BOLDOG LUKÉZIUSZ
III. r. (1181-1260)
A hagyomány szerint Szent Ferenc atyánkkal egyidőben született és ő volt az első terciárius. Először katonáskodott, majd Poggibonziba* költözött és kereskedéssel foglalkozott. Fő gondja a haszonszerzés volt, a szegényekkel keveset törődött. Amikor Szent Ferenc vándorlása közben eljutott Poggibonziba, többször is találkozott Lukéziusszal, s a Szent Ferenccel való beszélgetések azt eredményezték, hogy megváltozott az életfelfogása. Kezdte szétosztani vagyonát a szegények között, szállást adott a vándoroknak, segítette az árvákat, özvegyeket. Felesége, Buonadonna eleinte nem helyeselte férje bőkezűségét, később azonban ő is együtt végezte férjével az irgalmasság cselekedeteit. Egy különös eset nagy hatással volt rá: egy koldus tért be házukhoz és Isten nevében kenyeret kért. De már nem maradt semmi a kenyereskosárban. Lukéziusz szólt feleségének, adjon a koldusnak. Az haragosan válaszolta: „Nem tudod, hogy nekünk sincs már kenyerünk?” Lukéziusz azonban biztatta, nézze meg újra a kosarat. Megnézte, s az tele volt kenyérrel. Lukéziusz egyszer kérte Szent Ferencet, vegye fel rendjébe. Ferenc azonban figyelmeztette, hogy neki felesége van, őt nem hagyhatja el. Mivel többen is hasonló kéréssel fordultak hozzá, rövid életszabályt állított össze a „bűnbánó testvéreknek”, akik a világban maradnak és ott tartanak bűnbánatot, élnek az evangélium szellemében. Így keletkezett a bűnbánó, vagy ahogy később nevezték, a III. rend. Lukéziusz példáját többen követték a faluban. Példája olyan hatással volt rájuk, hogy elnevezték a „tökéletesség mesterének”. A hagyomány szerint élete 80. évében halt meg. Buonadonna azt kérte Istentol, hogy férjével egyidőben halhasson meg. A hagyomány szerint előbb Buonadonna, majd egy nap múlva Lukéziusz halt meg. Az első terciáriust VI. Piusz avatta boldoggá.
„Mindazok, akik szeretik az Urat teljes szívből, teljes lélekkel és elmével..., és úgy szeretik felebarátjukat, mint önmagukat, és gyűlölik testüket bűneikkel együtt, és magukhoz veszik a mi Urunk Jézus Krisztus testét és vérét; és a bűnbánat méltó gyümölcseit termik: ó milyen boldogok és áldottak azok a férfiak és nők, amíg így cselekszenek és ezekben kitartanak.”
Szent Ferenc levele a bűnbánó testvérekhez
(a Harmadik Rend regulája elődje)
Imádság:
Istenünk, te Boldog Lukéziuszt a bűnbánatra hívtad, és fölékesítetted a jámborság és a szeretet cselekedeteivel; közbenjárására és példájára add nekünk, hogy a bűnbánat méltó gyümölcseit teremjük és jócselekedetekben szüntelenül bővelkedjünk. A mi Urunk Jézus Krisztus által.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése