Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2018. április 28., szombat

Ferenc pápa a monfortiánus rend nagykáptalanjához: Isten Szava és a Lélek Bölcsessége erejével



Ferenc pápa a monfortiánus rend nagykáptalanjához: Isten Szava és a Lélek Bölcsessége erejével


Ferenc pápa a monfortiánus szerzetesekkel

Pénteken délben fogadta Ferenc pápa a Kelemen teremben a monfortiánus rend mintegy 90 képviselőjét, akik ezekben a napokban tartják 32. nagykáptalanjukat. A Monfortiánus Mária Társaság rendjét 1713-ban alapította missziós célokra monforti Grignon Szent Lajos-Mária, aki nagy tisztelője volt a Szűzanyának. Lelki írásai erősen hatottak Szent II. János Pál pápára és rajta keresztül az egész egyházra.
A monfortiánusok két pillére: Isten Szava és a Lélek Bölcsessége
Ferenc pápa hozzájuk intézett beszédében utalt a rend több mint 300 éves történetére, melynek során a monfortiánusok két pillérre építették küldetésüket és lelkiségüket. Az egyik az Isten Szava, amit folyamatosan hallgatni és elmélkedni kell, a gyakorlatba átültetés igényével. A másik pillér pedig a Lélek Bölcsessége, amit meg nem szűnően keresni kell az imádságban. Ferenc pápa idézett  monforti Grignon Szent Lajos-Mária írásaiból: „A Bölcsesség elnyeréséhez Istenre hallgatunk alázatos hódolattal, Benne és Általa cselekszünk kitartó hűséggel. Végül pedig a szükséges világosságot és kenetet kell elnyerni, hogy másokat is a Bölcsesség elérésére indíthassunk”. A Szentatya azt ajánlotta a nagykáptalan tagjainak, hogy a mai kihívások helyes megkülönböztetéséhez induljanak ki Krisztusból és az alapító Grignon Lajos-Mária lelki örökségéből.
Az élet szépségének és Isten ingyenes ajándékainak a bizonyossága
Utalt a pápa a nagykáptalan témájára: „A testvéri élet és a monfortiánus küldetés közösségi jellege”. Jelen kell lenni a mai fogyasztói, individualista és globalizált világban a Szentlélek által éltetett tűzzel. Ez a jelenlét az élet szépségének és Isten ingyenes ajándékainak a bizonyosságára és a reménységre épül. A Krisztus-követés tökéletes példáját Szűz Mária nyújtotta, így a Krisztusnak való tökéletes odaszenteltséget a Szűzanya közbenjárása révén érhetik el. A hiteles testvéri élet már önmagában tanúságtétel a világ számára, amit a szív és a kéz szeretetével lehet meggyőzni. Rendi hagyományuk jegyében továbbra is Szűz Mária szolgáló lelkületével forduljanak a szegények és a rászorultak megsegítésére – zárta Ferenc pápa a monfortiánus rend nagykáptalanjának tagjaihoz intézett beszédét.
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése