Húsvét 4. hét péntek
Ugyanazt
a 2. zsoltárt énekeljük Karácsony éjszakáján és Húsvétkor is, mert a
megtestesülés és a feltámadás, az egész Krisztus-esemény örök fiúság és az örök
születés misztériumára mutat, amelyben mi is részesedhettünk. Nem csupán a
megtestesülés születés, hanem a húsvéti esemény is az: a második isteni személy
örök születésének kinyilvánulása az emberi történelemben. Hiszen azzal, hogy az
Atya feltámasztotta Jézust, nem egyszerűen visszaadta földi életét, hanem új
életet adott neki: földi testével együtt vette fel dicsőségébe.
Ebből
a titokból kellene élnünk, újra meg újra ide visszatérni, ezt szemlélni, hozzá
alakulni, hiszen Isten Fia azért testesült meg, azért halt meg és támadt fel, s
azért küldte el a Szentlelket, hogy a szentháromságos isteni élet a miénk is
legyen, hogy mi is halljuk, amint az Atya mondja nekünk: „Én fiam vagy te, ma szültelek
téged.” Ez az istenfiúi életre való születésünk már meg is kezdődött bennünk a
szent keresztség által, s majd testünk feltámadásával teljesedik be. Addig úton
vagyunk a dicsőség végső kinyilvánulása felé, s ez az Út maga Krisztus, ahogy a
mai Evangéliumban mondja. Milyen csodálatos: Jézus Krisztus nem olyan út,
amelynek egyszer csak vége lesz, elfogy a lábunk alól, s ott vár valami egészen
más, hanem ő maga egyben a cél, a boldog megérkezés is.
Köszönjük, Urunk, hogy már földi
zarándokutunkon járva is miénk lehet csírájában, egyre növekvő, fejlődő
valóságként az örök élet: a közösség Veled és az Atyával a Szentlélekben. Add,
kérünk, kegyelmedet, hogy amint az üdvösségtörténet eseményei mind a Te
megdicsőülésedet készítették elő, úgy a mi személyes élettörténetünk eseményei
is azt szolgálják, hogy mindenestől Beléd iktatódva testünket-lelkünket átjárja
a Te isteni életed, s így kinyilvánuljon rajtunk örök dicsőséged.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése