VEDRUNAI SZENT JOAKIMA

VEDRUNAI SZENT JOAKIMA 

özvegy, rendalapító
*Barcelona, 1783. április 16. +Vich, 1853. augusztus 28.

1783. április 16-án született Barcelonában. Nyolc testvérével együtt jó nevelést kapott. A nagyon tehetséges és érzékeny leányban magától érlelődött meg a kívánság, hogy kármelitaként egész életét Istennek ajándékozza. Isten azonban egyelőre más útra terelte a szívét, s ezt egyszerű önátadással fogadta. Szigorú apja megtiltotta, hogy belépjen a Kármelbe, s a tizenhat éves lányt arra szánta, hogy házasságot kössön a huszonöt éves Don Teodoro de Mas vichi jegyzővel és gazdag földbirtokossal. A harmonikus házasság tizenhét éve alatt Joakima kilenc fiút ajándékozott férjének; közülük három már gyermekkorában meghalt, négy pedig szerzetes lett. A gyermekek betegsége és halála mellett a házastársaknak el kellett viselniök egy olyan kornak a veszélyeit, amely a felvilágosodás eszméivel és Napóleon betörésének politikai-szociális zűrzavaraival éppen Katalóniában nyúlt bele mélyen a családok életébe. A közéletben szereplő férj erőit idő előtt felőrölte az élet, Joakima özvegyen maradt.

Az örökség miatt kitört viszálykodásban sikeresen megvédelmezte az apai jussot gyermekei számára, akik az anyai oltalom alatt nőttek fel. Joakima sokkal több volt egy rendkívüli nőnél, aki nehéz élethelyzetében is ki tudta vívni környezete elismerését és tiszteletét. Emberi tevékenysége mélyén sokkal inkább az istenszeretet titka rejtőzött, amely gyermekkora napjaitól fogva meghatározta életét. Isten a gyermek kívánságát, mint tudjuk, nem teljesítette, és Joakimát a házasság útjára vezette. Most hát meg kellett tapasztalnia, hogy ez az út, amely őt asszonnyá és anyává érlelte, Isten iránti szeretete számára nem volt kerülő út. Azokban a misztikus kegyelmekben, amelyekben most részesült, a házasság által kiformált szeretete Istennel való kapcsolatának átalakító beteljesülését élte át. A szűzi szeretet jegyesi misztikájától különbözően Joakima Istenben mindenekelőtt az Atyát kereste és találta meg, akinél Krisztussal való közösségben és a Szentlélek erejében mint gyermek örökös biztonságot talált. Gyermekként rejtőzött el Isten atyai jóságába, s anyaként adta tovább az önátadásban kapott szeretetet.

Isten vezetésével tehát Joakima házasságának boldogsága és szenvedése által, valamint számkivetése és a börtönig történő üldöztetése által próbára téve szentté érlelődött. Férje halálával és anyai kötelességeinek teljesítése után új feladatokra vált szabaddá; lelki anyaként megalapította a szeretetről nevezett kármelita nővérek ma is virágzó kongregációját. Emberi és misztikus tapasztalatait tekintve alkalmazhatjuk Joakimára és tevékenységére az apostol (Kor 4,15) szavait: szerzetesnővéreinek nem csupán valamiféle lelki nevelőnője volt, amilyenből sok van; hanem anyjuk, a szónak lelki és eredeti, tulajdonképpeni értelmében is. Krisztus Jézusban és a mennyei Atya örömüzenete által sok lányának olyan életet ajándékozott, amely Isten gyermekeivé tette őket.

Mint valami prófétai látomásban, úgy kiáltott fel egy boldog anya ujjongásával: ,,Úgy tűnik nekem, mintha a karom mindinkább kitárulna, a szívem pedig csodálatosan nagyra tágulna, hogy magába fogadjon minden fiatalt, hogy átkarolja és megőrizze mindazokat, akik most és a jövőben is nagy csapatokban jönnek, és intézetünk kapuin kopognak.'' Az Atyába vetett bizalma mindazok számára, akiket vezetett, az atyai ház légkörét teremtette meg, amelyben a lelki élet és gyakorlatai gyorsan elvesztették mindazt az idegenséget, amely a természetfölöttit olyan könnyen mutatja természetellenesnek. Amint régebben a gyermekek és a cselédek mindennapi kötelességeik teljesítése után imádságra és lelki beszélgetésre összegyűltek a ház anyja és úrnője körül, úgy tettek most lelki lányai is. Anélkül, hogy a rábízottakat elnyomta vagy önállótlanná tette volna, mindenki számára ő lett a nyugalmas középpont és a vitathatatlan anyai tekintély. A szerzetesnővérek megtanultak engedelmeskedni neki, mielőtt bármit is elrendelt volna, egyedül a jó öröméért és szeretetből. Erről a szeretetből fakadó engedelmességről elmondhatta Joakima anya: ,,Aki engedelmeskedik, mindig jól cselekszik.'' Hogy közel vigye hozzájuk a szegénység szellemét, emlékeztette lányait Jézus szegénységére. ,,Ne törekedjetek arra, hogy gazdagabbak legyetek, mint a Vőlegényetek, mert az szégyenletes lenne.'' Intézetének kezdeti idejében volt egy fiatal novíciája, aki nem tudta elolvasni a kézzel írott szabályzatot, amelyet az alapító anya adott neki. -- ,,Anyám, nem látok mást, csupán pontokat'' -- mondta a fiatal lány. Erre így szólt hozzá az anya:

,,Térdelj le, s akkor majd meglátod, milyen kiválóan tudsz olvasni.'' És csakugyan: a próbálkozás sikerült, és a következőkben jámbor szokássá vált Vedruna anya lányai körében. -- Ez az egyszerű és jámbor áthagyományozott epizód mintegy kulcs lehet a számunkra a szent lelki magatartásához: megértette, hogy térden, vagyis tisztelettel, hittel és szeretettel telve kell olvasni Isten atyai gondviselésének könyvéből. A mennyei Atya iránti szeretettől áthatva megértette, hogy egész élete kegyelem és feladat: Isten gyermekének mosolyával szolgálni embertársait.

Teljesen megbénulva halt meg; mosolygása azonban nem tűnt el utolsó lélegzetvételéig.

1940-ben boldoggá, 1959. április 12-én szentté avatták.