BISIGNANOI SZENT HUMILISZ

BISIGNANOI SZENT HUMILISZ 

(1582-1637)

Azok közé a kicsinyek közé tartozott, akiket Isten arra választott ki, hogy zavarba ejtse a világ okosait. A dél-olaszországi Bisignanoban született. Már gyermekkorában mindenki csodálta buzgóságát. Naponta járt szentmisére, gyakran áldozott, s a mezei munka közben az Úr szenvedéséről elmélkedve imádkozott. Kanonizációs eljárása során egy jellemző eset is felszínre került: A falu főterén kapott hatalmas pofoncsapásra úgy válaszolt, hogy szó nélkül odatartotta másik arcát is. 18 éves korában hivatást érzett a szerzetesi életre, de különböző okok miatt csak kilenc év elmúltával válthatta valóra tervét. 27 éves korában belépett a közeli ferences kolostorba. Itt kapta a Humilisz (alázatos) nevet. Már a novíciátban kitűnt lelki érettségével, alázatával és a rendszabályok tiszteletével. Boldogan osztozott ferences testvéreivel a közösségi élet örömeiben. Fogadalomtétéle (1610) után még nagyobb buzgósággal végezte szolgálatait (alamizsnagyűjtés, oltárszolgálat, kerti s egyéb munkák), és egyre inkább elmélyült lelkében az életszentség vágya. Mindenhol, ahova került, azt kereste, miben lehet mások szolgálatára. Különös készséggel vállalta a nehéz vagy kevésbé szívesen vállalt munkákat. A Boldogságos Szüzet nagyon tisztelte. Határtalan szeretetével meghódított minden embert. Bőséges lelki adományait Isten nagyobb dicsőségére osztogatta. Már egészen fiatalon része volt misztikus elragadtatásokban, melyek miatt azonban megpróbáltatásokat és megaláztatásokat kellett elviselnie. Elöljárói ugyanis kezdetben nem hittek neki. Megkapta a lélekbelátás, a prófétálás, a csodatevés adományát. Bár sem írni, sem olvasni nem tudott, olyan meglátásai voltak a szentírás és a katolikus tanítás területén, hogy tudós teológusok is elámultak rajta. Emiatt mind jobban elismerték életszentségét. A rend generálisa magával vitte vizitációs körútjaira. Még a pápák, XV. Gergely és VIII. Orbán is kitüntette bizalmával. Többször Rómába hívatták, tanácsait, imáit kérték. Éveket töltött Rómában többnyire a „Parti” Szent Ferenc kolostorban (S. Francesco a Ripa). Nápolyban is időzött egy ideig, itt Boldog Duns Scotus tiszteletének terjesztésén fáradozott. 1628-ban kérte, hogy misszióba mehessen. Elöljárói azonban nem engedték el, így saját népe között folytatta szolgálatát, ápolta a betegeket, gondját viselte a szegényeknek. Utolsó éveit betegen újra szülőfalujában töltötte. Szenvedéseit nagy türelemmel viselte. 55 évesen költözött az örökkévalóságba. XIII. Leó pápa 1882-ben boldoggá, II. János Pál pedig 2002-ben szentté avatta.

Imádság:

Szelíd és alázatos szívű Jézus, te Szent Humilisz hitvallódat az alázatosság és szelídség példaképéül adtad; add, hogy ellene mondjunk az élet kevélységének és egyedül neked szolgáljunk. Ki élsz és uralkodol mindörökké.