Kolumbiában a nép nem a békére, hanem a békeszerződésre mondott nemet

Szeptember 26-án a kolumbiai Cartagenában a szemben álló felek képviselői aláírták az 52 éve tartó polgárháborút lezáró békeszerződést. Az október 2-i népszavazás azonban váratlan eredményt hozott: többségben voltak, akik nemet mondtak a fegyveres konfliktus részesei közötti megállapodásra.

A Kolumbiát öt évtizede sújtó erőszak mérlege: több mint 200 ezer halott, 45 ezer eltűnt személy, 7 millió menekült. Egy ország ünnepelte a békét, amikor az ország északi részén, a Karib-tenger partján fekvő Cartagenában Kolumbia elnöke, Juan Manuel Santos és Rodrigo Londoño Echeverri – aki Timochenko álnéven a szélsőbaloldali FARC (Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők) gerillacsoport  vezetője – aláírták a békeszerződést. Az október 2-i referendumon azonban a nép a békeszerződés ellen szavazott, a szavazók 51,3 százaléka elutasította a békeszerződést. A részvételi arány nem érte el a 40 százalékot.

A népszavazás nem volt kötelezően előírt lépés a békekötés folyamatában, Santos elnök azonban úgy vélte, legitimálni fogja a döntést. Az előzetes közvélemény-kutatás szerint 54 százalék támogatta, 34 százalék elutasította a megállapodást, a szavazók 12 százaléka pedig bizonytalan volt a kérdésben.

A népszavazást követően mind Santos elnök, mind a FARC vezetője kijelentették, hogy békét akarnak, és egyedül a szó fegyverét használják a jövő építéséhez. Santos elnök azt nyilatkozta, a békeszerződés, kétoldalú, végleges, és ő maga mandátuma utolsó percéig a békéért fog küzdeni. Alig 48 órával a népszavazás után a kolumbiai elnök már kinevezte annak a csoportnak a tagjait, akik a továbbiakban folytatják a béketárgyalásokat a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erőkkel.

Luis Augusto Castro Quiroga, a kolumbiai püspöki konferencia elnöke a Vatikáni Rádiónak elmondta, hogy az emberek nem a békére mondtak igent vagy nemet. A kérdés nem az, háború legyen az országban vagy béke, hanem az, hogyan lehet tovább munkálkodni a béke érdekében úgy, hogy lehetőség szerint a nemmel szavazók kéréseit is teljesítsék.

Az emberek nem háborút akarnak, hanem egy jobb békét – tette hozzá. A leginkább vitatott pont az átmeneti időszakban alkalmazott igazságszolgáltatás, amelynek az lenne a feladata, hogy megkönnyítse az átmenetet a háborúból a békébe. Akik nemmel szavaztak, túl gyengének tartják a megállapodásnak ezt a pontját, börtönben szeretnék látni a gerillák vezetőit. A megegyezésben többek között az szerepel, hogy a FARC mintegy hatezer harcosa leteszi a fegyvert, majd a szervezet az ENSZ felügyelete alatt fél éven belül politikai párttá alakul át.

A püspök szerint a világban a közelmúltban lezárult konfliktusok mind az átmeneti igazságszolgáltatás segítségével oldódtak meg: ha a megszokott büntetőjog lenne érvényben, egy gerilla sem támogatná a békefolyamatot.

Az egyház ezért azt kéri Kolumbiától, dolgozzon mindenki továbbra is a békéért. Új párbeszédnek kell elkezdődnie, nemcsak a gerillákkal, hanem az ország minden politikai vezetője között. Véget kell vetni annak az állapotnak, hogy a korábbi elnök, Álvaro Uribe nem áll szóba Santos elnökkel, mert ez a szembenállás is megnehezítette a békemegállapodás létrejöttét. (A kolumbiai államfő október 5-én, szerdán tanácskozást folytatott Andrés Pastrana és Álvaro Uribe volt elnökökkel – a szerk.)

Dolgozni kell a kiengesztelődésért – jelentette ki a kolumbiai püspöki konferencia elnöke. Hozzátette: sokan sokféle okból nem tudnak megbocsátani, számos belső konfliktus dúl. Luis Augusto Castro Quiroga fontosnak tartja továbbá a „béke pedagógiájának” kidolgozását, mert a referendumon részt vevők közül sokan nem értették pontosan, mire szavaznak. Nem értették meg, milyen értékes dolog a békefolyamat, mert senki nem magyarázta el világosan. A kolumbiai egyház arra kéri a katolikusokat, imádkozzanak a békéért, mert „a béke a mi feladatunk, de Isten ajándéka is, és kérnünk kell az Urat, hogy alakítsa át az emberek szívét”.

Nagy probléma volt az is, hogy a második legnagyobb kolumbiai gerillacsoport, a Nemzeti Felszabadító Hadsereg (ELN) nem értett egyet azzal, hogy a béketárgyalások négy éven keresztül titokban zajlottak Kubában. Az ilyen jellegű tárgyalásoknál azonban bevett szokás ez, hiszen ha médianyilvánosság előtt folynának, a felek szüntelen magyarázkodásra kényszerülnének ahelyett, hogy tárgyalnának – mondta el az Il Manifesto című olasz lapnak Mario Giro olasz külügyminiszter-helyettes, aki maga is ott volt Cartaganában a békeszerződés aláírásánál.

Az átmeneti igazságszolgáltatással, vagyis a bűnösöknek való megbocsátással kapcsolatban Nelson Mandela hasonló döntésére emlékeztetett, amelyet ma már nem vitatnak, mert biztosította a tartós békét a Dél-afrikai Köztársaságban. Az olasz politikus úgy véli, a nemmel szavazók döntése mögött ott van a félelem: egy korlátok közé szorított, de működő és megszokott rendszer helyett egy olyan Kolumbia valósulhat meg, amely demokratikus ugyan, de amelyet nem ismernek, hiszen az emberek évtizedeken át erőszaktól sújtott, igazságtalan világban éltek.

* * *

Ferenc pápától az Azerbajdzsánból Rómába tartó repülőgépen az újságírók azt is megkérdezték, elutazik-e Kolumbiába. A Szentatya ezt válaszolta: „azt mondtam, hogy amikor a békefolyamat eléri célját [ti. Kolumbiában], szeretnék odamenni, amikor minden teljesen biztos lesz, vagyis amikor minden – ha győz a népszavazás –, amikor minden biztos, egészen biztos lesz, ha nem lehet már visszakozni, vagyis ha a nemzetközi világ, az összes nemzet egyetért vele, amikor már nem lehet fellebbezni, amikor tehát vége van, ha így lesz, akkor elmehetek. Ha viszont bizonytalan a helyzet… Minden attól függ, mit mond a nép. A nép a legfőbb hatalom…”