A szeretet ébredésének első jelei közt van a vágy,
hogy meglássuk azt a helyet, ahol lakik, akit szeretünk. Hiszen ahhoz, hogy
bebocsátást nyerjünk szívének hajlékába, előbb otthonába kell belépnünk. A mai Evangélium felbátorít
arra, hogy elmenjünk oda, ahol Jézus élt, és vele maradjunk, mint a
tanítványok. Sőt, Karácsony ünnepe által arra kapunk felhívást, hogy még tovább
menjünk vissza az időben és térben: oda, ahol Jézus megszületett. Akinek van
kisgyermeke, kis unokája vagy kistestvére, aki már tapasztalatot szerzett
arról, hogyan lehet találkozni egy újszülöttel az emberi együttlét
gyönyörűséges szegénységében, az könnyen el tudja képzelni, hogyan lehet a most
született kis Jézussal lenni: karunkba vehetjük, átölelhetjük, megcirógathatjuk
az arcát; szólhatunk hozzá vagy énekelgethetünk neki, s ő megérti a szavakon
túli mélységes üzenetet, a tekintetünkben, hangunkban, mozdulatainkban
kifejeződő szeretetet. Isten engedi, sőt maga akarja, hogy ilyen módon is vele
lehessünk. S ha betlehemi látogatásunk, Jézussal való találkozásunk igazán
hitben történt, az meg fog látszani rajtunk, és a tanítványokhoz hasonlóan
tanúságot tehetünk arról, hogy hol voltunk és mit láttunk.
Sőt, még ennél többről is tanúskodhatunk, hiszen
Keresztelő János már mint Isten Bárányára mutat rá Jézusra, aki a
megtestesüléssel nem csupán a gyermeki kiszolgáltatottságot vállalta, hanem a
halál keserűségét is. Aki értünk született, kész volt meghalni is értünk. Azért
lett emberré, mert szeretett minket, s szeretetét nem vonta vissza, emberségét
nem függesztette fel akkor sem, ha ez az életébe került.
Köszönjük Neked, Úr Jézus, hogy minket is, mint a két
tanítványt, meghívsz magadhoz, hogy megnézzük, hol laksz, megengeded, hogy
Nálad maradjunk és egy fedél alatt lakjunk Veled. Viszonzásul szívünk szerény
hajlékát kínáljuk fel Neked, hogy szándékod szerint Atyáddal együtt lakást
vehess nálunk a Szentlélekben. Kérünk, hogy Veled és Benned élve hitelesen
tanúskodjunk Rólad az emberek között, megismertetve velük soha nem szűnő
szereteted kinyilatkoztatását Karácsony titkától Nagypénteken át a húsvéti és
pünkösd beteljesedésig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése