Krisztus Király

Krisztus Király

A mai nap az utolsó nap ragyogásában áll. Járhatunk dohos alagsorban, ahol meglátogatunk egy beteget, utazhatunk a tömött villamoson, végezhetjük mindennapi munkánkat, élhetünk magányosan vagy családunk körében – a mindenség Királya, Jézus Krisztus elénk áll minden egyes emberben. Azt a jót, amit annak az embernek tettünk, akivel ma találkoztunk, vagy amit nem tettünk, pedig megtehettük volna, azt Jézusnak tettük vagy nem tettük meg. A keresztény misztikának ez a teljessége: nem ködös látomások és elérhetetlen magaslatok, hanem a Tábor-hegyről lejövet a mindennapok konkrétságában megnyilatkozó magatartás.

Ha van magyar misztika, márpedig van, akkor az a szent életű elődeink által elénk élt, kevés szavú, cselekvő misztika, amely a legmélyebb szemlélődésből fakad és a legmagasabb szemlélődésbe emel. Ugyanakkor azt sem szabad felednünk, hogy a szó is tett: a jó és igaz szó jó tett, szinte mágikus ereje van. Életet tudunk adni egyetlen szóval... De ki ne tapasztalta volna közülünk, hogy néha valami összeszorítja szánkat, és nem mondjuk ki azt az életet adó szót: a pokol fogcsikorgatását készítjük ezzel elő, mint akkor is, amikor szánkat gyilkos szavakra nyitjuk, engedve a sátánnak, aki a hazugság atyja és gyilkos kezdettől fogva… A kritikával is vigyázni kell, hiszen mi nem a kritika, hanem az áldás fiai vagyunk, s arra kaptunk meghívást, hogy áldás legyen az örökségünk.

Urunk, Jézus Krisztus, a világmindenség Királya, megrendítő bele­gondolnunk, hogy szereteted örökkévaló országa s az örök kárhozat borzalmas valósága egyaránt itt és most, jelenbeli gondolatainkból, szavainkból, tetteinkből és mulasztásainkból szövődik. Segíts, kérünk, kegyelmeddel, hogy nap mint nap egyre jobban tudatosítsuk magunkban felelősségünket, és – merve túllépni előítéleteinken, megszokásainkon – felfedezzük, hogy az éppen előttünk álló emberben ugyanúgy Te vagy jelen titokzatosan, mint a kenyér és a bor színe alatt az Oltáriszentségben.