Húsvét 4. vasárnap

Húsvét 4. vasárnap

E szavakat olvasva a mi felületes, emberi figyelmünk többszörös ellentmondásba ütközik. Először is, mert Jézustól igenis elvették az életét: letartóztatták, megkötözték, keresztre feszítették. Másodszor pedig azért, mert hogyan mondhatja, hogy szabadon adja oda az életét, ugyanakkor pedig azt, hogy az Atya parancsára cselekszik? Az ellentmondás persze csak látszólagos. Hiszen az élet odaadása elsősorban és alapvetően nem abban áll, hogy halálra adja magát az ember, hanem hogy valóban szeret. Jézust azért küldte az Atya a világba, hogy emberként is Isten belső törvénye szerint éljen, és így megmutassa nekünk, embereknek, mit jelent Isten képmására teremtett lénynek lenni.

Ez a belső törvény a legnagyobb szabadság forrása, hiszen nem egyéb, mint a Szentlélek áramlása az Atya és a Fiú között. Jézus szabadon adta át életét értünk az Atyának, s halálát bűneink bocsánatáért esdeklő imádsággá tette, hogy legyen jövőnk, ha megbánjuk bűneinket. Így hát élete szabad odaadásának gyümölcseként készen vár ránk a bocsánat, és húsvéti ajándékként megkaptuk tőle azt a képességet, hogy nekünk is legyen hatalmunk szeretetből odaadni az életünket. Önmagunknak ezt az odaadását nem lehet másképp megvalósítani, csak egy Isten és ember kötötte szövetségben: házasságban vagy szüzességben, halálig felvállalt testvéri szeretetben, örökfogadalmas odaadásban, ahol tetteinket többé nem saját törvényeink irányítják, hanem az önmagunk fölé emelő Szeretet.

Urunk Jézus, kérünk, segíts, hogy valóban odaadjuk Neked és Érted az életünket: nem csupán valamit, egy-egy jó elhatározást, fogadalmat, jó szót vagy tettet, hanem önmagunkat, teljes szívből, egészen. Add, hogy ne mérlegeljük, hogy megéri-e, nem túl kockázatos-e, hanem merjük belevetni magunkat a szeretet egész lényünket kívánó kalandjába, s abban kegyelmeddel egy életen át ki is tartsunk.