül egy püspököt, nyilvánvalóvá vált a szándék, hogy elő kívánta segíteni ezzel a hittapasztalatok, egyházi élet és testvéri osztozás terén a tapasztalatok cseréjét mindenki között az Atlanti-óceántól az Urálig és azon túl, a Csendes-óceánig, hiszen az Orosz Püspöki Konferencia azokat a katolikus közösségeket is képviseli, amelyek az ország ázsiai felében laknak.

A rákövetkező évek munkája során szembenézhettünk a keresztény élet gyakorlatában felmerülő ökumenikus együttműködés kérdéseivel, különösen a III. Európai Ökumenikus Találkozó alkalmával Nagyszebenben (Románia), de hasonlóképpen közös intézményes munkánk során is, amelyet a KEK-kel (Konferenz Europäischer Kirchen; Európai Egyházak Konferenciája – a szerk.) együtt végzünk a Közös Bizottságunkban és más formákban. További lépést tettünk ugyanebben az irányban az Európai Katolikus–Ortodox Fórum létrehívásával, amely keretet ad az erkölcsteológiai és társadalmi tanításbeli kérdések elmélyítésének, hogy közösen tehessünk ezen a téren tanúságot a mai társadalomban. Különösen nagy öröm számunkra, hogy ezeken a megbeszéléseken a CCEE és a Szentszék képviselőin kívül részt vesznek Európa valamennyi ortodox egyházának püspökei és szakértői. Az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának legjobb hagyományait követve igyekszünk kapcsolatot tartani olyan személyekkel és szervezetekkel is, akik és amelyek felelősek földrészünk közéletéért. Ezeknek a kapcsolatoknak kiemelkedő ünnepi pillanata volt, amikor 2014 novemberében Ferenc pápa tartott feledhetetlen beszédet Strasbourgban az Európa Tanács előtt, amelyben a CCEE-t is arra buzdította, hogy továbbra is kínálja föl és mutassa fel értékként a keresztény értékeket ezen a szinten is.

Ez a munka meghatározott kérdésekben egészen pontos akciókat is megkíván. Múlt júniusban például konferenciát szervezhettünk az Európa Tanács védnöksége alatt a börtönben fogvatartottak radikalizációjának témájáról.

A CCEE nem döntéshozó szerv, és nincsen a földrészen hierarchikus tekintélye sem. Hivatása abban áll, hogy segítse a püspökök közötti párbeszédet és eszmecserét Európában. Ez a cél főként a bizottságok munkájában válik valóra, amelybe a különböző püspöki konferenciák tagokat delegálnak. Így tudtuk megszervezni a COMECE-vel együttműködésben az Európai Katolikus Társadalmi Napokat (2014).

2017 márciusában Barcelonában tartunk szimpóziumot a fiatalok segítéséről, ahol jelen lesznek az ifjúsági, az iskolai pasztoráció, a hittanítás, az egyetemi és a hivatáspasztoráció képviselői. Már ebben az évben zajlott az előkészítő munka a különböző szekciók találkozói formájában.

Mindazok közülünk, akik jelen voltak Krakkóban az Ifjúsági Világtalálkozón, bizonyára emlékeznek Ferenc pápa szavaira, aki arra szólított fel bennünket, hogy keljünk fel a kényelmes fotelokból és induljunk el a másik ember felé. Ez az európai ifjúsági pasztoráció egyik központi problémája, hiszen nem lázongó ifjúságot látunk magunk előtt, hanem olyan fiatalokkal találkozunk, akiket az önzés, a tétlenség, az individualizmus és a magány fenyeget.

A 2014-es és 2015-ös Püspöki Szinódusok, valamit az Amoris Laetitia apostoli buzdítás után nyilvánvaló a katolikus közösségek jelentősége, főként a családközösségeké, a fiatalok befogadásában és segítésében, akiknek meg kell hozniuk életük fontos döntéseit és túl kell lépniük bizonyos nehézségeken. Sajátos erőfeszítésekre van szükségünk ahhoz, hogy a különböző társadalmi csoportokhoz tartozó fiatalok megtalálják a helyüket ezekben a közösségekben.

A jelenlegi migrációs folyamat továbbra is nagy kihívást jelent az európai katolikusok számára. Amiben mindenütt egyek vagyunk és osztozunk, az a karitatív munka, amellyel a szükséget szenvedők segítségére sietünk. Fontos, hogy a különböző országok püspökei és katolikus hívei tapasztalatot cserélhessenek ezen a területen is, a kölcsönös tisztelet jegyében, amely mélyen keresztény magatartás: előbb meghallgatjuk a másikat, mielőtt megítélnénk, és a másiktól tanulni akarunk, nem pedig kioktatni a másikat. Igen tanulságos látnunk, hogy ugyanabból a hitbeli elkötelezettségből kiindulva az Európa közepén és szélein élő katolikusok miképpen találják meg az irgalmasság és a keresztény szeretet legmegfelelőbb útjait. Erőnk ugyanis Krisztus személyéből származik, tanításából és kegyelméből. Ő mutatja meg a helyes válaszokat a sajátos és a közös kihívásokra.

Jézus Krisztust igen közel éreztük magunkhoz legutolsó teljes közgyűlésünkön, amelyet a Szentföldön tartottunk. Ez a látogatás alkalmat szolgáltatott nekünk, hogy kifejezzük közelségünket a közel-keleti keresztényekkel és a választott néppel is, amellyel elválaszthatatlanul össze vagyunk kötve pontosan Jézus Krisztus személye által, aki Mesterünk és Urunk. Támogatását és áldását kérjük a püspökök, valamennyi keresztény és Európa minden lakosának testvéri együttműködésére.

Erdő Péter bíboros,
esztergom-budapesti érsek,
a CCEE elnöke